Megválaszthatja az új köztársasági elnököt tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn az Országgyűlés. Az ülésen terítékre kerül a svéd NATO-csatlakozás kérdése is, amelyről a kormánypártok frakcióvezetői a múlt heti frakcióülésén úgy nyilatkoztak, támogatni fogják.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Czoma Kálmán (FKGP, független), Tóth Gyula (MSZP) és Tamássy István (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőről, valamint Turgyán Tamás volt örmény nemzetiségi szószólóról, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el. Döntenek a tavaszi ülésszak munkarendjéről, a napirend elfogadása után pedig szavaznak Novák Katalin köztársasági elnök lemondó nyilatkozatáról. Az Országgyűlés a nyilatkozat elfogadásáról vita nélkül határoz, a határozathozatal előtt az államfő ötperces időtartamban felszólalhat. Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfő feladat- és hatásköreit Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A parlament kijelöli a házelnök feladatait ellátó alelnököt.
16.40-től várható az új köztársasági elnök megválasztása. Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, negyven képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudnak, közösen pedig várhatóan nem állítanak jelöltet. Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. Megválasztása után az új államfő esküt tesz és beszédet mond.
Az államfőválasztás után közel három órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Ezt követően zárószavazás lesz a Svéd Királyságnak a NATO-hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről. Utolsó napirendi pontként az ellenzék kezdeményezésére az életvégi döntésekről lesz négyórás vita.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS