gátrobbantás
Kiszelly Zoltán a gátrobbantásról: az ukránok éltek már ilyen eszközzel, veszélyben az atomerőmű
Egyelőre nem tudni, hogy kik, de ma hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gátat, a háborús felek pedig egymásra mutogatnak. Az orosz állami hírügynökség szerint akár 80 települést is elönthet a víz. A Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója elmondta, hogy a vizsgálatok fogják kideríteni, hogy ki robbantotta fel a gátat; megjegyezte ugyanakkor, hogy a háború alatt az ukránok éltek már ilyen eszközzel, például a kercsi híd megrongálásakor. Az oroszoknak viszont a történtek után nem kell védeniük az elárasztott területeket, a csapataikat áthelyezhetik máshová. Kiszelly Zoltán az erőmű kapcsán megjegyezte: biztos, hogy nem lesz nukleáris robbanás, de az is biztos, hogy nem tesz jót ennyi víz az építménynek. Kocsmai igazságok – Nem lehet tudni, ki robbantotta fel a gátat, csak az a biztos, hogy sok tízezer embernek pusztul el az otthona
Több köbkilométernyi víz zúdul több tízezer ember otthonára, a környezeti károk felmérhetetlenek, ellelhetetlenül egy atomerőmű és egy vízierőmű működése, és még azt sem tudjuk, ki robbantott, és megindult-e az ukrán ellentámadás. A Szovjetunió idején ez az egész egy ország és egy gazdasági térség volt; nehéz itt úgy kárt csinálni az ellenségnek, hogy magának ne ártson a támadó. Az úgynevezett "kritikus infrastruktúra" elleni támadások egyre gyakoribbak lesznek, most majd mindenki megtudja, milyen is az igazi háború. Az ukránok és az oroszok már tudják. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Egymást vádolják az oroszok és az ukránok a gát felrobbantásával, hadsereggel lehetetlen lesz átkelni a Dnyeperen (cikkünk frissül!)
Kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Nova Kahovkában található gátat. Még nem tudni, hogy ki áll az akció mögött, mert az oroszok és az ukránok egyaránt egymást vádolják, ugyanakkor az első reakciók szerint inkább előbbinek kedvez a létesítmény megrongálódása. A robbantás következtében több tucat települést önthet el az árvíz néhány órán belül, ezért megkezdték az evakuációt. A 30 méter magas, több mint 3 kilométer hosszú gát mögött nagyjából annyi víz volt, mint amennyi a 4400 négyzetkilométeres utahi Nagy-Sóstóban található. Az ukrán elnök rendkívüli ülést hívott össze. Orosz részről még nagy a csend a robbanással kapcsolatban, azonban az állami média azt mondta, az ukránok terrortámadásra készültek orosz területen egy "piszkos bombával", amely radioaktiv elemeket is tartalmaz. A legfrissebb hírek szerint a robbanás után néhány órával teljesen megsemmisült a Nova Kahovka-gát és vízerőmű. A gát részleges leomlását követő árhullám már az ukrán kézen lévő Herszon városát is elérte. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.