Pesti Srácok

Az EU tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió lőszert

Az EU tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió lőszert

Az Európai Unió képes betartani azon ígéretét, hogy tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió darab 155 milliméteres lőszert – jelentette ki az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa Strasbourgban, kedden.

Thierry Breton az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt lőszertámogatásra tett uniós ígéretről tartott vitáján azt mondta, az Európai Unió elő tudja állítani azt a mennyiségű lőszert, amelyet megígért Ukrajnának, ugyanis – szavai szerint – megvan az a kapacitás, amely ezt képes előállítani. Ezzel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy megszülessenek a beszerzésre vonatkozó tagállami szerződések, az uniós országok többsége ugyanis – mint mondta – nem tette meg ezt a lépést.

– emelte ki.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– fogalmazott.

– mondta.

– fogalmazott Breton, majd hozzátette: el kell gondolkodni azon is, hogy milyen szakterületeken működő vállalatokat lehet még bevonni a gyártásba.

– mondta az uniós biztos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.