Az államnak kiemelt feladata a bűncselekmények okozta anyagi, erkölcsi és lelki károk csökkentése, enyhítése, illetve, hogy a...
Oroszország kész a bizalomerősítésről tárgyalni az Egyesült Államokkal és a NATO-val – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök,...
Élő adásban jelentik be az ítéletet Magyarország és Lengyelország perében az Európai Unió Bíróságán (EUB). Az uniós...
A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával hétszázhúsz új munkahely jön létre Újhartyánban – jelentette...
Megkezdték a százhúszezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával– jelentette be az emberi...
Az ellenzéki összefogásban meg lehet bízni. Több lehetőségből mindig, biztos kézzel választják ki a számukra legrosszabbat, komoly...
A volt családügyi miniszter úgy látja, hogy Magyarországon trendi családosnak lenni és divat lett gyermeket vállalni. Az...
Gattyán György pártjához vándorolnak az Új Világ Néppárt tagjai Márki-Zay Péter támogatása helyett. Az alapító tag Stelli-Kis...
Emlékeztek még arra, amikor 2014-ben baloldali művészek kiálltak egy videóban a fasiszta Jobbik ellen? Na, ugyanezeket az...
Most mind rendkívül meglepődtünk: Gábor György kifejtette, hogy ő bizony az SZDSZ csodapapját jelölte volna köztársasági elnöknek....
Hiába bukott hasonló ügybe Bangóné, hiába kért ő maga is bocsánatot diplomabotránya miatt, mégis tovább hazudik Hajnal...
Határozatban javasolta az orosz parlament alsóháza kedden Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy ismerje el a két délkelet-ukrajnai...
Cegléden indította a keddi napot a miniszterelnök, ahol Földi László mellett kampányolt. A látogatásról közösségi oldalára is...
Megkezdték a százhúszezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával – jelentette be az...
Első alkalommal látogat brazil államfő Magyarországra. Jair Bolsonaro csütörtökön folytat tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnökkel, miután fogadja őt...
Véget ért az orosz hadsereg az ország nyugati határai mentén tartott hadgyakorlata. Az orosz védelmi minisztérium bejelentése...
A Pesti Riporter hétfői adásának vendége volt Vitályos Eszter, a Fidesz országgyűlési képviselője, akivel egyebek mellett az...
A Jediót Ahronót című újság hírportálja szerint Izrael megakadályozta a rövid hatótávolságú rakéták ellen kifejlesztett izraeli vaskupola...
Rekordmértékben, 7,1 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2021-ben a KSH adatai...
Bohár Dániel megkérdezte Márki-Zay Pétert legutóbbi botrányos kijelentéséről, de a hódmezővásárhelyi polgármester most sem adott épkézláb magyarázatot...
Így működik egy mintademokrácia. Kanadában már korábban “demokráciaellenesnek titulálták” a korlátozások ellen tüntető kamionosokat, most azonban súlyosabb...
Még Gattyán György pár hónappal korábban indított mozgalma is gyorsabban véglegesítette a jelöltjeinek listáját, mint az egyesült...
Szijjártó Péter is felszólalt a kedden megrendezett budapesti pénzügyi csúcstalálkozón. A tárcavezető vitaindító felszólalásában úgy fogalmazott, az...
A globális inflációs hullámról és annak kezeléséről beszélt az Indexnek adott interjújában Virág Barnabás. A Magyar Nemzeti...
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában fejtette ki a közelgő választással kapcsolatos véleményét. Hollik...
Elképesztő hazugságkampányba kezdett Magyarországgal szemben a fősodratú nyugati média. A “nemlétező hálózatok” nem tudnak mit kezdeni azzal...
Nagy Attila Tibor Hont András műsorában beszélt Márki-Zay Péter verbális ámokfutásáról. A baloldali elemző szerint nem lenne...
Egy csoport dokumentumok nélküli migráns elfoglalt egy használaton kívüli hotelt Brüsszelben. Mivel az épületfoglalás több mint huszonnégy...
Megkezdődött hétfőn a párizsi különleges esküdtszéken a per az öt évvel ezelőtt a normandiai Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray...
Gulyás Gergely a magyar-német barátsági szerződés harmincadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen szólalt fel Budapesten. A miniszter a...
Róna Péter köztársasági elnöki jelölése a baloldal részéről már önmagában is ellentmondásos, de a helyzet még innen...
A magyar vezetők a kelet-európai békén ügyködnek a maguk eszközeivel, miközben Oroszország és az Egyesült Államok egyelőre...
Most Oroszországon volt a sor a nagyhatalmak közti üzengetésben Ukrajna ügyében, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter igencsak...
Kinek jutna eszébe egy kosárlabdameccsen néger szurkolókat fényképezni, egyúttal akkurátusan megjelölve a fotókat a „fekete”, „black” és...
Az áprilisi országgyűlési választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika, vagy visszatér a birodalmi...
A Terror Háza kutatási igazgatója szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek le kellene mondania azok után, hogy...
Orbán Viktor azt közölte évértékelő beszédében, hogy Magyarország ellene van az ukrajnai háborúnak, nem akarjuk az akár...
Váratlan, de jóleső gesztust kapott munkatársunk Orbán Viktortól. A miniszterelnök levelében fejezete ki elismerését Kovács Attila A...
Nyílt levélben fordult a budapesti Fidesz a hiperpasszív főpolgármesterhez Márki-Zay Péter legújabb közfelháborodást okozó nyilatkozata miatt. A...
Szombaton a Fidesz-KDNP jelöltjei elsőként gyűjtötték össze az induláshoz szükséges ajánlásokat, most pedig elsőként mind a százhat...
A hetvenkilenc éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelöli köztársasági elnöknek az ellenzéki összeborulás. Róna Péter elfogadta a felkérést...
Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért...
A Párbeszéd nevű törpealakulat jelöltje, Gér Mihály 2016. augusztus 26-án az Andrássy út egyik zebráján elütött egy...
Késsel támadt egy férfi rendőrökre Párizs Gare du Nord pályaudvarának közelében, a merénylőt agyonlőtték – közölte hétfő...
Visszanézve a felvételeket, úgy látom, hogy már-már félelmetesen higgadt és nyugodt voltam – mondta Liu Shaoang, Magyarország...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS