Pesti Srácok

Az Ügy - Felmosták a padlót az RTL Klub gyártó cégével a bíróságon (Videó!)

Több éven át tartó harc után két emblematikus polgári perben is a konzervatív értékek diadalmaskodtak – ami valljuk be, sajnos egyáltalán nem szokványos. Mindkét ügy emblematikus társadalmi kérdéseket feszeget, tesz a mérlegre. A bíróságok döntése így fontos iránymutatás, mérföldkő lehet a hazai joggyakorlatban. Téglássy Imrét még nyolc évvel ezelőtt támadta és alázta meg egy homoszexuális férfi a Pride–on, ahol az életvédő több társával együtt csendben, vallásos tartalmú képekkel a kézben fejezte ki nemtetszését az LMBTQ-felvonulás ellen és a konzervatív értékek, a biológiai nemiség és család szentsége mellett. Reményi János az RTL Klub milliárdos bevételű gyártó cégével, a Mi kis falunk című sorozat készítőivel szállt szembe. János a Pajkaszeget megtestesítő élő falu lakója és a sorozat nagy ellenzője, mert mint mondja, az megalázza a vidéki embereket és azokat az értékeket, amelyek számára kiemelten fontosak. Ezért amikor az engedélye nélkül felvették és a filmben szerepeltették, véleménye szerint az egész falu előtt hiteltelenítették. Mindkét ügyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, Gaudi–Nagy Tamás járt el.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.