
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozta elsődlegesen a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult per másodfokú tárgyalásán Vizoviczki László védője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán. A vádlott ügyvédje az elsőfokú bíróság által hozott “hibás” döntések sorozatát tárta a tábla elé, mindezekre tekintettel pedig védence felmentését is indítványozta.
Ahogyan arról portálunk már korábban beszámolt, szerdán kezdte el tárgyalni az éjszakai mulatóiról elhíresült, költségvetési csalással vádolt vállalkozó, Vizoviczki László és bűntársai perét a Fővárosi Ítélőtábla. A tárgyalássorozat pénteken folytatódott, ahol Vizoviczki László védője, Gellér Balázs elsődlegesen védence és társai ellen indult per megszüntetését kérte, másodlagos indítványa pedig az volt, hogy a táblabíróság helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra. A perbeszédében harmadlagosan azt indítványozta, hogy védencét a bíróság mentse fel, negyedlegesen pedig azt, hogy a bíróság enyhítse az első fokon kiszabott büntetést és mellőzze a vagyonelkobzást.

Vizoviczki László a bíróságon. Fotó: Horváth Péter Gyula/ PS
Vizoviczki László védője megemlítette, hogy bár kritikát megfogalmazni a legegyszerűbb, mégis, szerinte hemzsegett az elsőfokú eljárás a “rendszerhibáktól”. Többször hangsúlyozta, szerinte a hiányzik a vádiratból a tényállásszerű elkövetési magatartás, ezért is alkalmatlan arra, hogy arról tárgyaljanak. Az ügyvéd szerint a vádirat koncepciója mind anyagi jogilag, mind dogmatikailag elfogadhatatlan. Az abszolút hatályon kívül helyezési okok közé sorolta azt, amikor több olyan körülményt is feltártak, amelyben az elsőfokú bíróság eljárásának során nem sikerült biztosítania, hogy adott esetben minden vádlott védője jelen legyen.
Az ügyvéd szerint Vizoviczki felbujtói magatartása is megkérdőjelezhető, amit szintén a hiányos vádiratra vezetett vissza. Állítása szerint ugyanis (ahogyan azt a büntető törvénykönyv is rögzíti) felbujtó az a személy, aki valaki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír, a vádirat viszont nem tartalmazta sem a rábírás minőségét, sem az elkövetés helyét, vagy idejét.
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2017. április 28-án kihirdetett, nem jogerős ítéletében hét év börtönnel és több mint 600 milliós vagyonelkobzással sújtotta Vizoviczkit Lászlót vendéglátó-ipari tevékenységgel összefüggésben felbújtóként elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Az ügyész akkor minden vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be, Vizoviczki László és vádlott-társainak többsége viszont felmentésért fellebbezett. A vád lényege, hogy Vizoviczki a háttérből irányított egy belvárosi éttermekből, a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyekből, diszkókból, night klubokból álló cégcsoportot, melyben 2010 és 2012 között milliárdos nagyságrendű költségvetési csalást követtet el egyes cégek bevételeinek eltitkolásával. Az elkövetés módjának lényege, hogy a vádlottak a szórakozóhelyeken nem ütötték be a bevétel egy részét. A 2014 őszén kezdődött perben az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért az összesen 34 vádlott többségére. Az elsőfokú ítéletben Vizoviczki mellett néhány társa öt, néhány pedig kettő-három év körüli letöltendő börtönt kapott, több mint tízen felfüggesztett szabadságvesztést, néhányan csupán közérdekű munkát.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PS
Ernő úr
2018-07-08 at 11:18
Vizó elment, de az emberei ugyanugy ott vannak éjszakánként az október 6 utcában meg a régiposta utca környékén, és a váci utcában.
ugyanúgy megy a galamb utcai meg a többi night klub és a lehuzós éttermek is döübörögnej
Most akkor mi van ?
e.házi bandi
2018-07-07 at 12:42
Ha valaki védőügyvéd, az még nem jelentheti azt, hogy az ügyet meg nem történtté lehet tenni. A maszatolás az nem a jogtiszta képviseletet jelenti.
Majd ha beköszönt a szép új libsi világ /remélem nem/, és a polkorrektségből szívja mindenki a szükséges levegőt míg polkorrekten levegőhöz jut, akkor a maszat is beton lesz, főleg ha libsi teríti.
Kár volt megszületni a haladóknak, ha ezt normálisnak tekintik.
olszal
2018-07-06 at 19:34
Vizoviczki úr egy angyal. Nem is értem miért kellett ellene eljárást indítani.
Becsületes magyar állampolgár, aki még egyik másik rendőri vezető kitüntető figyelmét is kiérdemelte…Hogy ezeket a fakabátokat később a védelmi rendszer lebuktatta, az csak egy kis malőr.Homok került a gépezetbe.
Minden általa irányított vendéglátóipari egység a bevétel után tisztességesen adózott.Az csak nem baj, hogy ez az adó a Vizo úr és néhány rendőri vezető zsebében landolt?
Végül is nem ették meg a pénzt, elköltötték valamilyen formában, tehát forgalmi adó is keletkezett. Ami állami bevételt jelentett.
Nevezett védőügyvéd úr felfogása szerint.Kár,hogy a NAV ezt nem tudta akceptálni. Meg a Btk sem…☺☺☺
apro_marosan_petergabor
2018-07-06 at 18:36
Nagyon szerényen mérték a büntetéseket…