Pesti Srácok

Az MNB 0,75 százalékra csökkentette az alapkamatot

Az MNB 0,75 százalékra csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a kamatfolyosó nem változott. Elemzők kedden nem vártak változást a fő monetáris eszközökben, de úgy vélték, az Inflációs jelentés - amelynek főbb számait kedden délután, a teljes jelentést pedig csütörtökön publikálja az MNB - iránymutatást adhat a monetáris politika következő lépéseiről.

Most ezzel az egyszeri, jelképesnek szánt lépéssel mégis még lejjebb ment a jegybank, amelynek határozottan gazdaságélénkítő szerepe van. Matolcsy György abban bízik, hogy az év egészét tekintve 0,3-2 százalékos pozitív gazdasági növekedést hozhat Magyarországon. A második negyedév a jegybank prognóisa szerint 7 százalékos visszaesést jelenthet, de az első negyedév 2,2 százalékos növekedése és a harmadik, illetve a negyedik negyedév remélt V-alakú felpattanása kihozhatja ezt a pozitív számot. A szakemberek hangsúlyozták, adatvezérelt döntést hoztak, de nem indul újabb kamatmérséklési ciklus, és az árstabilitás lehetővé tette a lépést. A kérdés az, vajon alacsonyabb kamatok mellett nem gyengül-e a forint. Az első reakciók alapján lehetett is némi forintárfolyamesést észlelni, de természetesen a következő napok szintje lesz a fő kérdés- jegyzi meg beszámolójában az index.hu. Egyelőre csak enyhe gyengülés tapasztalható.

Az eurót árfolyama több mint 1 forinttal, 350 forintra ugrott fel a döntés kihirdetése után. Délután két óra előtt egy perccel, a döntés közzététele előtt még 348,71 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollár jegyzése 308,42 forintról 309,31 forintra, a svájci franké pedig 325,96 forintról 326,90 forintra kúszott fel. Az eurót kedd reggel nyolc órakor még 347,10 forinton jegyezték az előző esti 347,17 forint után. A dollár reggel 308,19 forinton, a svájci frank pedig 325,26 forinton forgott.

Forrás: MTI/index.hu/Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.