Érdemes most nyolckor bekapcsolni az M5-öt. A Média lenyúlásának titkos története című könyvemről és az újságírói, tévés hálózatról fogunk beszélgetni a köztévén az Ez itt a kérdés című műsorban. A műsorban Borvendég Zsuzsanna történésszel és – az interneten bejelentkezve – Zelei Miklós íróval, újságíróval járjuk körbe a témát, a műsorvezető Gulyás István lesz. Az estére készülve eszembe jutott ez a gondolat: mi történt volna akkor, ha valaki már 1991-ben megírja ugyanezt a könyvet? A feladat persze lehetetlenség, hiszen messze nem volt annyi irat, információ elérhető. De nemcsak emiatt lett volna (vagyis volt) borzasztóan nehéz a helyzet. Valószínűleg egyetlen vezető kiadó sem vállalta volna fel a művet, reklámkampányról, kritikákról szó sem lehetett volna. Maradt volna az aluljáró, a magánkiadás és talán a teljes feledés. Ezzel az írással emlékeznék azokra a bátrakra és lázadókra, akik a legnagyobb ellenszél idején szembe mertek szállni a hálózattal. Akkor is, ha ennek életük volt az ára.
Cs. D., K. Gy. és a többi szabadságharcos emlékére
Tegyünk egy gondolatkísérletet. 1991-ben járunk, az elképzelt szerző hozzájut azokhoz az információkhoz, állambiztonsági iratokhoz, régi újságcikkekhez, más történészek és újságírók kutatásaihoz, amelyekre az elmúlt években már rá lehetett látni. Ez már önmagában lehetetlen, de tegyünk úgy, mintha nem lenne az. Bár az újságírót próbálják lebeszélni a kutatásról és főleg a publikálásról, perrel, tönkretétellel, erőszakkal fenyegetik, üzeneteket küldenek, ex-állambiztonsági tisztek tapadnak rá, ő mégis kitart, megírja. És nem kap közben szívrohamot.
Ami
A magányos munka teljesen kikészíti: elég benne. Esténként borral vezeti le a feszültséget, néha már napközben is, közben névtelen korrektorként dolgozik egy kisebb lapnál, már nem nagyon beszélget senkivel. Az ügy, a kutatás megszállottja lesz, minél beljebb halad a műben, az egyre inkább felfalja. Nem ő alakítja a szöveget, inkább már az őt. Hónapok alatt éveket öregszik, de közben hajtja ezt a furcsa, savanykásan izzadt öröm: alkot valamit. A nagy hazugsággépezet ellenében. Van valami romantikus az egészben, valami romlatlan „kurucság”.
Van
Elkészül, de az alkotó nem pihen. Elmegy a kiadókhoz, de persze mindenhol visszautasítják: éppen olyan hálózati emberek ülnek a vezető székekben, akikről írt. Éppen úgy játszották át a zsebükbe ezeket a kiadókat, ahogyan ő megírta. Ne túlozzunk: valójában el sem megy kuncsorogni. Értelmetlen, csak magát alázná meg. Örökké fáradtan, cigaretta-füstbe burkolózva végül úgy dönt, hogy a könyv magánkiadásban jelenik meg. Próbál kalapozni, de nagyon nehéz, nem nagyon támogatják, annyi érdeket sért.
Széthull
Valahogy mégis megjelenik pár száz példányban. Rámegy mindene. A papír ócska, a tördelés rossz, az egész olcsó, hol van a patinás Magvető- és Európa-kiadványoktól? Megkeresi néhány tisztességes újságíró-barátját, próbáljanak róla írni. Legalább pár sort, Géza. Hiszen mi még együtt, valaha, tudod. A vezető napilapoknál és hetilapoknál, a tévénél és a rádiónál esélye sincs. Aki tisztességes újságíróként egyáltalán bekerült oda, az lapul, próbál túlélni, igyekszik olyan munkákat elvállalni, ahol legalább valamennyire szabad, önazonos lehet. Recenzióról szó sem lehet, de rövidhírről sem. Hősünk így aluljárókban árulja a könyvét, egészen jól fogy. Aztán az egyik este megtámadják. Néhány suhanc. Senki sem tudja, miért. Gyakorlatilag agyonverik.
Darabokra
A temetésén sokan ott vannak. Néhány vezető újságírókáder itt-ott téblábol. Eljött még a médiacár is. Van, aki látványosan megkönnyebbült, mások kicsit fészkelődnek. Még (vagyis ekkor már) a Népszabadságban is megjelenik, hogy milyen jelentős alkotó lehetett volna, ha a „magánéleti problémák” nem hátráltatják. Természetesen arra céloznak, hogy ivott és cigarettázott. Magának kereste a bajt. Izgága, örök eléretlenkedő, földet rá.
Az évek telnek. A könyvét elfelejtik. Aztán már a nevét is.
––––
Ez az egész azért jutott eszembe, hogy lássam, milyen szerencsés vagyok. Könyvem a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető, és ezen a hétvégén még kapható a könyvesboltokban… A beszélgetés este nyolckor kezdődik az M5-ön.
