Pesti Srácok

Jakubinyit figyelmeztették, a "nyakát töri", ha nekimegy Pintér Sándor belügyminiszternek

Jakubinyit figyelmeztették, a "nyakát töri", ha nekimegy Pintér Sándor belügyminiszternek

Jakubinyi Róbert már hosszú évek óta tervezte, hogy kreált információkkal lejáratja Pintér Sándor belügyminisztert – erről számolt be a szervezett bűnözés egyik vezéralakját jól ismerő, ám névtelenséget kérő forrás a PestiSrácok.hu-nak. Jakubinyi állítólag azért haragszik Pintérre, mert neki tulajdonítja, hogy évtizedekkel ezelőtt "bűnözőt csináltak belőle". Információink szerint az Egymásért-ügy kulcsfiguráját ezúttal azonban nem a bosszú, hanem a megbízói által ígért pénz motiválta. Úgy tudjuk, Jakubinyi azt a – Tanyi Györgyhöz kötött - Lakatos Csaba elleni merényletkísérletet akarta Pintér ellen felhasználni, amivel kapcsolatban hosszú évek óta emlegetik a belügyminiszter nevét. Ezért volt szüksége a rettegett verőlegényre, mint „hiteles” tanúra.

Az Egymásért alapítvány háttéremberét, Jakubinyi Róbertet azzal gyanúsítják, hogy korábban egy ügyvédet próbált meg rábírni arra, hogy a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre. A védő a kérést visszautasította, ezért őt a korábban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező férfi megfenyegette. Az ügyvéd a fenyegetés hatására sem tett ígéretet ügyfele befolyásolására, ezért Jakubinyi húszmillió forintot ajánlott a fogolyszökésért és a dokumentumok kiszállításáért. Jakubinyi ellen – a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban bűncselekménye miatt indítottak nyomozást. Portálunk értesülése szerint a férfi az éjszakai élet rettegett figuráját, Tanyi Györgyöt akarta a Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos információkkal külföldre küldeni.

Jakubinyi a belügyminiszterre utazott. Fotó: MTI

Nem akármilyen bűnöző

PestiSracok facebook image

Jakubinyi egyébként nem mindennapi figura, jelenleg is több büntetőügy érintettje, A múlt évben például felbujtóként elkövetett csempészés, sikkasztás és adócsalás miatt emelt vádat ellene a Fővárosi Főügyészség. Az ügy szálai az Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első elnöke kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban adófizetés nélkül hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira került. Így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, de az alapítvány – szintén a titkosszolgálatoknál aktívan dolgozó –tisztségviselői sem jártak rosszul. Cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyi büntetőügyeit. Emiatt jelenleg bíróság előtt áll, több volt titkosszolgálati vezetővel együtt.

Figyelmeztették a lejárató akciója előtt

Egy, Jakubinyit jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrásunk szerint Jakubinyi Róbert már évekkel ezelőtt is azt tervezte, hogy lejáratja Pintér Sándor belügyminisztert. Állítólag a bűnöző hajthatatlan volt, pedig informátorunk szerint figyelmeztették, hogy „Pintérnek ne menjen neki”, mert az lesz a „végzete”, „a nyakát fogja törni”. Jakubinyi ismerőse azt mondta, a férfi azért haragszik a belügyminiszterre, mert neki tulajdonítja, hogy "bűnözőt csináltak belőle" és miatta lett „közellenség”. Emlékezetes, Pintér Sándor vizsgálóként fontos szerepet vállalt a Jakubinyit és társait lebuktató, Presztízs-ügyként elhíresült nyomozásban még a 80-as években. Ráadásul Pintér egy néhány évvel ezelőtt adott interjúban a magyarországi szervezett bűnözés egyik vezéralakjának nevezte Jakubinyi Róbertet.

