Pesti Srácok

Észhez tértek? – Az eljárás lezárását kérte az ügyészség a Salvini ellen zajló ügyben

Észhez tértek? – Az eljárás lezárását kérte az ügyészség a Salvini ellen zajló ügyben

A Matteo Salvini elleni előzetes eljárás lezárását kérte a szicíliai Catania bíróságán Andrea Bonomo ügyész szombaton az úgynevezett Gregoretti-ügyben, azt állítva, hogy nem megalapozott a vele szembeni vádemelés.

Az ügyész hangoztatta, hogy Salvini belügyminiszterként az első Conte-kormány migrációs intézkedései szerint járt el, amikor – mielőtt engedélyezte volna a Gregoretti katonai hajóval érkezett bevándorlócsoport olaszországi partra szállását – biztosította szétosztásukat az erre jelentkező európai tagállamok között.

– jelentette ki Bonomo. Úgy vélte, a kikötés késleltetését nem lehet törvénytelennek minősíteni, Salvini nem sértette meg a nemzetközi konvenciókat. Megjegyezte, hogy a bíróság feladata nem az, hogy a politikai döntések erkölcsi jogosságát vitassa. A migránsokat képviselő ügyvédek szerint Matteo Salvini törvénytelenül tartotta fel az embereket, "szenvedést okozva nekik". Az ügyész erre úgy reagált, hogy a Gregorettivel érkezők minden ellátást megkaptak, a betegek és kiskorúak azonnal partra szállhattak.

PestiSracok facebook image

A bíróság április 23-ra tűzte ki az utolsó meghallgatást az olasz jobboldali Liga pártot vezető Salvini ügyében, és május 14-re ígér döntést arról, hogy meglapozottnak tartja-e a vádakat vele szemben. Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárás a Gregoretti olasz hadihajóval 2019 nyarán érkezett 131 fős migránscsoport feltartóztatását vizsgálja. Belügyminiszterként Salvini öt napig nem engedélyezte a bevándorlók partra szállását, amíg az akkori első Conte-kormány egyeztetett szétosztásukról az uniós tagállamokkal.

Az olasz jobboldal vezető politikusával szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett. Bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civil szervezetek szorgalmazták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.