És akkor egy kis reklám:
Zsike
2021-03-08 at 22:28
Felbecsülhetetlen értékű munkát végez Borvendég Zsuzsanna és Mező Gábor!
Mindent el kell olvasni tőlük! Terjesztem és várom a következő munkáikat.
Drukkolok, h minél több anyagot megtaláljanak, mert köztudott, h nagyon sok a sok évre titkosított s az elsíbolt vagy bezúzott is! Érdekes lehetne megtudni, h az érintett, még ma is élő elvtársak / munkatársak miket emeltek el az irattárból, a tükkökből, s őrzik otthon!
Várjuk a folytatást!
Welszibard
2021-03-08 at 14:06
Mark Palmer USA nagykövet miért Haraszti Miklóssal, Demszky Gáborral tárgyalt?
Más magyar rendszerváltók nem voltak? Csak ezek? Miért nem tárgyaltak pl. Csengey Dénessel, vagy másokkal, a lakitelkiekkel pl.? Őket csak fenyegetni tudta az USA.
A TV5 beszélgetésből is kiderül: azért mert a “Beszélő” és körei már jóval a rendszerváltás előtt kiépítették a nyugati kapcsolataikat méghozzá professzionálisan. A nemzeti oldal meg legfeljebb Püskivel tárgyalt New Yorkban, Csóriék, Csurkáék, lakihegyiek. Ma már látszik, hogy ez tényleg nevetségesen amatőr kuruckodás volt a Beszélő társasághoz képest. Nem rendelkeztek nyugati sajtóbázissal, jól bejáratott kapcsolati hálóval. A lakitelkiek mind utálatos “nemzeti elkötelezettségűnek” számítottak, akik azért nem tetszettek az USÁ-nak, mert nem akarták a Nyugatnak kiszolgáltatni és olcsón kiárusítani az ország javait.
Sose felejtem el a Bécsben készült Aczél György interjút: a nagy kommunista mártír ugyanoda ment megjátszani az “üldözöttet”, mint annak idején Kun Béláék.Bécsbe, ahol néhány éve a csaló Simon bankár mellett tüntettek a drága bécsiek.
Javaslom az egész “Beszélő” szakirodalmat és kapcsolati kört is feldolgozni és kielemezni a nemzeti oldal szemszögéből, ami nem lesz kis munka, mert Konrád-Szelényi-Hellerék kritikája nélkül nem fog megvalósulni a valódi nemzeti szellemi rendszerváltás. Ehhez csak a belépőt jelenti Mező-Borvendég – egyébként megkésett, de nem lebecsülendően fontos munkája.
Nem elég szavazatcsatát – szellemi csatát is nyerni kell.
Etel
2021-03-07 at 20:58
A beszélgetést is megnézve felmerült a kérdés:
Ha Borvendég és Mező nem kutatja a média múlt és a külker. hálózatát, akkor az, ahogy volt a múltba merül úgy, hogy nem tudnánk, hogy létezett, és az se, hogy a háló minta most is ugyanaz?
Az is egy kérdés, hogy két ilyen fiatal kutató foglalkozik ezzel, miért nem egy olyan valaki, akinek több, ill. megélt tapasztalata van?
Ők most mit csinálnak? Bologatnak magukban: bizony, bizony, hát még ha azt is tudnátok, amit én?
Legalább olvasásra odaadnam a könyvet a médiahatóság nak, a szerkesztoknek, nem is azért, hogy szomoritsak magukat, hogy miért hagyták mindezt 30 évig, hanem legalább a 32.-dikben picit szednek össze magukat. Még életet is menthetnek (ld Fenyő).
Contrabass
2021-03-07 at 15:07
Kedves Gábor, mindig nagy érdeklődéssel olvasom nagyszerű írásait. A beszélgetést megnéztem és felidéződött bennem, hogy én is egy vidéki hetilapba írtam, amikor az Axel Springer uralta a megyei napilapot (mi szerencsére leírhattuk amit gondoltunk, többé-kevésbé). A Magyar Fórumot kezdetektől olvastam, a Havi Magyar Fórumot is, de én nem találtam Csurka Istvánnak az írásaiban kivetnivalót, volt szerencsém személyesen is találkozni vele, én nagyon korrekt embernek ismertem. ( A tűpontos helyzetelemzéseiről, most nem is beszélve!)
Mező Gábor
2021-03-06 at 13:24
https://www.youtube.com/watch?v=nPAqcsSgQ7w
Bubu
2021-03-06 at 10:55
Hol lehet késöbb utólag megnézni?
Karoly
2021-03-06 at 08:26
Bizony, megtörtént.
Fiatalok, a családban, tessék rákérdezni.
Akkor mi történt, a demokráciával?
Miről szólt akkor a “jogom van” ehhez, meg ahhoz kijelentés.
Rajta fiatalok, itt az ideje, addig még vissza nem másznak a kommunisták utódai a hatalomba.
A kérdésre, racionális választ,csak addig kaphattok.
HlusztwisijakGotthard
2021-03-05 at 23:02
Néztem a beszélgetést,elképesztőeket hallhattunk.
köszönet mindkettőjüknek!