Ismét hosszúra nyúltak a reggeli munkaórák Gyurcsány Ferencnek: az őszödi böszme melléknévvel büszkélkedő bukott miniszterelnök a “primitívekről” értekezett. Bejegyzése elején azt a kérdést tette fel, hogy „mitől erős a nemzet?” „Mert nagy területe van, mint például Oroszországnak? Mert sok olaja van, mint mondjuk Szaúd-Arábiának? Mert sokan lakják, ahogy Indiát is?” – sorolta Gyurcsány Ferenc. „Gondolom, ezek is fontosak lehetnek” – tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy „mi a helyzet a Magyarország területének felét se kitevő Hollandiával, ahol ugyanakkor az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa a mienknek?”
A bukott miniszterelnök hozzáfűzte, hogy bár az „Orbán kormánya saját állítása szerint család- és gyerekbarát”, ugyanakkor az általa érzékelt realitás síkon régen született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint ezekben az években.
Gyurcsány felidézte, hogy az „Orbán kormánya szerint a nemzet megtartó ereje azon múlik, hogy egyre többen legyünk. Ehhez képest másfélszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek” – írta a posztban. „Koraszülöttek mentőjébe nincs gázolaj és ápoló. Kevés a bölcsőde. Nincs elegendő tanár. Aki marad, annak nincs önállósága. (…) Nincs jó minőségű, olcsó étkezés az iskolákban” – sorakoztatta fel a baloldali pártok kormánnyal szemben rendszeresen felmerülő kritikáit a volt kormányfő. Mindezek után – mint kívülálló – az intellektusról értekezett. Leszögezte,
intellektuális silányság, törzsi, primitív gondolkodás azt hinni, hirdetni, hogy a nemzet ereje elsősorban tagjainak számosságából ered.
Majd kijelentette, az „egykori Bibó kollégista fiúk alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére.
Primitívek. El kell tőlük köszönni. Így vagy úgy
– hangoztatta a DK elnöke. „Nekünk meg készülni kell” – zárta a szokásos módon gondolatait Gyurcsány Ferenc.
Forrás: Facebook
netuddki
2022-09-12 at 21:06
Akkor a bangóné,a varnyú,a komjáthy stb.-k…
Orientál
2022-09-12 at 20:07
Mi a bajod Gyurcsány? Ja a te bajod az hogy csak Karácsonyodék a fővárosban parkoló gépkocsi tulajdonosokat ,persze mert nem tudod a balliberális zöld elvtársaiddal együtt meglopni csődbe ismét egész hazánkat úgy mint 2002-től 2010-ig ahogy elk*rtátok a hazánk gazdaságát és pénzügyeit ,te szardarab azt pofáztad hogy ellehet innen menni ,de te szardarab nem takarodtál el hazánkból .
LST
2022-09-12 at 19:27
Mindenki magából indul ki…
Vízöntő
2022-09-12 at 19:02
”„mi a helyzet a Magyarország területének felét se kitevő Hollandiával, ahol ugyanakkor az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa a mienknek?””
Csak annyi, hogy ott nem voltál miniszterelnök bunkócska!
Primitívek, mondja másokra a műborász, aki nem meri megmutatni a szakdolgozatát!
Vajon mi lett volna a szegény marhából ha az anyósa csak egy takarítónő lett volna?
A takarítónő nem lett volna az anyósa, … ő meg… egy Jakab szintű kisvárosi szarkeverő lenne egy mérhetetlen párt aktivistájaként!
Ki is a primitív?
Patriota
2022-09-12 at 18:23
Ócska xar ember(?) vagy Ferenc. Semmi más. HOL A DIPLOMÁD? Mesélj!!!
füredi46
2022-09-12 at 18:23
Te jó ég, ez a volt KISZ-es böszme firkál intellektusról…? Aki még egy főiskolai diplom-dolgozatot is lopott. A Bibó Kollégiumnak pedig a közelébe sem mehetne. Neki a szájára sem szabadna venni az intellektus vagy az intelligencia kifejezéseket. Ő egy tőrőlmetszett böszme “pápai csávó” (bocs’ pápaiak!, igazi bunkó a javából, képtelen másra, csak sértegetésre, durváskodásra, trágárkodásra, hazug fröcsögésre, útszéli tahóskodásra… stb. Nincs olyan írása, ami némi intellektust, gondolkodást sugallna, mindig csak a vagdalkozás, a sértegetés, a gyűlölködés… Ritka riasztó figura!
moliere
2022-09-12 at 18:19
Állítólag a Netflix megfilmesíti a kúrcsótány életét. A pilot munkacíme “A szerethetetlen” lesz.
K
2022-09-12 at 17:48
A csávóka igen gyagya.
SZJ
2022-09-12 at 17:28
A padláslesöprő 2-4 elemis TSZ elnök az nem volt primitív ?
Csak kérdezem.
A csávó megdolgozik a 4/5-ért
Vélemény
2022-09-12 at 17:21
Ja, persze mert aztán őkegyelme a megtébolyult Gyurcsány olyan táltos tulajdonságokkal rendelkezik, hogy meg tudja ítélni, hogy ki a primitív és ki nem !!!..Szeretném kérdezni, hogy jól körülnézett a DK haverok háza táján, különösen a földön fetrengők, az eszement ordibálók, a hamis videót készítők, a magukat fényező Tv riporterek, na meg a himbilimbit reklámozók között??? …..és akkor még ráadásul mi jó fenének kelleti magát minden egyes nap?? ……mert, hát úgy-e egyébként a kutyát se érdekelné , ha kussolna???? …..
vasas
2022-09-12 at 17:17
Ti meg pökhendi,beképzelt hazug alakok vagytok!
Matu
2022-09-12 at 17:14
Hollandia most a meseország? Igaz, nekik nem volt 40 évig szocializmusuk, nem volt 12 évig “baloldali szakértői” kormányuk, van viszont tengeri kikötőjük, voltak gyarmataik, ezek némileg előnyt biztosítottak számukra velünk szemben…
Mellesleg az INGYEN menzánál olcsóbbat még nem találtak ki, nálunk pedig jó sok gyerek ingyen kapja az iskolai étkezést.
aprított
2022-09-12 at 17:10
Már megint megmelegedet a moslek az agyában
gyozo2018
2022-09-12 at 16:57
Leküzdhetetlen a komplexusa Orbánnal szemben.
Sün Balázs
2022-09-12 at 16:50
Feri!
Szidd csak nyugodtan a kormányt és a kormányra szavazókat különböző jelzőkkel (akárcsak Márki-Zay Péter!). Lesz még ebből 4/5 is!
A többség nem vevő erre, ezt észre kellett volna már régen venned!!!
Hm
2022-09-12 at 16:28
@Ida
Szerintem Ferire csak a sok tömény ital hat. Minden más lepereg róla. Leginkább az értelem pereg le róla.
GiczeiyTünde
2022-09-12 at 16:24
Megint az üveggel kezdte a napot -:(
Patriot
2022-09-12 at 16:17
Ennyi hazugságot,kiforgatott féligazságot bele hordani ebbe a szövegelésbe az már tényleg művészet. A hazudozás művészete. A varjú meg gréci féle félhülyék valószínű maguk alá hugyoznak a gyönyörűségtől a vezír hallatán, na de a Magyarok? Minket nem vertek át soha többet férgek. Sem így,sem úgy.
Pórász Ármin
2022-09-12 at 16:08
Luciferinek kár a hollandokkal példálózni, mert ha a magyaroknak is legalább annyi kirabolt gyarmata lett volna, akkor a kreativitásunkat ismerve a hollandok most jóval mögöttünk lennének, sok volt gyarmattartóval együtt. Könnyű az eredeti tőkefelhalmozás ma is jövedelmező rablott vagyontömegéből jobban élni, mint nekünk Luciferi kommunista szellemi elődjeinek nemzetrontása után. A paranoia súlyosbodik, ha nem kezelik, hasonlóan a delíriumhoz.
Ida
2022-09-12 at 16:02
Feri! Nagyon hatott rád a sorozatos sikertelenség.Még jobban aljas lettél,totál
be(dühtől) és lerobbantál (pia) és eszeveszett gyűlölködővé váltál.
Mindez abban a tudatodban,hogy soha soha semmit nem nyerhetsz! Legfeljebb nyelhetsz!
Hoppá
2022-09-12 at 15:58
Jaj, de érdekeseket tud mondani ez a böszme. Persze egy ma született gyermek és egy DK-s el is hinné, amit mond. De nekem azt tetszett a legjobban, amikor felmerült, hogy meghal Ukrajnáért. Biztos csak hazudott, rutinból. Azóta mégis valahogy hiány érzetem van.
