
Magyarország a háború kitörése óta ezerháromszáz tonna segélyt juttatott el Ukrajnába, és több százezer menekültnek segített hazánkban, de fegyvert és katonát továbbra sem küld – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke kedden, aki arra is rámutatott: hazánk önzetlenül segít annak ellenére, hogy a kárpátaljai magyarokkal szemben az utóbbi nyolc évben nem volt barátságos az ukrán politika egy része. Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete köszönetét fejezte ki a magyarok segítségért, ám azt is jelezte: nem ért egyet azzal, hogy hazánk nem támogatja fegyverekkel Ukrajnát, és megjegyezte azt is, hogy az április 30-ára, Budapestre tervezett oroszpárti tüntetést szerinte a magyar hatóságoknak be kellene tiltani.
Soltész Miklós Ljubov Nepoppal látogatott el a budapesti BOK csarnokban működő humanitárius tranzitpontra. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a közmédiának nyilatkozva közölte, hogy Magyarország sokkal többet tud segíteni, ha Kárpátaljával együtt a „béke szigete marad”.
Magyarország nem ért egyet az orosz kőolaj és a gáz importjának embargójával sem, mert az olyan mértékben sújtaná a magyar és az európai gazdaságot, hogy tönkremennénk, és segíteni sem tudnánk
– mondta.
Az ukrán nagykövet ismét fegyvereket kért
Az ukrán nagykövet, aki először látogatta meg a tranzitpontot, köszönetét fejezte ki a magyar kormány és a magyarok segítségért, és azt kérte, hogy továbbra is támogassák az Ukrajnából érkezőket. Ugyanakkor jelezte: tiszteli és megérti a fegyverszállításra vonatkozó magyar álláspontot, de nem ért vele egyet.
Nem lehet védekezni fegyver nélkül
– hangsúlyozta Ljubov Nepop. A nagykövet hozzátette: nem kérnek katonákat, nem kérik, hogy Magyarország részt vegyen a háborúban, megértik és fontosnak tartják azt a magyar álláspontot, hogy a békét akarják megőrizni. Ugyanakkor – folytatta – más országokhoz hasonlóan Magyarországtól is azt kérik, fontolják meg, hogy milyen formában tudnának a védekezéshez eszközöket adni.
Védekezés nélkül nem fogjuk tudni az orosz hadsereget megállítani. Ha minket segítenek, akkor ezzel tudják itt megőrizni a békét
– fogalmazott. Ljubov Nepop hozzátette: minden országtól fegyverszállítást és erősebb embargót kérnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének hálásak minden segítségért.
Betiltatná az oroszpárti tüntetést
Ljubov Nepop azt is felvetette: a magyar hatóságok lépjenek fel egy április 30-ára, Budapestre tervezett oroszpárti tüntetéssel szemben. A nagykövet az MTI kérdésére elmondta: a külügyi tárcához jegyzékkel fordultak, hogy magyar hatóságok ne engedélyezzék a tüntetést.
Amikor egy gyilkos támogatásáról van szó, az nem a demokráciáról szól
– mondta.
Rosszul bánt a magyarokkal az ukrán politika
Soltész Miklós, miután karitatív szervezetek képviselőivel körbevezette a nagykövetet a tranzitponton, a közmédiának beszámolt arról, hogy eddig ezerháromszáz tonna élelmiszert, gyógyszert, orvosi eszközt és ruhát juttattak el Ukrajnába, a háború kitörésekor pedig több mint százezer liter üzemanyaggal is segített Magyarország. Kiemelte: eddig több mint hatszázhúszezer ember érkezett Magyarországra Ukrajnából, ebből kétszázhetvenezer menekültnek biztosított szolidaritási jegyet a magyar vasúttársaság. Az államtitkár hozzátette: több mint háromszázezer embernek segítettek eddig a karitatív szervezetek valamilyen módon, étellel, ruhával, szállással vagy egészségügyi szolgáltatással.
Menedékes kérelmet eddig 16 400-an nyújtottak be, és több mint százegyezer ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást bocsátottak ki a hatóságok
– ismertette. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a Híd Kárpátaljáért programban pedig már több mint egy milliárd forint felajánlás érkezett.
