Semmi sem tart örökké. Bár az ereje teljében lévő, középkorú miniszterelnököt látva ez a kérdés ma nem aktuális, de azért mégiscsak elgondolkodtató: ha egyszer Orbán Viktor visszavonul, vagy kormányzása véget ér, kinek a kezébe is kerülne Magyarország? Ki kell mondani: bár negatív értelemben nagy a versengés, ám a nyugati világban sehol nem látni ennyire drámaian rossz minőségű, alkalmatlan ellenzéket-baloldalt. Hogyan fordulhat elő, hogy 30 évvel a rendszerváltás után rettegnünk kell: ha nem a Fidesz győz egy választáson, akkor könnyen katasztrófa szélére sodródhat az ország?
Unicum kell az előválasztáshoz
A téma feltárásához lássuk az ellenzék aktuális roncsderbijét! Hamarosan mindenki lenyugodhat ugyanis, mert az ígéretek szerint jövő szerdán végső győztest hirdetnek az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson, azaz végre kiderül, hogy ki lesz az a szerencsés, aki októberben megmérkőzhet Tarlós Istvánnal.
A helyzet annyira megrázó, hogy még a baloldali, liberális szavazóknak is igen erős idegrendszerre – avagy Karácsony Gergely után szabadon: jó adag Unicumra – van szüksége ahhoz, hogy végigcsinálja kedvenceivel az előválasztást. Miután az izgalom a tetőfokára hágott, helyezkedjünk el kényelmesen a székben és lássuk az ellenzéki körképet!
Puzsér Róbert csodálkozik
Bár jelen állás szerint Puzsér Róbert nem indul az előválasztás második fordulójában, mégis nevezzük őt most első számú versenyzőnek, hiszen egy ideje azt játssza, hogy hangulata szerint be-beszáll a folyamatba, azaz nála soha nem lehet tudni. A derék balliberális választópolgár nincs könnyű helyzetben azzal kapcsolatban, hogy komolyan veheti-e Puzsér politikusi ambícióit. Versenyzőnk ugyanis nemrég még műsorvezetőként, celebként tulajdonképpen a stand-up comedy műfajában szórakoztatta közönségét. Ráadásul viselkedése, dühkitörései és a szinte védjegyévé vált káromkodások finoman szólva is kétségessé teszik, hogy számíthatnának-e rá szavazói higgadt, megfontolt városvezetőként. Persze, azt mindannyian élvezzük, amikor ellenfeleit savazza.
Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Balázs Péter exkommunista, volt külügyminiszter tavaly. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Kettes számú indulónk méltán tarthat számot a választók együttérzésére, hiszen Karácsony Gergely sokadszorra is csak szolgálatra jelentkezett, mégis csúnyán elbánt vele a sors. Pedig igazmondó Gyurcsány Ferenc biztosította őt a támogatásáról, majd mégis csatasorba állította vele szemben kedvenc újságíróját, Kálmán Olgát. Tanulság Gergelynek: több őszödi beszédet kell hallgatni.
A hármas rajtszámot viselő Kerpel-Fronius Gábor a Momentum nagy öregje, ami már önmagában is egy képzavar. Kerpel-Fronius meglett férfikora ellenére teljesen ismeretlen a hazai politikai életben. Eddigi legnagyobb politikai teljesítménye, hogy agyhalottnak nevezte Magyarországot. Ez lehet, hogy a momentumos fiúknál és lányoknál jófejségnek számít, de nem biztos, hogy egy idősebb szoci szavazót meggyőz arról, hogy Kerpel-Fronius az ő embere.
Utoljára hagytuk az előválasztás titkos favoritját, a Simicska-féle Hír TV-ből érkező Kálmán Olgát. Kálmán műsorvezetői teljesítménye szinte megbabonázta az évek óta az ellenzéki politikát a háttérből irányító Gyurcsány Ferencet. Most benne bízik nagyon, mert az elmúlt 15 évben ő volt az egyetlen balos, aki tévés nyelven szólva képes volt megforgatni néhány fideszes politikust; egyszer még azt is elérte, hogy a mindig higgadt Pokorni Zoltán kivonuljon a stúdióból. Érdemei elismerése mellett elbizonytalanító körülmény vele kapcsolatban, hogy nemrég még meggyőződéssel állította: kizárt, hogy a főpolgármesterségért harcba szálljon; úgy tűnik azonban, hogy a DK elnökének nem tudott ellenállni, vagy van az a pénz. Tudják, csak egyenesen!