ViAM
2022-09-12 at 15:43
Gy. ferencet amikor nem az ország választópolgárai, hanem a szűk család begyömöszölte a miniszterelnöki székbe, nem táncikálni, majd embereket tönkre tenni kellett volna, hanem azt megjegyezni, hogyha hülye a vezető, vagyis te, legalább a kormányod tagjai legyenek okosak. Ferike! Te még ehhez is hülye voltál!
XX
2022-09-12 at 15:39
@Puncius Pinatus2022-09-12 at 15:17
“Tőled nagyon rég elköszönt a magyarság”
Nem egészen! Horn Gábor mondta el hogy mi is történt:
“Nem azt mondták Feri! Azt mondták, hogy menj a 3,14-ba” – ismertette a történteket Horn Gábor. Ez kicsit más, mintha elköszöntek volna!
Puncius Pinatus
2022-09-12 at 15:17
“Primitívek. El kell tőlük köszönni. Így vagy úgy”
Neked nem kell elköszönni, te kretén!
Tőled nagyon rég elköszönt a magyarság, csak te annyira hülye, és emelt szinten pofátlan vagy, hogy nem akarod sem észre, sem tudomásul venni.
Olyan vagy mint az aranyér, az erőlködéstől kitüremkedik.
A sok erőlködéstől nehogy kizáródjon, és elhaljon.
“Így vagy úgy”
Így biztos nem fog menni.
Úgy meg -ahogy gondolod- főleg nem, az 56-os forradalom Angolkisasszonyok zsúrja volt ahhoz képest ami történne abban az estben. Ne kívánd! csak úgy képzeld el magasban. ,
Az a narancs színű ország, ha beindul!
Hm
2022-09-12 at 15:15
Egy elmeroggyant számára mindenki primitív saját magához képest, de ez nem változtat a lényegen, hogy aki elmeroggyant, az beszámíthatatlan, vagyis böszme, és a böszmék véleménye nem számít.
aladin
2022-09-12 at 14:56
Gyurcsány az alkoholista DK.-s, marha, a feleségét Gyurcsányné-Dobrevet Gréczinek adta oda használatra, hogy csináljanak Gréczivel egy szeksz videot.
Ungarn über alles !
2022-09-12 at 14:39
a kormány tagjai primitívek(melyik kormányé) – de te meg egy agyatlan állat vagy !
…így jó ?
tarcsa
2022-09-12 at 14:26
Alkoholista lumpenproli mond véleményt másokról? Gyurcsány-Gyurcsány te azt a kevés eszedet is elittad, ami jutott neked. Vedd elő gyorsan a szakdolgozatodat, ha már elvtársi parancsra valami szar diplomát kaptál ajándékba.
Ezek szerint a
2022-09-12 at 14:17
baj velük az, hogy nem arra készülnek, amire kell.
Nem az I. és a III. kerületi valasztasra készültek, az már biztos. És nem is készülnek semmilyen választásra, mert az már nekik nem jön be soha. Kun Béla és Szamuely Tibor eljövetelét vizionálják a fényfestett köztársaságukban.
Uncle Ment
2022-09-12 at 14:13
Tényleg nem érti, hogy amíg ilyeneket posztol, mindig esélyes a kétharmad a Fidesznek?
Igazi Entellektüel.
halo ila
2022-09-12 at 14:03
Ez a kretén azt gondolja, hogy a hollandiai háromszoros jövedelem hallatán most mindenki letargiába fog esni idehaza??? Nem tudja, hogy nem hülyék lakják Magyarországot, akik tudják azt, hogy a hollandók mindig is ennyivel előttük jártak ezen a téren??? DE, azt is tudjuk ám, hogy hollandok-dánok nyakra-főre vásárolnak föl nálunk falvakat is, mert menekülnek a saját ellehetetlenülésük elől ide. Hiába hinti nap mint nap a fűzfapoéta szintű irományait a képünkbe, rá kell jönnie, hiába próbálja a fülünkbe ületni a “Készülünk” szlogent, egyre többen kívánják azt, hogy készüljön elmenni, kivonulni a magyar köztudatból.
pampafu
2022-09-12 at 13:53
A diploma keresésbe belehülyült. Már a 60 % törköly is kevés.
böszme elvtárs teljesen zokni lett
2022-09-12 at 13:49
Te lökött aljas gazember, te nyikhaj hazudozó és szemkilövető Gyurcsótány!
Annyira készültetek az I. kerületi időszakos önkormányzati választáson is, hogy ismét akkora bukást szenvedtetek el, hogy a Holdról ez is látszik.