Mindezt tesszük sok-sok negatív lépés, üzenet és mondat ellenére és annak ellenére is, hogy a kárpátaljai magyarokkal szemben az utóbbi nyolc évben nem volt barátságos az ukrán politika egy része
– jegyezte meg. Soltész Miklós fantasztikusnak nevezte a menekülteknek segítő összefogást és megköszönte minden önkéntesnek a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos, áldozatos munkáját.
Forrás: MTI; Fotó: YouTube
Rakovszky István
2022-04-20 at 18:10
Ezt a némberpatkányt rakétával kellene visszalőni Kievbe.
Tudja-e talán ez a nyamvadt, hogy Kievet is magyarok alapították⁉
Tehát ideje lenne visszakérni nemcsak a Kárpátalját, hanem Kievet is‼
Ezek szerint
2022-04-20 at 08:01
Eltelt két hónap, míg eszébe jutott megnézni, hogy mit műveltek azokkal a fegyverekkel, amiket annyira kér.
Pedig jobb helyeken azért van a nagykövetség, hogy segítséget nyújtson az odakenyszerult állampolgárainak és őket képviselje ügyes bajos dolgaikban.
Nem is láttam a megkönnyebbülést és hálát az embereken, hogy az anyaország képviselője lehajol és átöleli őket.
Talán próbálkozhatna a határnál is, hátha ott hálásabbak azért, amit értük tesz.
polizza
2022-04-20 at 07:30
Végül is ha az EU, mint EU ad nekik fegyvereket, akkor mi is adtunk, mert a mi pénzünk is benne van, akkor is, ha netán meg sem szavaztuk.
Ami meg a gáz- és olajcsapok elzárását illeti, próbáljuk ki kicsiben.
Először az ukrán nagykövetségen, rezidencián és vezetőik lakásán elzárni a gázt. Én hozzátenném a villanyt is. Ukrán diplomáciai kocsik számára tilos legyen üzemanyagot kiadni. Az ukr. diplomáciai testület minden dolgozója ls hozzátartozója számára mindent – élelmiszert is –
a legmagasabbra felment nyugati árakon adni csak.
Csakhogy megismerjék és szokják az általuk kreálni óhajtott világot. Sajnos a fűtési szezonnak lassan vége, így a gyertya két virágcserép közötti megfagyásig zöld és energia- takarékos fűtési mód megismeréséig várniuk kell őszig.
És az ukránoknál bevezetett korlátozásokat alkalmaznám az összes olyan ország itteni képviseletén, akik hajtják-nyomják, hogy ne kaphassunk orosz gázt, olajat, fűtőanyagot az erőműbe és le kelljen állítanunk a Paks 2. építkezést.
Mert ami azok nélkül marad nekünk, az nekünk kell. Ők hozzanak otthonról maguknak.
Nick Rivers
2022-04-20 at 06:56
-Majdan- egyszer vége lesz a háborúnak akkor érdemes elgondolkodni a feleknek, hogy dzsordzsi bácsi pénze és ideológia faszsága megérhet ennyi halált és pusztítást. Hogy Amerika végtelenül sunyi uszítása és pénztömege fegyvere, ok a reménytelen rombolásra emberhalálra? Hogy elbaszott ideológia mentén az EU-ból egy önállóan működni nem tudó seggnyaló földrész legyen?
Szóval a napi BAZZZZDMEG AMMERIKA ismét kijár!
lesi
2022-04-20 at 06:45
vastag bőr van a pofáján
Öreg Rája
2022-04-20 at 06:08
Ahogy én látom védekezéssel sem állítjátok már meg őket.
Ezt kicsit korábban kellett volna átgondolni. Talán Majdan… ?
FCK OSCE!
2022-04-20 at 05:59
Mi pedig tiszteletet kértünk, meg módosítást a nyelvtörvényen.
Na, pont annyi fegyvert kaptok…
sztálin
2022-04-20 at 05:58
Ez a hülye liba 2 hónap után tolta oda a pofáját ahol a honfitársait ellátjuk!
