
Rekordmértékben, 7,1 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2021-ben a KSH adatai szerint. Ennek kapcsán a Standard & Poor’s stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Varga Mihály.
A múlt év negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 7,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá. 2019. negyedik negyedévéhez mérve 4,0 százalékkal nőtt GDP a nyers adatok alapján. A 2020-as évben a nyers adat szerint 4,7 százalékos, a naptárhatástól illetve egyéb egyszeri és rendkívüli tényezőktől megszűrt és az uniós összevetésben is használt adatok szerint 4,9 százalékkal csökkent a GDP. A KSH megjegyezte, a Covid 19-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat okozott, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, emiatt a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát. A jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített index 8,6 százalékos növekedést jelez a tavalyi negyedik negyedévben. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított volumenváltozás négy negyedévig folytatódna. A tavalyi negyedik negyedévi és éves GDP részletes adatait március 2-án közli a KSH.
A növekedést a nemzetközi hitelminősítők is pozitívan értékelték: Varga Mihály közösségi oldalán számolt be arról, hogy a Standard & Poor’s stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot.
A Standard & Poor’s stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat! A hitelminősítő szerint 7%-os gazdasági fellendülés volt tavaly Magyarországon, amely az egyik legerősebb az EU-ban. Az idei évre is magas ütemű, több mint 5%-os bővülésre számítanak. Jelentésükben kiemelik, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen javult a magyar államadósság összetétele: a devizaarány mellett a külföldiek kezében lévő adósság arányát is sikerült csökkenteni. A következő évekre mérséklődő államadóssággal és költségvetési hiánnyal számolnak Magyarországon
– írta bejegyzésében a pénzügyminiszter.
Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook
Vladtepesch
2022-02-16 at 11:14
Drazsen
2022-02-16 at 07:16
És arról méltóztatott hallani, hogy ebben az időszakban hányan haltak meg influenzában???
Ja, hogy egyen sem.
Mert minimum annyien szoktak meghalni, amikor a szokásos téli influenza járvány szok lenni, mint most a covidban.
És arról hallott, hogy nálunk van a legidiótább covid-halál számlálás?
Ha valakit elüt az autó, és kiderül hogy ippeg la covidos volt, akkor odaszámolják a covid áldozatok közé az illetőt. Vagy ha magasvérnyomás végzett vele ÉS covidos volt, akkor is covid-áldozatnak tudják be (ami eszelős idiótaság a kormány részéről, sajnos).
A valóságban az áldozatok 90%-a más idült betegsége miatt halt meg és arra maximum egy parányit rásegített a covid, ha egyáltalán.
Drazsen
2022-02-16 at 07:16
A 7,1%-os növekedés valóban elismerésre méltó. No de , hogyan jött össze és milyen áron? A növekedés nagy része a szolgáltatóiparból származik. Ugye ez az ágazat sínylette meg legjobban a 2020-as és részben még 2021 elején is a lezárásokat. A 2021 tavaszi feloldások után nálunk nem jöttek további lezárások, szemben az őszi nyugat-európai korlátozásokkal szemben. Így tudott nőni a magyar gazdaság – nagyrészt a szolgáltató szektornak köszönhetően – látványos mértékben. Önmagában ezzel semmi gond nincs, de kb. beáldoztunk 15 eze magyar emberéletet a növekedés “oltárán” Megérte ????? Na erre verje a mellét Orbán-Varga duó.
Poroszlai Róbert
2022-02-15 at 20:16
RÓNAELVTÁRS orrát kell beleverni. meg többi kommunista látszatközgazdászét!
Drazsen
2022-02-15 at 18:56
Logikus2022-02-15 at 14:33
Ballibeknek nagyon savanyú lehet a szőlő…:)
Persze az alacsony bázisról könnyű nagyot nőni.
Drazsen
2022-02-15 at 18:55
Na, akkor rajta, az idén Messi mezszámát kell túszárnyalni.
Drazsen
2022-02-15 at 18:55
Na, akkor rajta, az idén Messi mezszámát kell überelni.
Vladtepesch
2022-02-15 at 16:47
Én a Főni helyében megkockáztatnák mondjuk április 2-i utalással egy újabb félhavi nyugdíjat a népnek.
Csak úgy emlékeztetőül.
Mert 3-án a szavazás után még el is lehet menni a Tecsóba, Madaras Tecsóba vásárolni belőle….:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Logikus
2022-02-15 at 14:33
Ballibeknek nagyon savanyú lehet a szőlő…:)
Namond
2022-02-15 at 13:35
Ez a a külügyi és külgazdasági minisztérium érdeme.
