Pesti Srácok

Az al-Káida és az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy csapjanak le izraeli, amerikai és zsidó célpontokra

Az al-Káida és az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy csapjanak le izraeli, amerikai és zsidó célpontokra

A Guardian beszámolója szerint az izraeli katonai offenzíva Gázában új lehetőségeket teremtett a szélsőséges csoportoknak Nyugaton és a Közel-Keleten. Az elmúlt két hétben az al-Kaida és szövetségesei gratuláltak a Hamásznak az „Izrael elleni invázió” miatt, utalva ezzel az október 7-i támadásokra, amelyekben a terrorista szervezet több mint 1400 embert, főként civileket ölt meg. Az izraeli katonai offenzíva Gázában humanitárius válságot idézett elő, és eddig több mint 4500 embert halt meg a Hamász által ellenőrzött területeken.

A kialakult helyzet a szélsőséges csoportoknak új lehetőséget kínál, vélik a szakértők. Az al-Kaida szomáliai szervezete, az al-Shabaab nemrégiben kijelentette, hogy a közel-keleti konfliktus nem csak az iszlám csoportok harca a palesztin területeken, hanem az egész muszlim világ harca. Hozzátették:

A Long War Journal szerint, amely az iszlamista erőszakra specializálódott, az al-Kaida észak- és nyugat-afrikai fiókjai is dicsérték a Hamász Izrael elleni támadásait, és további erőszakra szólítottak fel a zsidók ellen.

PestiSracok facebook image

– áll a csoportok közleményében. A szakértők hozzátették, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida között egyfajta keserű rivalizálás folyik, ami versengő retorikát eredményez mindkét fél részéről. Ezzel próbálnak meg tagokat toborozni, mivel mindkét szervezet jelentős gyengülésén ment keresztül az elmúlt években.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Armin Durgut

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.