„Gyere vissza, Horn Gyula!”
Az, hogy ma Kálmán Olga (aki nemrég még újságíróként tevékenykedett, ellenben híján van bármiféle politikusi tapasztalatnak) egy ellenzéki előválasztás titkos esélyese, sokat elárul az ellenzék állapotáról. Ha csak az elmúlt 15 évet nézzük, akkor az látható, hogy az ellenzéki oldal mérhető politikai teljesítmény nélkül maradt, ami nem biztos, hogy jót tesz ennek az országnak. A bigott gyurcsányisták persze azt állítják, hogy az őszödi ámokfutás az volt, de ezt inkább hagyjuk!
Az, hogy jó ideje bármiféle karizma nélküli Mesterházy Attilák meg Demeter Márták mentegetik át magukat egyik parlamenti bizottságból a másikba, vagy egy többször levitézlett, büntetőügybe keveredett Molnár Gyulát, mint megmentőt hívnak vissza az MSZP élére, a vicc kategóriája. Az meg, hogy ezek együttesen a 2018-as választások előtt végül hátbaszúrták az egyetlen sikeres, bár egyre kétesebb ügyekbe keveredő politikusukat, Botka Lászlót, egyenesen tragikomikus.
Még 2019-ben is ott tartunk, hogy a legnemzetibb baloldali politikus a pufajkás múlttal rendelkező néhai Horn Gyula, aki Gyurcsánnyal ellentétben a rendszerváltást megelőző években külügyminiszterként (nem túl acélosan, de azért mégis) kiállt az erdélyi magyarokért, amikor Ceausescu elkezdte a falurombolási programját. Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök a mai ellenzéki politikusi mezőnyben nemzeti elkötelezettségűnek számítana. Ő már a ’80-as évek közepén szerette volna elérni, hogy a kádári hatalom színt valljon arról, hogy milyen súlyosan eladósodott az ország az egyre-másra felvett hitelek miatt.
Gyurcsányné Dobrev Klára bemutatja Kálmán Olgát. Fotó: MTI
Németh Miklósnak még volt egy olyan víziója is az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnökeként, hogy a második világháború utáni nyugat-európai újjáépítéshez hasonlóan a rendszerváltás után a kelet-közép-európai államoknak is járna egy Marshall-segély. Nem véletlen, hogy amikor a 2002-es választások előtt Németh Miklóst visszahívta Londonból az MSZP, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget, hanyatt-homlok menekült a feladat elől, mert átlátta, hogy a szocialista berkekben csak a pozíciók és a pénz számít.
Nejlonzacskós balliberális víziók
Hol van ma a baloldalról egy Veres Péter, egy Illyés Gyula, vagy egy Németh László, akik a népi baloldal elkötelezett képviselői voltak? Ők a második világháború alatt elutasították a náci Németország befolyását, azután pedig a kommunista internacionalizmust, a sajátosan magyar harmadik utat képviselték. A szegényparasztság felemelkedéséért küzdő Veres Péteréket nem lehetett a jobboldalhoz sorolni, mégis egész pályafutásuk alatt a nemzet sorskérdései foglalkoztatták őket a leginkább. (A három íróóriásra gondolva az utódok közül önkéntelenül is Kunhalmi Ágnes vagy Bangóné Borbély Ildikó juthat az eszünkbe, nekik ugyanis jelenleg az ’ly’ és a ’j’ megkülönböztetése is komoly problémát okoz.)
Ha voltak is Illyés Gyuláék nyomdokaiba lépni akaró karakterek a baloldalon a rendszerváltás után, csakhamar a pártpolitika közeléből is „kiírtotta” őket a Baja Ferenc, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc fémjelezte technokrata elit, akik politikai víziók gyártása helyett a gyorsan visszaprivatizált üzleti birodalom felvirágoztatásán fáradoztak. Ők ezt tekintették a belépőnek a politikai életbe, mert nekik ez csak egy játszótér volt mindig is; csak a hatalom és a pénz foglalkoztatja őket, semmi más. (Erről, pontosabban a különböző vállalkozóktól nejlonzacskóban érkező, majd az MSZP kasszájában landoló csúszópénzekről vallott néhány éve részletesen botránykönyvében Zuschlag János.) Ebbe szocializálódnak bele a fiatal baloldali politikusok, aki pedig esetleg merészelne valami mást csinálni, annak gyorsan elvágják a karrierjét.
Régen padlássöprés, ma Tiborcz-adó
Így jutottunk el odáig, hogy ma Orbán Viktor mögött a fasorban sincs olyan vetélytárs, aki legalább megközelítőleg olyan működőképes stratégiával, vízióval rendelkezne, mint ő. Mondok egy példát.
Amikor 2012-ben a miniszterelnök azt mondta, hogy be kell vezetni a mindennapos testnevelést, mert kritikán aluli a fiatalok fizikai állapota, akkor az a nemzet jövője, megmaradása szempontjából stratégiai döntés volt. Amikor a Fidesz azt mondja, hogy a gazdasági növekedésből adódó többletet kell az egyes ágazatokba, köztük az egészségügybe visszaforgatni – és minél nagyobb a gazdasági növekedés, annál több pénzt lehet visszaforgatni -, akkor ez egy hosszú távú stratégia. Ehhez képest most Karácsony Gergely vagy Kálmán Olga azzal kampányolnak, hogy az uniós pénzeket egy az egyben be kell csatornázni az egészségügybe, mert olyan rossz a helyzet. Csakhogy ez egy tüneti kezelés, semmi több; hosszú távon nem old meg semmit sem, mert nem a gazdasági növekedés adja az alapját. Ez a jól ismert segélyosztás-szindróma, amivel a baloldal 1990 óta kampányol.
A másik baloldali „örökzöld sláger”, hogy vegyük el a leggazdagabbaktól és adjuk oda a szegényeknek. Ez a tézis persze, amíg a rablóprivatizáció és a hihetetlen közpénz-kitalicskázások éveiben ők voltak a csúcson, személy szerint rájuk sosem vonatkozott. Ezt a Tanácsköztársaság időszaka óta különböző formában hirdették és hajtották végre. Volt, hogy burzsuj vérben gázolva, volt, hogy padlást lesöpörve, és előfordult, hogy téeszesítve hajtották végre. Karácsony Gergely most is meghirdette a slágergyanúsnak szánt Tiborcz-adó formájában. A magyar ember viszont nem hülye: olyan program mellé áll oda, ahol látja a hosszú távú víziót.
Mi lesz az Orbán-korszak után?
A rátermett, intellektuálisan egyenrangú ellenfél hiánya hosszú távon nem tesz jót a Fidesznek sem, hiszen a politikai garnitúrája nincs kiélezett versenyre kényszerítve. A komoly versenyhelyzet hiánya kontraszelektívvé teheti a párton belüli kiválasztást. A harmadik, negyedik vonalba egy idő múlva már nem feltétlenül a legrátermettebb politikusok kerülnek be. Egyre nagyobb lesz a kísértés az elbizakodottságra, a kétharmadnak pedig az a veszélye, hogy csökken a kontroll. Ne feledjük azt sem, hogy semmi sem tart örökké; bár a téma még hosszú ideig nem aktuális, de egyszer Orbán Viktor is visszavonul majd, vagy eljön az a választás, ahol már nem a Fidesz-KDNP alkothat magabiztos többséget. Ezért is szörnyű, hogy 30 évvel a rendszerváltás után ott tartunk az ellenzék állapotát elnézve: rettegnünk kell, hogy ha nem a Fidesz győz egy választáson, akkor katasztrofális állapotba süllyed az ország. Mert mindamellett, hogy az ellenzéki politikusok zöme tehetségtelen és víziótlan, afelől sincs szemernyi kétségünk, hogy kormányra kerülve is áruba bocsátanák a nemzeti érdekeinket, Magyarországot.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS