Szakértők: nagyon valószínű, hogy az orosz erők állnak a kahovkai gátrobbantás mögöttPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 16. Nagy valószínűséggel Oroszország áll a dél-ukrajnai kahovkai gát felrobbantása mögött egy független szakértőkből álló csoport szerint. A vizsgálat előzetes, pénteken közzétett eredményei szerint a gátat előre elhelyezett robbanószerkezetek segítségével semmisíthették meg. A többi között az ukrajnai atrocitásokat vizsgáló Global Rights Compliance nevű nemzetközi emberi jogi iroda munkatársaiból álló csoport ellátogatott a Herszon megyébe is, ahol a gátrobbantás történt. Yousuf Syed Khan, az iroda egyik munkatársa elmondta, 80 százalékra becsülik annak az esélyét, hogy az orosz fél helyezett el robbanószerkezeteket a gát kritikus pontjainál.
ENSZ: a kahovkai gátszakadásnak súlyos következményei lesznek a globális élelmiszerbiztonságra nézvePPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 13. Az ukrajnai Nova Kahovka-i gát felrobbantása nyomán kialakult árvizek súlyos hatással lesznek az egész világ élelmiszerbiztonságára - közölte az ENSZ vészhelyzeti koordinátora kedden, a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában.
Ismét felrobbanthattak egy gátat Ukrajnában (Videó)PPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 11. Az orosz katonák felrobbantották a Mokri Jali folyón található gátat – állítja az ukrán hadsereg. Elmondásuk szerint az akció célja az volt, hogy lassítsák az ukrán ellentámadást.
Ukrán titkosszolgálat: egy lehallgatott beszélgetésben orosz katonák elismerték a kahovkai vízerőmű felrobbantásátPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 9. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta orosz katonák telefonbeszélgetését, amelyben az egyik elmondja a másiknak, hogy a Herszon megyei kahovkai vízerőművet nem ukránok, hanem egy orosz szabotázscsoport robbantotta fel – közölte az SZBU pénteken. A biztonsági szolgálat közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését.
Az elsők közt segítettek a magyarok a gátrobbantás áldozatainakPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 8. Magyarország ismét az elsők között sietett Ukrajna segítségére a Nova Kahovka-i gátrobbantás után, amely miatt több tízezer embert kellett evakuálni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója éppen a súlyosan érintett Herszon és környéke körül tett látogatást, amikor a katasztrófa megtörtént, így a helyszínről azonnal részt vehetett a koordinációban – számolt be a Magyar Nemzet.
Herszon régió 600 négyzetkilométernyi területe került víz alá a kahovkai gát felrobbantása után (Videó)PPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 8. A dél-ukrajnai Herszon régió mintegy 600 négyzetkilométernyi területe állt víz alatt csütörtökön, miután a Kahovka vízerőmű gátja megsemmisült – közölte a régió kormányzója.
Egész Ukrajna felháborodott a részeg orosz katonák tetténPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 8. Ukrán állítás szerint az inváziós erők által megszállt Kozacsi Laheri faluban az orosz megszállók minden lehetséges kivezető utat elzártak és megtiltották az evakuálást annak ellenére, hogy a területet elárasztotta a víz a Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése után – írta meg az Index.
Az EU támogatást küld a Nova Kahovka-i gátat ért támadás miatt szükséget szenvedő lakosságnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 7. Az Európai Unió (EU) vízszűrő berendezéseket, áramfejlesztőket, vízszivattyúkat és más eszközöket küld az ukrajnai Nova Kahovka-gátat ért támadás miatt szükséget szenvedő lakosságnak - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Folytatódnak az evakuálások a kahovkai gát részleges megsemmisülése utánPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 7. Folytatódtak a tömeges evakuálások szerdán Dél-Ukrajnában, miután részlegesen megsemmisült a kahovkai gát, ami miatt számos Dnyeper menti településen áradások keletkeztek, és amiért Moszkva és Kijev egymást okolja.
Az ukránok szerint egy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet – Megkezdődött az evakuálásPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 június 6. Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden egy tévéműsorban.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?