Egyvalami máris kiderült az ellenzéki összefogásról: ha bármit is elrontanak, azért nem vállalják a felelősséget. Mint ismert,...
A Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök által elmondott őszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit, a “rendőrterrort”...
Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek – jelentette...
Megnyílt szombaton Számosz görög szigetén az első zárt befogadótábor, amely háromezer ember befogadására alkalmas. A hivatalosan “ellenőrzött...
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet-...
Ferenc pápa szombaton közzétett, a közép- és kelet-európai püspököknek címzett videoüzenetében arra kérte az egyházi vezetőket, hogy...
Magyarországon 26 Budapest Pride után idén először egy vidéki városban is rendeztek felvonulást, mégpedig Pécsen. A most...
Nem is túlterhelés, hanem inkább visszaélés miatt feneklett meg az ellenzéki előválasztás szombaton – indokolták a szervezők...
Szombaton, ünnepélyes keretek között kerül sor a „Tiszteletbeli székely” cím átadására a székelyföldi Oklándon. A megtiszteltetésben korábban...
Gyorsuló ütemben emelkedik a járványgörbe Romániában: szombaton meghaladta az ötezret a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések...
Tudvalevő volt, hogy péntekre, azaz az előválasztási véghajrára esett az őszödi beszéd kiszivárgásának 15 éves évfordulója, tehát...
A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami...
Az Országos Előválasztási Bizottság szombati Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a 9 órai indulást követően két órára leállt a...
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne adhasson elnöki kegyelmet a választások kiírásától...
A 2021-es előválasztás célja az új magyar demokrácia megteremtése, ehhez pedig feddhetetlen jelöltekre van szükség. Sajtóhírek alapján...
Kodela Lászlót, Medgyessy Péter volt helyettes államtitkárát másodszor ítélték jogerősen pénzbüntetésre bűncselekmény elkövetése miatt – írja a...
Aki a mostani alaptörvény vagy a kormánypártok legitimációját vitatja, az egyúttal a 2012 előtt hatályos jogszabályok érvényességét...
A pénteki Karanténvlog témája az őszödi beszéd volt a Pesti TV-n. A résztvevők Dezse Balázs, Zelenka Dóra,...
Drónokra szerelhető speciális szállító dobozt fejlesztett két magyar cég, a terméket már számos országba értékesítették. Az értékesítés...
Franciaország példa nélkül álló diplomáciai válságba került pénteken az Egyesült Államokkal és Ausztráliával, miután az előző nap...
Összeverekedett két társaság Tiszaújvárosban péntek este, az összetűzésben egy megszúrt férfi meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
Az ellenzéki cicaharc talán egyetlen érdekes pontja Zugló, ahol a Hadházy Ákost és a Tóth Csabát támogatók...
Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban – emelte ki pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs...
Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el...
Zajlanak a parlamenti és regionális választások Oroszországban, miután helyi idő szerint péntek reggel megnyitottak utolsóként a szavazóhelyiségek...
Az elmúlt másfél év legjobb szakmai megoldásának nevezték a Coca-Cola és a Burger King egy-egy aktivitását a...
Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk, ez pedig csak akkor van, ha saját erőnkből tudjuk elhárítani a...
Pénteken délelőtt megkéseltek egy orvosnőt Balassagyarmaton. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy járőr jelentette, hogy a...
Újabb és újabb körzetből érkeznek arról hírek, hogy a baloldal pártjai és szereplői egymással hadakoznak az előválasztási...
A felvidéki magyarság nyelvhasználati jogait komplex módon rendezni kívánó, úttörőnek számító törvénytervezetet mutatott be a Pro Civis...
Állami beruházásként valósul meg a 2-es metró és a gödöllői, csömöri hévek összekötése, illetve a hévvonalak felújítása...
Gyermekkorúakról készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott otthonában, munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján egy hetvennégy éves...
Pénteken van a 15. évfordulója annak, hogy nyilvánosságra került az elhíresült őszödi beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc vállalhatatlan...
Gér Mihály, Karácsonyék jelöltje a Pest megyei 10. választókerületben két kocsival villogott egy videóban. A vagyonnyilatkozatában viszont...
Visszakapták az Európai Néppárt képviselőcsoportjából történt kilépéskor elvesztett szakbizottsági helyeiket a Fidesz európai parlamenti képviselői – tájékoztatta...
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja pénteken nyilatkozott arról, hogy a pilisborosjenői általános iskolában...
A XXI. Század Intézet felhívással fordul azokhoz, akik jelen voltak a 2006 őszi tüntetéseken, és megtapasztalták a...
Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltje választási csalással vádolta meg a Nemzeti Választási Irodát a Szabad Európának adott...
Hazánk a világ legfeljettebb országaival egyetemben élen járt a digitális oktatás ideje alatt a gyengébben tanuló gyerekek...
Az eddigi legsikeresebb aláírásgyűjtésnek nevezte a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken...
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft....
Az ellenzéki térfelet ma is irányító Gyurcsány az őszödi beszéd kiszivárgása után lemondás helyett a rendszerváltoztatást követő...
Egy nagyon elfelejtett videó – írta a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán, amikor megosztotta Gyurcsány Ferenc egyik...
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken,...
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti időszakra...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS