Pesti Srácok

Autós koronavírus-tesztállomást nyitottak Csepelen

Autós koronavírus-tesztállomást nyitottak Csepelen

Első körben csütörtöktől vasárnapig működik az a koronavírus-tesztállomás, amely a csepeli piac melletti parkolóban kapott helyet, és ahová a háziorvos beutalójával tudnak elmenni az enyhébb tünetekkel rendelkező betegek. A szűrőbusz a tervek szerint később – akár minden héten – visszatér, attól függően, hogy kell-e a tehermentesítés a Csepelen dolgozó tesztelőknek – értesült a Csepel.info.

A szűrésen azok vehetnek részt, akiknek a háziorvosa megrendelte a Covid-tesztet, nem súlyosak a tüneteik, azonban a mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt. Ezen személyek körét a mentőszolgálat munkatársai a rendelkezésükre álló adatbázisból látni fogják, tehát a helyszínen a személyazonosság igazolására (személyi igazolvány, lakcímkártya, taj-kártya) van szükség. A szűrőbusz a mentőszolgálat Covid-szűrésének leterheltségét enyhíti; azokat az enyhébb tünetekkel rendelkező betegeket várják, akiknek egészségi állapota megengedi a szűrőállomás felkeresését. A mentőszolgálat azt kéri, hogy a helyszínre lehetőség szerint gépkocsival érkezzenek (akár utasként). A mintavételhez a páciensnek nem kell kiszállnia az autóból. A minta értékeléséig a gépkocsit a parkolóban félreállítják. Amennyiben a teszt negatív, úgy újabb mintavételre kerül sor, azonban ennek értékelése később történik; a páciens tájékoztatást kap arról, hogy milyen módon jut a teszt eredményéhez. A mentőszolgálat kérése szerint a vizsgálatra érkezők a teszt előtt 6 órával lehetőség szerint ne étkezzenek, ne igyanak, ne dohányozzanak, és ne mossanak fogat.

A Csepel.info úgy tudja, hogy csütörtökön, nem sokkal délután egy óra után már közel hatvanan vettek részt a tesztelésen, és a gyorsteszt többüknél kimutatta a fertőzést. Akiknél az első teszt negatív lett, a csepeli mentősök végezték el a gyorstesztnél jóval drágább, de az eredményt is jóval később kimutató PCR-tesztet. Így biztosítják, hogy az olcsóbb gyorsteszt 50-60 százalékos megbízhatósága ne okozzon problémát. A lap információi szerint a közterület-felügyelet munkatársai már szerdán megkezdték a szűrőbusz működéséhez szükséges parkolóhelyek felszabadítását, ám ez nem ment könnyen: sokan nem voltak hajlandók elállni az autóikkal, és ezzel segíteni a koronavírusos betegeket. Voltak, akik politikai vitát kezdtek, Orbán Viktort szidták, és csak hosszas rábeszélés, bírsággal való fenyegetés után álltak el az autóikkal. Több gépjármű azonban még csütörtökön délután is ott állt a tesztelő busz közelében. A csepeli közterület-felügyelet arról is értesítette a hírportált, hogy nagyon sok embernek kell szólni a maszk használatának hiányosságai miatt a közterületeken.

Forrás: Csepel.info; Fotók: Csepel.info

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.