Tanyinak többek között a Lakatos Csaba elleni merényletkísérlettel kellett volna lejáratnia Pintért. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A hajtó meglövése lett volna terítéken

Egy másik, Jakubinyit fiatalkora óta szintén ismerő forrásunk ugyanakkor arra figyelmeztetett, a rafinált férfira nem jellemző, hogy érzelemből cselekedne, őt ez esetben nem a bosszú, inkább a pénz mozgatta. Abból viszont neki az utóbbi években már nagyon kevés volt, ezért feltételezhető, hogy a gyanúsításban is szereplő húszmillió forintos összeget – amivel Tanyi ügyvédjét akarta megvesztegetni – valójában Jakubinyi megbízói állták volna, akik az akcióért a férfinek is pénzt ígértek - állította informátorunk. Úgy tudjuk, Jakubinyi azt a Lakatos Csaba elleni merényletkísérletet akarta Pintér ellen felhasználni, amivel kapcsolatban hosszú évek óta emlegetik a belügyminiszter nevét. Pintérről ugyanis azt a pletykát terjesztették, hogy még országos rendőrfőkapitányként a merényletkísérlet helyszínén megjelenve belenyúlt a nyomozásba és eltüntette Tanyiék fegyverét (a fegyver természetesen nem tűnt el és a húsz év után újraindult eljárás bizonyítékai között szerepel). Értesüléseink szerint Jakubinyi többek között ezt a történetet szerette volna felhabosítani és éppen ezért lett volna szüksége Tanyi Györgyre, mint „hiteles” tanúra. A hatóságok már az ügy kipattanásakor sem gondolták, hogy ez az Egymásért-ügy főszereplőjének magánakciója lenne, hanem magyar, vagy pedig külföldi titkosszolgálati szálat sejtettek a háttérben. Az mindenesetre tény, hogy Jakubinyi kiváló titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezett, főleg abból az időszakból, amikor az Egymásért alapítvány kulcsfigurájaként tárgyalt politikusokkal, közéleti szereplőkkel, NBH-s csúcsvezetőkkel. Utóbbiak közül különösen Galambos Lajossal volt közvetlen kapcsolatban, aki állítólag az alapítvány elleni nyomozás megindulásakor saját autójában vitte el Jakubinyit az osztrák határig. A nehézfiút akkor még nem körözték.

Ha akarták, a saját miniszterüket is átverhették a szolgálatok. Fotó: privátkopo.hu

Spájzolt információk

A belügyminiszter elleni akció egyébként tökéletesen illeszkedik abba a lejáratási botrányba, amelyről szerdán a Magyar Idők írt. A lap szerint jól körülhatárolható, volt titkosszolgálati vezetők köré verbuvált csoport a nemzetközi sajtóban szellőztethet meg olyan információkat, amelyeket még főként Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején gyűjtöttek a cég megbízható munkatársai fideszes felső vezetőkről és azok családtagjairól. A lap azt is írta, hogy a megfigyelések során keletkezett dokumentumoknak a hivatalban nyomuk sincs, azokat szisztematikusan kimenekítették. Itt fontos megemlíteni, hogy a Népszabadság egy régi írásában arról tett említést, hogy a szolgálatok munkatársai a politikailag pikáns, ám szakmailag használhatatlan anyagokat „spájzolták” abból a célból, hogy azokat a megfelelő pillanatban belengessék, így biztosítva a pozícióban maradásukat. A lap munkatársa beszélt olyan titokminiszterrel, aki elismerte, hogy regnálása alatt gyakorlatilag képtelen volt ellenőrizni az NBH-nál zajló folyamatokat. Soha nem lehetett biztos abban, hogy az az információ, amelyet az asztalára tesznek, szabályosan és alaposan ellenőrzött, vagy csak ellenőrizetlen forrásból származó pletyka. A miniszteri apparátusok szinte soha nem láttak bele annyira a titkosszolgálatok kártyáiba, hogy hatékonyan ellenőrizhették volna őket. Gyakran nem tudták és nem is értették azonban, hogy bizonyos ügyek, akták, információk mikor és miért kerültek elő - írta a szerző.

Címlapfotó: blikk.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.