A tavaszi szünetben többnapos túrán vettünk részt az Aggteleki-karszton. Húsvéthétfőn betértünk a jósvafői református gyülekezet istentiszteletére, amelyet Mező Arnold lelkész tartott és ő mondta az ünnepi szentbeszédet is. Katolikusként is mélyen megérintett az a lelkiség, amely Mező Arnold református lelkészből áradt. Néhány hosszabb telefonbeszélgetés után egyértelművé vált, hogy egy nagyinterjú keretén belül érdemes közkinccsé tenni a lelkész úr gondolatait, világlátását, örömeit és üzeneteit, mindannyiunk épülésére, megerősítésére. Hosszú beszélgetésünk első része következik.
Lelkész Úr különleges vidéken, a „világtól távol” eső kis falvakban végzi lelkészi szolgálatát. Milyen nehézségei és milyen szépségei vannak annak, hogy határszéli, kis közösségeket magában foglaló parókiákon szolgálja Istent?
Gyakorlatilag minden nézőpont kérdése. A helybelieknek természetesen már egyáltalán nem különleges a Baradla-barlangról ismert Aggtelek, vagy éppen a négy kristálytiszta patak Jósvafőn. Megszokták Szinpetriben is a ritka denevéreket a műemlék templom padlásán, vagy éppen a csendet a mindössze nyolc állandó lakosú Tornakápolnán.
Távol lennének a világtól? Nem hinném. Sub specie aeternitatis, vagyis az örökkévalóság szempontjából nem létezik Isten háta mögötti hely.
Döntés kérdése, hogy mit választunk. Annyiszor látok – talán városiakhoz kötődő – posztokat és megnyilvánulásokat a túlfeszített, stresszel bőven terhelt életek árnyalt segélykiáltásaival. Egy aprócska kunyhó a hegyekben, vagy a tóparton. Se áram, se vezetékes víz, csak egy túlterhelt, békességre és egyensúlyra vágyó, a civilizációval megcsömörlött ember kimondatlan vágya, hogy tegyetek ki itt, és ne is gyertek értem. Valahogyan az én szolgálati területemhez tartozó ékszerdobozokra is így tekint a városi nyüzsgésből idetévedt látogató.
Csobogó patak, évezredes cseppkövek, érintetlen természet, évszázados kulturális, népi építészeti örökség, csendes templomok alig pár hívővel, mégis Isten szavával, jelenlétének szinte kézzel fogható megtapasztalásával tele. A kívülálló számára mindez valamilyen idilli, a teremtő, vigasztaló Isten tenyerébe belesimulós létezés felvillanása, amit kiváltság megtapasztalni. Valóban az.
Természetesen vannak korlátai is a kétségkívül gyönyörű természeti és kultúrtörténeti kereteken túl az itteni szolgálatnak, létezésnek. Gyakran mosolygok azokon, akik valóban beleszerelmesednek a vidékbe beleképzelt vágyaikba és vesznek itt egy hétvégi házat. Aztán az idillbe báránybégetés, kakaskukorékolás, hajnali kutyavonyítás, szombat reggeli sarokcsiszoló-zúgás, vasárnapi fűkaszaberregés, traktorzaj vegyül. Nem is beszélve arról, hogy könnyen beletaposhat az ember némi lócitromba, vagy éppen a langyos nyáresti szellő hoz átható trágyaszagot. No igen, a menyasszony fátylának helyére is főkötő kerül az esküvő után, ami már nem takarja annyira a realitást. Vannak nehézségek. Kinek milyen, mindig a prioritásaihoz kötődően. Lelkészként számomra az okozza a legnagyobb gondot, hogy mindenhová autóval kell mennem. Apró falvak, még kisebb gyülekezetek, egymástól pár kilométerre. A napi szolgálat miatt azonban mégis összegyűlik a kilométer. A tömegközlekedés meglehetősen hiányos. Tornakápolnára például már évek óta busz sem jár fel. Minek menne? Abból a zsákfaluban élő nyolc lakosból a hegytetőn ugyan mennyi jár dolgozni mondjuk Miskolcra, bő 60 kilométernyire? Rengeteget kell költenem üzemanyagra és szervizre. Viszont ezért is hálás vagyok: egyrészt van paripa, ami elvisz, igaz néha makacskodva, másrészt még zabra is futja. No nem bőséggel, de emiatt még nem maradt el istentisztelet. Mert az van.
A szolgálat itt valóban szolgálatot jelent. Sofőrszolgálat, kitelepedő ügyintézés, istentisztelet, karbantartási munkák szervezése, s ha nincsen megfelelő ember, akkor a lelkész is megfogja a fűkasza végét, amikor a temetőt kaszáljuk. A szolgálat itt a szó legszorosabb, leginkább kézzelfogható értelmében élet- és sorsközösség is.
Mező Arnold református lelkész és családja. Fotó: Mező Arnold családi archívuma
A feleségemmel és a három lányommal mi úgy döntöttünk, hogy amíg lehetséges, maradunk. Az imádság mellett keményen dolgozunk azon, hogy az itteniekben felfedezett miért mellett a miből és a hogyan maradni kérdéseire is válaszokat kapjunk. Ha jól emlékszem, Cromwell mondta, hogy imádkozz és tartsd szárazon a puskaport. Mi is ezt tesszük.
Kultúrtörténeti jelentőséggel is bírnak azok a templomok, amelyek szolgálati helyén vannak. Mennyire számít különlegesnek, hogy ennyi építészeti és kultúrtörténeti érték esik egy lelkész működési területére?
Országos viszonylatban nem tudok ezzel kapcsolatban nyilatkozni, ezen a vidéken viszont éppen az a meglepő, ha valamelyik lelkésznek nincsen legalább egy műemlék temploma. Többszáz esztendős gyülekezeti kontinuitásba illeszkedik minden épület és az azokat látogató ember is. Sokszor ez nem is tudatosul. Valahogy úgy, ahogyan a fűszál tavasszal elkezd növekedni. Nem tudja a miértet, sem a hogyant, de azzá lesz, amivé lennie kell. Amivé Isten szeretete formálta.
Természetvédelmi értelemben is rendkívüli különlegességet jelent a denevér-kolónia nyári szállása Szinpetriben, a református templom padlásterében. Fotó: Mező Arnold
Most már csak négy műemlék templom tartozik hozzám. Nem olyan régen még hét volt ez a szám. Gyülekezetestül. A szomszéd lelkész megbetegedett, így nekem kellett átvenni a gyülekezeteket és az éppen folyamatban lévő két templomfelújítást is. Az Úrnak hála akadt egy segédlelkész is, aki később átvette a körzetet, de így is megterhelő volt az, hogy a sajátjaimmal együtt egyszerre négy műemlék templom felújításával kellett foglalkozni párhuzamosan. Köztük az egyik középkori, kiemelt műemlék. Kaptunk erőt és bölcsességet az Úrtól. Meg további munkát, áldást és lehetőséget is.
Jelen pillanatban a XII. századi aggteleki templom tetőszerkezetének, valamint a XIV. századi, kazettás mennyezetes jósvafői templomhoz tartozó harangtorony felújításával küzdünk, erős hittel.
Időközben – reagálva a teológiai képzésben akkor még nem létező problémára – részt vettem és sikerrel el is végeztem egy pályázati projektmenedzser-képzést. Mert hát valljuk be őszintén: Kató néni vagy Gyula bácsi szempontjából nézve, ha a templom vakolata lepergett, akkor azt meg kell javítani. Az viszont nekik már tulajdonképpen értelmezhetetlen, hogy ennek a javításnak nem lehet csak úgy nekiállni, ahogyan a saját portánk esetében tennénk. Ugyanígy nehéz megértetni azt is, hogy a papírmunka, ami nagyon sok százalékot elvisz a szűkös forrásokból, miért olyan fontos és anélkül miért nem lehet vakolni? Ha a papírmunkával a lelkész tud foglalkozni ingyen, Isten dicsőségére, akkor nagyon sok pénzt lehet megtakarítani egy alig pár lelkes gyülekezet szintjén. S természetesen egy árazott költségvetés, vagy éppen az örökségvédelmi engedélyeztetés titkai sem annyira veszedelmesek már. Ahogyan a beszerzendő szakértői vélemények – kezdve a statikuson, farestaurátoron, építéstörténeti dokumentáción át egészen a festő-restaurátorig – értelmet nyernek a lelkész szempontjából nézve. Azonban nagyon nehéz egészen egyszerű módon megfogalmazva kommunikálni a gyülekezetek felé, hogy ezek nélkül nem szabad belekezdeni a munkába. S hogy ez forintban kifejezve mit is jelent, az megint egy érdekes kérdés… Talán jó lenne, ha a kötelező előírások mellé megfelelő pénzösszeget is társítanának a hatóságok. Mindenki érdeke, hogy egy felújítás szakszerű és az örökségvédelmi szempontokat messzemenően betartó legyen. Az előírt szakértői vélemények, statikusok, tervezők költségeit viszont szinte lehetetlen egy pártízfős gyülekezetben előteremteni. Főleg, ha a pályázatban nem elszámolható költségként jelennek meg… Nem is beszélve az előre nem látható körülményekről: világjárvány, háború a szomszédban, elszabaduló építőanyag- és kivitelezői árak… Ezek mind az amúgy is forráshiánnyal terhelt apró, vidéki gyülekezetek vállára nehezednek. Ők erőn felül adakoznak, mi pedig ott spórolunk, ahol lehet. Viszont minden igyekezetünk ellenére is csak azt tudjuk mondani hittel: az Úr majd kirendeli, ami még hiányzik, mikorra ki kell majd fizetni azt a számlát. Ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál. Ebben is…
Aggteleken járva nemcsak a világhírű cseppkőbarlangot, de a XVII. században épült műemlék-harangtornyot is érdemes megnézni. Fotó: Mező Arnold
A négy község közül Aggtelek és Jósvafő barlangjáról is híres, a világörökség részét képezi. Ez – beleértve például az átlagost messze meghaladó turistaforgalmat – érződik-e a hétköznapokban, ad-e bármilyen pluszfeladatot, különlegességet a szolgálatában?