úgyamintvan
2022-04-20 at 01:52
szerencsére ukrajna hivatalosan/jogilag nem nato tag-tehát nem vonatkozik rá a nato
szerződés-persze ez az egyesült államok/háttérhatalom igazi vezetőit egyáltalán nem érdekli és ŐK elvárnák a magyar katonai segítséget is-csak bohócukkal,zelenszkijjel
és ljubával mondatják ki
Csámpás Marcsa
2022-04-20 at 01:01
Fegyvert?
Szólj, Libanc, a Zelenszkijnek!
Ott felejtette a zongorán.
Nonvideor
2022-04-20 at 00:20
Logikus
2022-04-20 at 00:14
Mint a honi liberálnyilasbolsik filmes bagázsa: milliárdokat kapnak az adófizetők pénzéből, cserébe világszerte gyalázzák a kormányt meg a magyarokat, aztán követelőznek.
A világ legalja söpredéke.
Kerekferke
2022-04-20 at 00:19
Soltész: Magyarország segít, de katonát nem küld
Magyarország a háború kitörése óta 1300 tonna segélyt jutatott el Ukrajnába, és több százezer menekültnek segített hazánkban, de fegyvert és katonát továbbra sem küld – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke kedden.
2022. április 19. 18:36
”
Nyalhattok ZelenJeszenkováczSzkijjel egy tölcsérből
https://m.cdn.blog.hu/va/varosban/image/9.JPG
Logikus
2022-04-20 at 00:14
Aki segít, attól nem követelőzünk nagyságos asszony!!!!
Namond
2022-04-19 at 23:46
Kérjenek fegyvert az amerikai barátaiktól, akik nevében és helyett, Zelenzkij feláldozza az ukránok az életét!
Xxxxx
2022-04-19 at 23:23
Mi nincs benne abban a több milliárd értékű fegyverekbe amit az USA ad !
Zsike
2022-04-19 at 23:17
Van élelmiszer, gyógyszer stb, FEGYVER NINCS!
Miért provokál ez a nő állandóan?!
Kérjenek fegyvert az amerikai barátaiktól, akik nevében és helyett az ukránok az életüket áldozzák!
Ez a nő egy nagykövet, viselkedjen annak megfelelően!
Ahhoz semmi köze, h Mo-on milyen megmozdulást szerveznek és miért!
Nem bántanak meg a tüntetők senkit, sem szóval, sem tettel, nem úgy, mint hazájában, az anno “békés” Ukrajnában, ahol rendszerint vegzálták a magyar kisebbséget, szóban és tettekben egyaránt, nem is elhanyagolható módon és mértéknem! A magyar vezetők hiába folyamodtak védelmükben az ukrán szerveknél!
HOL VOLT AKKOR ÉPPEN EZ A LJUBOV NEPOP?!
Miért nem járt el a kijevi főnökeinél a magyarok kérésével?!
NINCS FEGYVER! PONT!
Gáspár Anette
2022-04-19 at 23:10
Fujj, pont úgy néz ki, mint a suliban a párttitkár nyanya.
Már csak a vállára dobott műbőrkabát és a konty hiányzik.
Brrrr….
Lel
2022-04-19 at 22:42
eltartott neki még ideért,nagyon éedekelheti a menekultek sorsa,majd két hónap, ez a politikus-kusss…
TAMASADAM
2022-04-19 at 22:22
Aham… .ennyire aggodik… 2 honap alatt 1x sikerult ellatogatnia a menekult kozpontba… szep
Pimpi
2022-04-19 at 22:09
A legnagyobb NATO-országok öntik a fegyvert Ukrajnába, de természetesen pont a mi AK47-eseink hiányoznak a győzelemhez…
Rendszeres
2022-04-19 at 22:07
El lehet tolni a biciklit….
Mit képzelnek ezek magukról????
III. Világháború nem kéne????
A KÁRPÁTALJAI MAGYARJAINKTÓL MIKOR KÉRNEK BOCSÁNATOT???
