
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden egy tévéműsorban.
Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár
– mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű “felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi háborúban való részvételéről ismert, és mottója: “205. brigád, még a pokolból is visszatérünk.” Most többnyire mozgósított emberek harcolnak az alakulatban Oroszország különböző részeiből. A dandár parancsnoka a 40 éves Eduard Sandura alezredes – tette hozzá az ukrán hírportál.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója szintén a tévéműsorban közölte, hogy már kora reggel nyolc települést és a megyeszékhely, Herszon városának egy lakóövezetét teljesen vagy részben elöntötte a víz a kahovkai vízerőmű orosz megszállók általi felrobbantása következtében. Hozzátette: szervezik az elöntött települések lakóinak buszokkal történő evakuálását Herszon városába, illetve a szomszédos Mikolajiv megye központjába, onnan pedig a nyugat-ukrajnai Hmelnickijbe, Odesszába, az ország középső részében, Kirovohrad megyében lévő Kropivnickijbe, továbbá Kijevbe és Ukrajna más városaiba. Az ukrán katasztrófavédelem tájékoztatása szerint helyi idő szerint 15 óráig mintegy 1300 embert menekítettek ki a helyi hatóságok az országos rendőrség munkatársainak és önkénteseknek a segítségével.
Natalia Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője közben sajtótájékoztatóján a Dnyeper folyó balpartján kialakult helyzetről szólva kijelentette: Oroszország elnémította a kommunikációs összeköttetéseket, hogy az emberek ne kerülhessenek kapcsolatba az Ukrajna által ellenőrzött területtel, és ne kapjanak onnan hozzáértő tanácsokat a túlélésre.
A kahovkai vízerőmű felrobbantása miatt legalább 150 tonna motorolaj került a Dnyeper (Dnyipro) folyóba és komoly veszélye van annak, hogy még további 300 tonna kerülhet bele. Az árvíz nyolcvan települést fenyeget – jelent meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök honlapján, miután az államfő rendkívüli ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) tagjait. Az eddigi értesülések szerint a robbantásnak nincsenek sem civil, sem katonai áldozatai. A védelmi tanács elrendelte a civilek evakuálását a veszélyeztetett zónákból, és a kahovkai tározótól függő települések ivóvízzel való ellátását.
Dmitro Kuleba külügyminiszter szörnyű háborús bűnnek és valószínűleg az elmúlt évtizedek legnagyobb, Európában bekövetkezett ember okozta katasztrófájának nevezte a kahovkai vízerőmű elleni orosz támadást.
Oroszország lerombolta a kahovkai gátat, ami az elmúlt évtizedek talán legnagyobb ember okozta katasztrófáját okozta Európában, és civilek ezreinek életét veszélyezteti. Ez egy szörnyű háborús bűn. Az egyetlen módja annak, hogy megállítsák Oroszországot, a XXI. század legnagyobb terroristáját az, ha kiüldözik Ukrajnából
– írta a tárcavezető a Twitteren. Kuleba közölte még: felháborította, hogy egyes nyugati tömegtájékoztatási eszközök Ukrajna esetleges felelősségére utaltak a kahovkai vízerőmű felrobbantásáért.
Egyes médiumok közzétették, hogy Kijev és Moszkva egymást vádolják a kahovkai gát lerombolásával; ez bennem felháborodást vált ki, mert ez a tényeket és a propagandát egy szintre állítja
– fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna hatalmas humanitárius és környezeti válsággal néz szembe.
Denisz Smihal miniszterelnök nyilvánosságra hozta az illetékes állami bizottság által meghatározott elsődleges feladatokat. Szavai szerint prioritást élvez a lakosság evakuálása, az ivóvíz biztosítása, és a zaporizzsjai atomerőmű biztonságos működésének szavatolása, ugyanis a kahovkai víztározó látja el hűtővízzel a nukleáris létesítményt. A kormányfő kiemelte, hogy a zaporizzsjai atomerőműben a helyzet egyelőre ellenőrzés alatt áll.
Fontos viszont, hogy megelőzzük a legrosszabb forgatókönyv kialakulását
– tette hozzá. Tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint 13 órakor különvonatok is indulnak a veszélyeztetett települések lakóival Ukrajna más régióiba.
Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnök közben arról számolt be, hogy a főváros környékét keddre virradóan újabb orosz rakétatámadás érte, aminek következtében egy kollégium épülete és több mint húsz gépjármű rongálódott meg. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Planet Labs PBC
Pepe
2023-06-08 at 09:57
Igaza lesz egyes hírmagyarázóknak. Az ukránok által meghirdetett “ellentámadás megindításának”, és főleg a sikerének, igen nagy a tétje.
Ha veszítenek az ukránok, akkor nagyon megcsappan a nyugati támogatás, mert a nyugatnak így “nem éri meg.” És elzárják a pénzcsapokat meg a fegyver/lőszer támogatást is.
Ezt nem akarta kockáztatni az ukrán vezetés. Ergo, igenis jelentős érdekük fűződik a duzzasztógát felrobbantásához. Kétségtelen, hogy ez az oroszoknak is jól jött. Mindkét hadsereg nyert ezzel, csak a lakosság halt bele. De hát ilyen a háború.
kanigunda
2023-06-08 at 01:16
Vízöntő 2023-06-07 at 23:35
A robbanás megtörténtét eddig nem tudom mire alapozták a hírharsonák de biztos én voltam lusta.
Az örökös igazság bajnoka Klub rádióban már nyilatkozott is egy vén trotty, hogy az oroszok
mindig a saját embereit gyilkolásszák tehát ők voltak. Senki nem tud semmit pontosan de ő
igen. Nem a Kaiser volt, bár ő is hozta a szokásos formáját (“az ukránoknak nem volt annyi
és olyan robbanóanyaga”).
Vízöntő
2023-06-07 at 23:35
A gát tetején közút van amit az ukránok már a korábbi támadások – ágyúkkal, sorozatvetőkkel – használhatatlanná tettek.
Az oroszok most nem tettek semmit, az ukránok megint tűz alá vették, illetve a felső, ukrán kézben levő duzzasztóknál felhalmozott víztömeget ráengedték, a gát ezt már nem bírta el.
Az ukránok diadalittasan közlik, hogy az orosz katonák hulláit is vitte a víz az erőműtől és az elárasztott part menti állásaikból!
Az oroszok magukat robbantották fel?
Már Nyugaton is visszább fogták magukat.
A szokásos gyakorlat szerint az amerikai s brit szakértők megtervezhették, az ukránok meg végrehajthatták, hogy a gyászosan végződött offenzíva kísérletekről eltereljék a figyelmet!
Az ukrán titkosszolgálatot meg ne idézzék, a hazudozásuk fokozódása az ukrán haderő helyzetének egyre kilátástalanabbá válását jelzi.
1 Enaki
2023-06-07 at 18:26
Semmifèle Orosz gèpesìtett dandàr nem robbantott,de ti ott voltatok hoholok.
kanigunda
2023-06-07 at 12:05
Hát, kissé Sherlock Holmes után kiállt a történet. A valós károkról konkrétan mindenki
hallgat
A privát gyanúm az, hogy mindenki babrált / hunyó a témában (az ukik lőtték, a ruszkik
talán előkészítették egy valamikori robbantéshoz) csak most még nem lehet ott nagyon
vizsgálódni az áradat miatt.
Amúgy, ha az atomerőművet kiveszik az üzemből (nem termel) kár nem éri a gépeket és az
épületek. Hüteni a (maradék bomlási hő miatt) fogják tudni. Persze ha nem termel áramot
akkor mind a két oldal lesegethet. Ja kérem, háború van! Az ukik nem tudták megvédeni,
az oroszok meg zabráltak.
A krimi vízellátásról írta valaki, hogy fúrt kutak adják egy jó ideje már az ívóvizet, ergó
az is csak mondvacsinált lenne.
Marad az, hogy mocsarat csináltak a gát alatt pár hónapig. Vmikor fölszárad és lefolyik a víz.
Addig persze se tőled se hozzád. Ez mindenkinek rosz ill. jó. Az ugrik nem tudnak a Krim
felé masírozni, az oroszok meg átmenetileg elfelejthetik Ogyesszát és a Moldova határát.
Rövidül a front, ez is kétélű cucc, nem részletezem.
Uff, én beszéltem.
V.Laci
2023-06-07 at 09:49
Királytigris: éppen lehetne véletlen esemény a gátszakadás, de a polgármester szerint felrobbantották a vízierőművet is, annyira, hogy rendbe se lehet hozni, csak újraépíteni. Hogy rakod össze ezt a két dolgot? Ez két különböző cél. Ha a helyben lévő 205. orosz dandár a bűnös és a terület elárasztása lett volna a cél, nem kellett volna az erőművet felrobbantani. Viszont ha az ukránok rakétázgattak, némelyik az erőművet találta el, némelyik a gátat. Szubjektív megítélésem, hogy az ukránok hajlamosabbak a “hamis zászlós” műveletre.
2 ÉNAKI
2023-06-07 at 09:05
Ti voltatok Ukránok es nem az Oroszok. Lesz okotok elmulasztani az ellentámadást.Lelketlen állatok,akik az embereken álltak bosszút,köztük a sajátjukon is. BARMOK.
tarcsa
2023-06-07 at 08:32
Biztosan az oroszok voltak. Más nem is lehetett, hiszen Biden ezt is már hónapokkal ezelőtt tudta.
Ungarn über alles !