Minden falu, minden gyülekezet, ahová Isten kegyelme szolgálni rendelt, különleges. Igen, vannak pluszfeladataink bőséggel. Aggteleken a híres cseppkőbarlang mellett a középkori templom, a gömöri fejfás temető, a XVII. századi harangtorony és az abban megbújó, 1654-ben Eperjesen öntött, máig napi használatban lévő nagyharang bemutatása jelent plusz elfoglaltságot a lelkésznek és a gyülekezetnek.
Tornakápolnán a műemlék templom különlegessége, hogy az Úr asztala, a kazettás mennyezet, a padelők, a szószékkorona, de még a belső bejárati ajtó is egységes, restaurálatlan XVIII. századi díszítésekben gazdag festését Madarász István készítette. A berendezés egyébként idősebb a templomnál, hiszen azt a régi fatemplomból mentették át. Az apró, nyolc állandó lakosú zsákfalu templomát 2018-ban újítottuk fel.
Helyt kapott a cinteremben egy helytörténeti tárlat is. Talán országosan is egyedülálló érdekesség az, hogy a templom „kulcsos templom”, vagyis a látogatók a templomkulcs elkérését követően önállóan látogathatják a templomot. Az egyéni csendességet követően leadják a templom kulcsát. Nyaranta előfordul, hogy a nyolc fős faluban 30–40 hívő is részt vesz az Istentiszteleten.
Tornakápolnához hozzátartozik az Istentisztelet. Ha valaki ott jár, és nem megy el az Istentiszteletre, amire a mai napig kézierővel megkongatott kárpátaljai harang hívogat, az olyan, mintha az ember Párizsban járva nem nézné meg az Eiffel-tornyot.
Szinpetriben a XVIII. századi kazettás mennyezetes műemlék templom padlásán a fokozottan védett Rhinolophus ferrumequinum, vagyis a nagy, patkós denevér nagyobb kolóniája vett nyári szállást. Összefogva az Aggteleki Nemzeti Parkkal, a Magyar Állammal, a történelmi egyházakkal, az örökségvédelemmel, összehangolt munkával mentettük meg a statikailag romos állapotú templomot, ezzel együtt a fokozottan védett denevérek nyári szálláshelyét.
A különleges, denevérszállásként is működő templomot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is meglátogatta. Fotó: Mező Arnold református lelkész
A templomtérben denevéres tárlatot rendeztünk be, denevéres foglalkozásokat tartunk iskolás csoportoknak a Nemzeti Park közreműködésével, és infrakamerák segítségével a templomtérben élőben követhető nyomon az, hogy az Úrnak milyen hatalmas kegyelme által fér meg egymás mellett a denevér és a hitben járó ember egy fedél alatt. Jósvafőn a gyülekezet üzemelteti az egyházi alapítványi tulajdonban lévő Jósvafő Tájházat, ami 2007-ben az „Év múzeuma” megtisztelő címet is viselhette. A Tájház látogatásával egybekötve tekinthető meg a középkori eredetű, festett kazettás mennyezetű, lőréses kőfallal övezett templom is. Az adományokból (is) finanszírozzuk többek között az ingatlanok fenntartását, bemutatásának költségeit, a felújítások egy részét. Ehhez kapcsolódóan az 1908-ban épült kúria jellegű parókián alakítottunk ki turisztikai központot. Erdei iskolai oktatás, nyári táborok, kultúrtörténeti értékek bemutatása, hitéleti nevelés, Bibliatáborok, nevelőszülői hálózat családjainak kedvezményes üdültetése. Mindez egy alig százlelkes gyülekezetben, ahol vasárnap 10–15 fő van a templomban. De a létszámnak a másik oldalról meg nincs jelentősége, hiszen jól tudjuk, mit mondott Jézus: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Ez a lélekszám pedig még a legkisebb gyülekezetünkben, Tornakápolnán is megvan…
*****
A háttérben a felállványozott jósvafői harangtorony, ahol már elkezdődtek a felújítási munkálatok. Fotó: Mező Arnold
Lehet adományozni a harangtorony felújítására!
Ahogyan arról az interjúban is szó esett, megkezdődött a jósvafői református templom műemlék harangtornyának felújítása. Emellett Aggteleken is munkálatok kezdődtek, ahol a XII. században épült templom tetőszerkezetének felújítása vette kezdetét. A Jósvafői Református Egyházközség jó szívvel fogadja a felújításra szánt támogatásokat. Aki szívesen adakozna, az megteheti az egyházközség számlaszámára történő átutalással.
Jósvafői Református Egyházközség, Bankszámlaszám: 55400352-16843080 (Takarékbank)
(Folytatjuk…)
Vezető kép: Tornakápolna 2018-ban felújított műemlék-temploma, madártávlatból. Fotó: Jósvafői Református Egyházközség
Facebook
Twitter
YouTube
RSS