Varga, mint főkönyvelő csak az elszámolásokat vezeti és igen sokat ártott a forint értékének, egyes beruházási tételek teljesítéséhez ragaszkodásával.
Namond
2022-02-15 at 13:32
SzaboRoza 2022-02-15 at 12:41
Az MNB Euro középárfolyam volt 265 Ft is, akkor amikor a munkanélküliség az egekben, a GDP pedig a béka feneke alatt volt.
Tavaly tavasszal a hazai (többségében magország beli bankok leányai) kereskedelmi bankok forint árfolyam várakozása év végére 400 Ft/Eur volt. Ezt az MNB nehezen, eredménye kárára, de kivédte.
Az árfolyam várakozás talán nem független attól, hogy az EKB hazánkat az euró bevezetésére ösztönözné, éppen javuló gazdasági teljesítménye miatt.
De minél alacsonyabb átváltási árfolyamon, félgyarmati, nyersanyag beszállítói, bérmunkás státuszunk konzerválása érdekében.
Megjegyzem ezt a politikai célt szolgálja az un. helyreállítási alap, EKB tőkeemelés és Eur kötvénykibocsájtás helyetti, nemzetközi pénzpiaci közös hitelfelvételéből következő adósságközösség.
(A nemzetközi pénzpiaci közös hitelfelvétel mellesleg /mint orbitális FED seggnyalás/ erősen megtámogatta a dollár elszámolású Világbankot és a FED dollárkibocsájtását, e nélkül az US-ban kétszeres lenne a lakossági infláció.)
Ugye az inflálódás és árfolyam romlás nyár végével vett lendületet.
https://haszon.hu/megduplazni/deviza/euro-bevezetese
Magyar
2022-02-15 at 13:02
Gratulálok pénzügyminiszter úr! Le a kalappal! Az EU csak vergődik, mi magyarok meg megmutatjuk az utat nekik is! De lesz ám visítás a bolsevik-liberális médiában, hogy nem is olyan fontos ez, mert azért, mert ezért, meg csak azért is! Egyszóval, nagy CSILLAGOS ÖTÖS!!!!’
Poppy
2022-02-15 at 12:49
Ez férfimunka volt! ?
Orientál
2022-02-15 at 12:45
Balliberálisoknak és zöldeknek Sorosukkal együtt ez nagyon fáj mert nem ők gazdagodtak a dolgozó adózó emberek munkabérükből adójukból és az állami kiadásokból.
SzaboRoza
2022-02-15 at 12:41
Tisztelt Namond!
2022-02-15 at 12:13
2022. január 03 (mint első munkanap) MNB Euro középárfolyam 367,66 Ft
A mai adat 355,52 Ft
Ez felülről (januárhoz képest) 3,3 %-os erősödés.
A napi ingást ezer más tényező befolyásolja.
Namond
2022-02-15 at 12:13
Magyarázza meg valaki;
Hogy gyengülhet, miért nem erősödik a forint árfolyama, ha az ország gazdasági teljesítménye 7,1%-al nőtt?
Na meg azt is, hogy a dollár romlása a foszilis energiahordozók tőzsdei árán keresztül, hogy hat a forint inflációjára, ha;
– rezsi stop,
– hatósági üzemanyagár,
– hosszútávú nem dolláralapú földgázellátási szerződésünk van és
– a MOL hazai és külföldi kőolaj kitermelése
fedezi a hazai szükségletet?
Jambor
2022-02-15 at 12:10
Óriási gratuláció Varga Mihálynak és a kormánynak ! A kép ZSENIÁLIS !
sorry
2022-02-15 at 11:26
Hatalmas gratula Varga Mihály Miniszter Úrnak! Nem kizárólag csak az ő érdeme, de őt nagyon ritkán emlegetjük, amikor köszönetet kell mondanunk és örvendezünk. Őt is pajzsra kell emelni!
Locksmith
2022-02-15 at 11:12
lyukas zokni2022-02-15 at 10:32
SŐT!
ellenzék:- Kevés, mert az infláció levett belőle 6-ot. Meg volt honnan emelkedni.
Idei +7 meg előző évi -5 meg infláció miatt -6 = -4 = szarabb, mint
valaha. Gyurcsány idejében jobb volt.
UFF
lyukas zokni
2022-02-15 at 10:32
ellenzék : – jó, de ez akkor sem lesz fenntartható, csak ideiglenesen jobb egy kicsit, vagy csak ezt hazudja a fidesz.