– a kretének –
Kerekferke
2022-04-19 at 22:06
A libanciális elvtársnő köszönje meg a segítséget, de ne akarja, hogy BÓNUSZKÉNT AZ ORSZÁGUNKAT ÉS AZ ÉLETÜNKET IS HOZZÁCSAPJUK!
.
Anyád csája!
Győző
2022-04-19 at 22:03
A liberálnyikita bújjon ki Biden seggéből, és ne akarjon belerángatni minket az USA-orosz háborúba.
1 Enaki
2022-04-19 at 21:56
A nagykövet asszony mivel èrt egyet es mivel nem,az minket nem èrdekel. Van Nemzeti Kormànyunk,aki felelős döntèst tud hozni,a magyar èrdekeket figyelembevéve.Eddig is hazànk javàra tevèkenykedett,megbìzunk benne.Ha Ukrajna sorsàt a nagykövet asszony valòban a szìvèn viseli,ajànlatos lenne Zselinszkij lemondàsra felszòlìtani. Ő tette tönkre Ukrajnàt az Usa baràtaival.
Matu
2022-04-19 at 21:39
Fegyvert mi nem adunk, viszont rengeteg gyógyszert-kötszert, amivel gyógyíthatják azokat, akiket a fegyverekkel megsebesítettek. Erre is szükségük van, nem?
Kata
2022-04-19 at 21:31
Ez a baltával faragott arcú némber akkor nem szólt egy szót sem, amikor a magyarokat vegzálták nem is csak szóval! Amikor az igazságtalan nyelvtörvényt megszavazták, akkor is hallgatott. Örüljön, hogy nem teszünk különbséget az ukrán menekültek között, és mindenkin segítünk! A belpolitikánkból maradjon ki, nem kíváncsi senki arra, mivel ért egyet, és mivel nem! Mivel nem kérdezte senki! De ha esetleg orosz részről ki tudja milyen szankciók érik azokat az országokat akik fegyverrel támogatták Ukrajnát, széttárja a kezét, és azt mondja, ez nem az ő problémájuk.
Hunpolgár
2022-04-19 at 21:13
Tőlünk nem kaptok fegyvert és rajtunk keresztül sem! nem érted te luvnya?
Különben is vissza Kárpátalját!
Janó
2022-04-19 at 21:12
Nagyanyó huzál haza nincs itt semmi keresni valod, ne kodulj nincs fegyver ne akarj háborúba sodorni bennünket…
Sanyikám
2022-04-19 at 20:57
Egyszerű,mint a fa ék!
khm
2022-04-19 at 20:53
Ideje lenne hazazavarni ezt a baromarcú némbert!
Torockó
2022-04-19 at 20:40
Gazember némber, már rég vissza kellett volna küldeni (nem merném az írni, hogy “haza”, egy hazátlannak). Most ELŐSZÖR járt az ukrajnaiak között! Pedig 620 ezer között kellett volna járnia állandóan. Pofátlan, mint az idióta-bohóc tudatmódosítás alatt pofázó gazdája.
moliere
2022-04-19 at 20:38
Fegyvert kér.
Nagyon szép lenne tőlünk egy glock egy golyóval.
szemet szemért
2022-04-19 at 20:35
Nyanya menjél már haza.
Füge
2022-04-19 at 20:32
Most nézem a képet, ez a luvnya olyan gyűrött mint egy kidobott papirzacskó! Csak nem álmatlanok az éjszakák a sok ártatlan legyilkolászása miatt???!!!
Füge
2022-04-19 at 20:27
Nagykövetasszony! Nincs fegyver! Nem érthető, nincs!
Gyilkosok kezébe főleg nincs, mert a maga náci kormánya az, az ukrán nemzet és az ott élő nemzetiségek gyilkosa!
Az, hogy itt milyen tüntetések lehetnek ahhoz pedig végképp semmi köze, ez belügy amibe ujra bele tetszik pofázni!
Ungarn über alles !
2022-04-19 at 20:27
ez a kreténfejű nőstény mit nem ért abból, hogy nyet ? ukreténül : nyit ?