Vedd már észre degenerált koalíciós tróger elvtársaiddal együtt, hogy a nemzetszerető nép nem kér belőletek, sőt el kíván küldeni titeket a jó büdös francba.
Soha többet balliburnyákok hatalma hazánkban.
Zakar Zoltán
2022-09-12 at 13:47
A szaunában megtalálod a mindennapi lángosodat, s hordóba fulladt zsenialitásod, prolytechnikus ósanyag…
khm
2022-09-12 at 13:42
És ezt egy biciklitolvaj fia mondja a szájával,barátok közt is enyhén kétségbe vonható első diplomával,ami nem csak a plagizálás,hanem a kötelező órák miatt sem állja meg a helyét. Sőt mint kisz titkárt állandóan megtolták a többi hasonszőrű,mi több azonos műveltségi szinten levő bibsi,izé párttitkár.
ZOZO
2022-09-12 at 13:39
Whisky-s lidérc!
kisdobos
2022-09-12 at 13:37
Sajnos benne van a pakliban, hogy a tengerentúli globalista világrend útjában álló Fidesz kormányt megbuktatják. Így vagy úgy.
Erre utal az ex-miniszterelnök.
Ma a Fidesz-Kdmp-nek nincs alternatívája. A baloldali ellenzéki összefogás győzelme felérne egy katonai megszállással. Magyarországot rövid idő alatt “elukrajnásítanák”. Hazánk lenne a legszivárványosabb barakk a Unió liberális gulagjában.
Győző
2022-09-12 at 13:37
Nyomoronc, alkoholista lumpenproli.
Akinek a lánya azt posztolja az oldalán, idézem: “edd meg a szrodat”, az milyen nevelést kapott, milyen család ez?!
.
Primitív, fasiszta csürhe.
odu
2022-09-12 at 13:35
Viszont megvan a diploma dolgozatuk, amit nem fénymásoltak és lehet nem tanárelvtárshoz jártak vizsgázni.
Orientál
2022-09-12 at 13:34
DK-s Gyurcsány te kádárista kommunista élősködő elvtársaiddal együtt miért loptátok szét a nemzetünk vagyonát? Neked bírósági határozatod van arról hogy milliárdos úgy lettél hogy megloptad rengeteg milliárddal az állami vagyont.
Judit
2022-09-12 at 13:15
Soros-sátáni–böszmék-böszméje a családodnak a fajtádnak ugassál, a Magyar Nép téged és a bandádat soha többé nem enged az Országunk vezetésére.!!! Jobb ha minél előbb belenyugodsz.!!! Többet nem teszed tönkre a Magyar Népet.!!!Ebből a disznógané kupacból aminek a vezetője vagy nem kérünk,megkímélünk attól ne hogy bele kelljen dögölnöd abba hogy úgy tégy mintha kormányoztatok volna.!!! Ne mond azt hogy a Magyar Nép nincs tekintettel rád.!!!
vélemény
2022-09-12 at 13:14
Hír a magyar mocsárból. A napi böszme-köpet, amit a média olyan híven követ, mintha az olvasókat folymatosan hergelő, sárga házba illő megnyilatkozásoknak bárminemű hír értéke lenne.
Little Red Rooster
2022-09-12 at 13:12
Egy lószart, Mama!
Feri, a tanár
2022-09-12 at 13:07
Ez a technikatanár inkább tanítson azt, amihez ért: műszaki rajz, fűrészelés, fúrás-faragás, kalapácsfej-reszelés fémkockából.
A világ működéséhez láthatóan nem ért, menjen vissza tanítani, ez az eredeti szakmája!
Gitlerkaputt-acéljóskadettó
2022-09-12 at 13:07
Mondja ezt egy virtigli (-) sültproli (-).
Negatívszor negatív az pozitív (+).
Tehát tonképpen megdicsérte a kormányt.
hivő
2022-09-12 at 13:05
El lehet menni
Hollandiába,nem
kell itt szenvedni
a törzsi primitivek
között.Plusz ott
sok a szerethető,
nem primitiv nem
holland.
ibolya
2022-09-12 at 13:02
Szerintem nincs joga kritizálni a kormányt.Mondhatnam azt is Feri pofa be!
István
2022-09-12 at 12:50
Ez egy gané.
Ne ugasson az ilyen a magyaroknak az Apró villából.
Vak Pali
2022-09-12 at 12:50
Bolond lyukból bolond szél:
lotyaszájú össze-vissza beszél.
István
2022-09-12 at 12:48
Ez egy gané