2023-06-07 at 07:55
persze hogy az oroszok voltak – vagy valamelyik hülye ukretén suttyó gyufával játszott a pöcse helyett
(majd később látjuk, mi sül ki belőle)
Ezt mondani tilos
2023-06-07 at 00:03
Királytogris :
Vogyázat mert az ukránok mérgesek lesznek, ha ezt fogják olvasni hogy NEM AZ OROSZ volt az elkövető, ilyet mondabi tilos ! ?
Senkinek nem lehet saját véleménye a Nyugati világban,és ha ez így halad, akkor Z és kommunikációs – filmes stábja fogja irányítani egész Európát!
Hiszen ők bemutatták a NEM LÉTEZŐ TÉNYEKET.
Péter
2023-06-06 at 22:45
Királytigris: Te megnézted egyáltalán miről beszélsz? A bal part van alacsonyabban a jobb meg magasabban.
Veritas Samu
2023-06-06 at 22:09
Vannak katonai szakértők akik szerint ezt is az USA tette,Bidenék szeretnek robbantgatni.Az Èszaki Áramlat után Bidenéknek ez az újabb nagy dobása,Ursula tudtával.Az USA majd ezt is ukrán búvárokra fogja fogni.
moliere
2023-06-06 at 21:31
Szerintem azért robbantották magukra a gátjukat, mert már nem tudtak kitalálni semmit, hogy miért is nem Moszkva alatt vannak a Nagy Tavaszi Ellentámadásuk során.
Ezzel most ki van húzva a méregfoga a tehetetlenségnek és a világ röhögésének, mert már van mire hivatkozni, hogy miért is nem lehet a gonosz barbár gyilkos oroszok ellen csak olyan könnyen ellentámadni. Hiszen hát nincs elég víz.
Végül is mindazt, amit eddig láttam-hallottam ukrajna felől az utóbbi 9 évben, mind figyelembe veszem és ahhoz viszonyítok, még jó, hogy nem egy teli iskolát bombáztak le maguknál. (De talán azért, mert már nincs teli iskolájuk…)
(Gondolom holnap a The Times megírja a vé gleges tutit: oroszok lőtték szét a gátat, mer csak. James Bond lefilmezte. A mikrofilm a seggében van, már csak haza kell érjen. Ja James Bond már néger, tehát igazmondó.)
Remélem, hogy Sting már szervezi az árvízkárosultak számára a giga nemzetközi segélykoncertet, ahol remélem, hogy a faszverő zongorszki is fellép. Akkor talán végre frakkban lesz, mert gondolom, a mikádó már lerohad róla. Lehet olyan érett szaga a zsidajának, hogy kijevben nem nő ki a gaz.
Királytigris
2023-06-06 at 20:47
TalEle2023-06-06 at 20:45!
A jobb partot önti el a víz, tehát az ukránn oldalt.
TalEle
2023-06-06 at 20:45
Ukránok mint a háború során mindig most is gátlástalanul hazudnak! Mint ahogy a Zaporizsje-i atomerőművet is az oroszok ágyúzták, annak dacára, hogy ők birtokolták, nem?… Az ukránoknak legalább akkora érdekük fűződik a gát robbantáshoz mint az oroszoknak! A Dnyeper balpartja – tehát az oroszok által birtokolt rész – alacsonyabban van mint a jobb part, az ukránok így akarják az (ellen?)támadásuk során az orosz akna mezőket megkerülni, pontosabban felettük hajókkal átkelni…
Királytigris
2023-06-06 at 20:35
Szerintem balesetről van szó. Főleg, ha a korábbi ukrán belővések miatt a gát meggyengült, és nem bírta tovább a víz nyomását. Az így a meggyengült gát magától átszakadt, és a szerencsétlenséget egymásra kenik, politikai haszonszerzési célzattal.
Sajnos történt már ilyesmi a világtörténelemben.
Trollsztoj
2023-06-06 at 20:13
Egy lövészdandárnak nincs olyan képessége, hogy ilyen robbantást végre tudjon hajtani.
khm
2023-06-06 at 19:50
Ha nem akarok támadni,akkor felrobbantom az előttem álló vízi erőművet.
Vízöntő
2023-06-06 at 19:43
Mikor szakadt át a gát?
Mikor kapta meg a hírszerzés a tájékoztatást? Mikor ugrasztották az ügynökeiket?
Hányan dolgoztak azért, hogy Zelenszkij és Podolják pontos adatokat kapjon arról, hogy az erőművet és gátat védő ki vezette melyik orosz alakulat robbantotta fel maga alatt a gátat!
Hogy mivel annak nincs jelentősége, a miért-nek se, hogy melyik ukrán alakulat lőtte sorozatvetővel a gáton levő orosz alakulatot annak meg pláne nem!
De példamutató gyorsasággal rámutattak a szerintük elkövetőkre!
A valódi elkövetőkre?
Ungarn über alles !
2023-06-06 at 19:41
én éppenséggel a khontalan kicsi zöld emberkékre gyanakszom – de lehet hogy Mars-lakók voltak