Pesti Srácok

Orra bukással rajtolt az előválasztás – Leállt az összefogás rendszere – Deák Dániel: Ha erre sem képesek, vajon az országot tudnák irányítani? (frissítve)

Orra bukással rajtolt az előválasztás – Leállt az összefogás rendszere – Deák Dániel: Ha erre sem képesek, vajon az országot tudnák irányítani? (frissítve)

Az Országos Előválasztási Bizottság szombati Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a 9 órai indulást követően két órára leállt a rendszer, állításuk szerint a „nagy érdeklődés miatt”. Mint írják, a voksolni vágyókat 12 óra után várják. Arra kérünk mindenkit, hogy a mai napon, szombaton várhatóan 12.00 után térjenek vissza az urnákhoz – ezt fogalmazta meg az ellenzéki összefogás előválasztási bizottsága szombati Facebook-bejegyzésében, miután rendszerük az indulást követően leállt. Véleményük szerint a technikai baki annak volt köszönhető, hogy túl nagy volt az érdeklődés.

Pánikra semmi ok – ez Magyar György ügyvédnek, a Civil Választási Bizottság elnökének a legfontosabb üzenete nem sokkal azután, hogy szombat reggel felfüggesztették az ellenzéki előválasztást, miután az azt támogató informatikai rendszer nem bírta a terhelést – írta a hvg.hu. Magyar György hangsúlyozta: ha volt vagy lesz is hackertámadás, azt a rendszer védeni tudja, ahhoz azonban, hogy a hirtelen nagy választói érdeklődésből adódó túlterheltséget elbírja, kapacitásbővítésre van szükség. Ezt az ígéret szerint délig megcsinálják, és akkortól várják ismét a szavazókat. A Civil Választási Bizottság elnöke hangsúlyozta: nagyon dicséretes, hogy sokan már az első percben szavazni akartak, de az előválasztásra nemcsak egy nap van, hanem két hétvége és a közte lévő teljes hét, így ő azt kéri, hogy a szavazók „osszák be az erejüket” az online és a sátras szavazáshoz is.

– mondta Magyar György.

PestiSracok facebook image

Frissítés 1:

Deák Dánielnek, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének kommentárja: A baloldal még az előválasztásnak nevezett színjátékot sem volt képes normálisan megszervezni. Teljesen összeomlott az egész rendszerük attól, hogy pár száz, elkötelezett baloldali szavazó és aktivista megjelent náluk. Ha erre sem képesek, vajon az országot tudnák irányítani?

Frissítés 2.

Az Országos Előválasztási Bizottság közölte, az elmúlt órákban minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztek az informatikai rendszert lelassító szombat délelőtti jelenséggel kapcsolatban, és mostanra „teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét.” A közlemény szerint nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett.

Forrás/fotó: Facebook, HVG

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."