Pesti Srácok

Az USA nem lát közvetlen katonai fenyegetést Moldovára és Romániára nézve az orosz rakétaincidens nyomán – Magyarország légterét nem sértették meg az orosz rakéták

Az USA nem lát közvetlen katonai fenyegetést Moldovára és Romániára nézve az orosz rakétaincidens nyomán – Magyarország légterét nem sértették meg az orosz rakéták

Az amerikai kormányzat szerint nem fenyegeti közvetlen veszély Moldovát és Romániát azt követően, hogy orosz rakéták moldovai légtéren keresztül érték el Ukrajnát – közölte a külügyminisztérium helyettes szóvivője pénteken.

Vedant Patel telefonos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szoros kapcsolatban vannak a moldovai partnerekkel és a román szövetségesekkel az üggyel kapcsolatban, ugyanakkor hozzátette: arról nincsenek információk, hogy a román légteret is érintették volna a támadó fegyverek.

– hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok támogatja Moldova szuverenitását és területi integritását, valamint alkotmányba foglalt semlegességét. Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője a tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok tavaly októberben intézkedéseket hozott az orosz kormány, illetve orosz magánszemélyek és szervezetek ellen Oroszország "folyamatos, rossz szándékú, befolyásszerző kampánya" miatt, amellyel próbálja destabilizálni Moldovát, ehhez fegyverként használva a korrupciót is.

PestiSracok facebook image

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a magyar légteret nem sértették meg az orosz rakéták. Hozzátették: hazánk továbbra is a béke pártján áll, életeket menteni csak békével lehet, és arra buzdítja az érintett feleket, hogy tárgyalóasztalhoz ülve rendezzék a konfliktusokat. Haditechnikai, valamint az élet kioltására alkalmas eszközökkel, fegyverekkel Ukrajnát továbbra sem támogatjuk és ilyen szállítmányokat a magyar–ukrán határon nem engedünk át. Ugyanakkor hazánk a történelmének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja Ukrajnának. Ez a háború emberek ezreinek értelmetlen halálát okozza, amit Magyarország nem támogat.

Sajtóhírek szerint az oroszok a Fekete-tengerről indítottak ma rakétákat, kiterjedt támadást intézve ezzel Ukrajna ellen. Az orosz Fekete-tengeri flottából kilőtt két Kalibr cirkálórakéta Ukrajna nyugati tartományait célozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.