Pesti Srácok

Végleg eldőlt: befolyásolni próbálta a bíróság kirendelt szakértőjét, ezért kizárták Gyárfás magánszakértőjét a Fenyő-ügyből

Végleg eldőlt: befolyásolni próbálta a bíróság kirendelt szakértőjét, ezért kizárták Gyárfás magánszakértőjét a Fenyő-ügyből

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi, nem végleges végzését, amiben kizárta a Fenyő-gyilkosság eljárásából a Gyárfásék által felkért magánszakértőt – értesült a PestiSrácok.hu. A bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, hogy tetten érhető a szakértő elfogultsága.

Ahogy arról portálunk elsőként egy hónappal ezelőtt beszámolt, a Fővárosi Törvényszék - a Fővárosi Főügyészség indítványával egyezően - kizárta Gyárfásék magánszakértőjét a Fenyő-gyilkosság eljárásából. A bíróság végzésében leírta, hogy a magánszakértő véleménye sok helyen feltételezéseket tartalmaz, kompetenciahatárokat lép túl, illetve Gyárfás védekezését ismételte meg a véleményében úgy, hogy azt abban szakértői megállapításként szerepeltette. Az ügy ezek után a Fővárosi Ítélőtáblára került, amely a Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött tájékoztatása szerint

Megírtuk azt is, az elsőfokú, a táblabíróság által helybenhagyott bírósági végzésben az is szerepel, hogy a magánszakértő tényként elismeri, hogy a védelem érdekeit képviseli, holott ez a bíróság szerint a jogszabályok teljes félreértése, hiszen a szakértőnek akkor is pártatlannak kell lennie, ha őt a védelem kéri fel. A bíróság álláspontja szerint a védelem már a magánszakértő megnevezése előtt felkérte őt és konzulenseit; a végzésben rámutattak továbbá, hogy a törvényszéket a kirendelt eseti szakértő, valamint a szakkonzulensek folyamatosan tájékoztatták az őket ért írásos és telefonos presszióról, nyomásgyakorlásról a magánszakértő részéről, aki különböző pejoratív jelzőket is tett az eseti szakértőre és negatív jelzőkkel illette a szakértői team véleményét, amit „felháborítónak” gondolt, majd közölte: ezért „ellenvéleményt” fog készíteni, mivel „itt egy ember életéről van szó” (Gyárfáséról – PS).

PestiSracok facebook image

A bíróság leszögezte:

A végzés szerint a magánszakértő nyomásgyakorlása a szakértői egység megbontását célozta meg, de a bíróság azt is megemlítette, hogy a szakértői pártatlanság egyik oka lehet az is, hogy a magánszakértő „atyai jóbarátja” Gyárfás Tamás barátja is egyben.

A bíróság hangsúlyozta azt is: a magánszakértő kizárólag Gyárfás érdekét képviselte, a szakértői vélemény pedig megismételte a vádlotti védekezést, de a végzés arra is kitért, hogy a magánszakértő úgy bocsátkozott feltételezésekbe, hogy arra vonatkozóan kérdést sem kapott, például amikor arról írt, hogy „Portik Gyárfás állítólagos megbízását pénz vagy más konkrét ellenszolgáltatás nélkül hajtotta végre, azaz Fenyő János megölése valójában szívességi gyilkosság lett volna”. A bíróság azt is leszögezte, hogy kompetenciahatár-túllépés volt annak a bemutatása is, hogy kinek állt érdekében Fenyő megöletése. A bíróság szerint a szakvéleményben a vádlotti védekezés köszön vissza akkor is, amikor arról értekezik annak szerzője, hogy a Portik–Gyárfás-beszélgetés során utóbbi milyen gesztusokat tett, holott ez a hangfelvételekből nem támasztható alá, illetve, amikor megállapítja, hogy az igazságügyi szakértő „átsodródott” a vád oldalára.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.