A TASZSZ-nak a Harkiv megyei orosz katonai és polgári hatóságra hivatkozó jelentése szerint folyik Izjum lakosainak kimenekítése Oroszország területére. A hatóság vezetője, Vlagyiszlav Szokolov szerint a városban nagy a pusztítás, igen súlyos a helyzet. A hírt Igor Konasenkov vezérőrnagy is megerősítette.
Az ukrán hadsereg ukrán médiajelentések és brit hírszerző források szerint több sikert is elért az orosz hadsereg ellen vívott ellentámadása során, így szombatra feltehetően visszafoglalták az Oroszországgal közvetlen vasúti kapcsolatban álló, az orosz erők utánpótlása szempontjából fontos Harkiv megyei Kupjanszkot. Az ukrán médiában szombat reggel megjelent egy felvétel, amelyen több katona felvonja az ukrán zászlót a városházára a stratégiai fontosságú, 27 ezer lakosú Kupjanszk város központjában, amely eddig orosz kézen volt. A megyei és városi vezetésre hivatkozva az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál azt jelentette, hogy “az ukrán erők felszabadították Kupjanszkot”.
Az ukrán különleges erők a közösségi médiában tettek közzé felvételeket, amelyeken tisztjeik láthatók a Harkivtól 120 kilométernyire délre fekvő Kupjanszkban, amely “ukrán volt és mindig is az lesz”. Kupjanszk elfoglalása azt jelentené, hogy orosz katonák ezrei rekednek a fontvonalon utánpótlás nélkül. A Twitteren közzétett legutóbbi brit hírszerzési jelentés szerint egyes ukrán egységek “ötven kilométernyire hatoltak be a korábban orosz kézen lévő területekre” Harkiv megye déli részén. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este közölte, hogy az ukrán erők harminc települést foglaltak vissza Harkiv megyében. Izjumnak a háború előtt 45 ezer lakosa volt, és fontos szerepe van az orosz katonai műveletek szempontjából. Az egyik visszafoglalt faluban, Hrakovéban a Reuters brit hírügynökség munkatársa kiégett járműveket látott az orosz invázió jelképének számító Z felirattal, valamint szemetet és lőszereket az oroszok által sebtében kiürített állásokban.
Natalja Gumenyuk, a dél-ukrajnai katonai parancsokság szóvivője szombaton helyi újságírókkal közölte, hogy az ukrán hadsereg húsz kilométernyire, máshol ennél is mélyebben hatolt be a déli front több övezetében a februári támadás óta orosz kézen lévő területekre. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz erők Mikolajiv megyében, Kaluha település közelében leromboltak egy radarállomást, továbbá hat fegyver-, illetve rakétaraktárat szerte a megyében. Az orosz légvédelem lelőtt tizenhárom ukrán drónt Herszon és Zaporizzsja megyében, illetve a “Donyecki Népköztársaság” területén, valamint öt HIMARS rakétát a levegőben a Herszon megyei Nova Kahivka közelében – közölte Igor Konasenkov. Az orosz védelmi tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete óta az orosz erők 293 ukrán repülőgépet, 152 helikoptert, 1929 drónt, 4870 harckocsit és más páncélozott harci járművet, 830 rakéta-sorozatvetőt és 5432 speciális katonai gépjárművet semmisítettek meg.
Második ukrajnai látogatása során a konfliktusövezetek aknamentesítéséhez ígért segítséget szombaton Kijevben Annalena Baerbock német külügyminiszter. A Kijev melletti Velika Dimerka település aknamezője közelében pedig kijelentette, hogy ukrajnai látogatásával tanújelét kívánja adni annak, hogy a jövőben is mindvégig Ukrajna mellett állnak, fegyverszállítással, humanitárius és pénzügyi segítségnyújtással egyaránt. Baerbock azzal vádolta Oroszországot, hogy aknákkal “szennyezi be” Kijev elővárosait, én szándékosan használ gyalogsági aknákat a polgári lakosság legyilkolása érdekében. Ilyen eszközöket gyermekjátékok között is találtak magánházakban – mondta. A német politikus Lengyelországból utazott Ukrajnába kis küldöttséggel. A háború miatt zárva az ukrán légtér. Baerbock a tervek szerint szombaton Dmitro Kuleba külügyminiszterrel és más vezetőkkel találkozik. Ukrajna másfél milliárd dolláros hitelről tárgyal gázvásárlás céljából az amerikai Export-Import Bankkal – írta szombaton a Telegramon Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, miután tárgyalt Janet Yellen amerikai pénzügyminiszterrel.
Forrás: MTI; Fotó: EPA/RUSSIAN DEFENCE MINISTRY PRESS SERVICE/HANDOUT
Facebook
Twitter
YouTube
RSS