Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.
Kardos József 1960. március 29-én született Nagybátonyban. Édesapja bányász, édesanyja téglagyári munkás volt, szegény sorból származott. Szülővárosában lett igazolt labdarúgó. Persze már csak akkor, miután reggeltől napestig focizott és a grundon felfigyeltek a tehetségére. A kezdetekre így emlékezett vissza 2020-ban, a 60. születésnapján folytatott beszélgetésünkben:
„Azzal talán nem mondok újat, hogy korosztályom nagy részének a futball jelentette a hétköznapi örömet, sok esetben az egyetlen igazi örömforrást. Nem volt ez másként az én esetemben sem. Visszaemlékezve, azt mondhatom, hogy annak idején, odahaza Nagybátonyban állandóan futballoztunk. Volt egy salakpálya, ahol rendszeresen összejöttünk játszani. De emellett az iskolában az óraközi szünetekben, szakkörön vagy éppen a napköziben is mindig csak a labdát rúgtuk. Nem véletlenül említettem, hogy sokunk részére ez jelentette az örömforrást.”
Miután a helyi ifjúsági csapat tagja lett, rendszeres játéklehetőséghez jutott. Többedmagával ragyogó magot alkottak a bátonyi csapatban, így csakhamar a megye reprezentánsának számító Stécé, azaz a Salgótarjáni TC látókörébe került.
„Képzelje el, milyen fiatalon, mindössze 17 éves koromban lettem a fekete-fehérek játékosa. A csapat – már velem a soraiban – épp ekkor nyerte meg az NB II-t, amellyel kivívtuk az élvonalbeli tagságot. Jól ment a játék, jó csapatunk is volt, és én nagyon jól éreztem magam Salgótarjánban.”
Olyannyira jól ment a játék az ifjú Kardos Jóskának, hogy az 1970-es évek egyeduralkodó csapata, az Újpesti Dózsa érdeklődött iránta. Egy ilyen érdeklődés hallatán tízből alighanem kilenc ifjú focista kiugrott volna a bőréből örömében. Az egyetlen kivételt Kardos Józsefnek hívták…
„Megmondom őszintén, hogy magamtól én nem akartam volna távozni a Stécétől. Nálunk játszott viszont kölcsönben az Újpest ragyogó centere, Bíró Antal. Tónit a bajnokság végén vissza akarta rendelni az Újpest, hiszen nagyszerű szezont futott nálunk. A vezetők azonban meg akarták tartani Bírót, és csereügyletként felajánlották a lila-fehéreknek, hogy Bíró helyett vigyenek el engem, a fiatal, erőteljes hátvédet.”
Kardos József (fehér mezben) Izsó Ignáccal harcol a labdáért az Újpesti Dózsa–Vasas NB I-es rangadón a Népstadionban. A háttérben Várady Béla (Vasas) látható. Fotó: MTI/Németh Ferenc
Így került tehát a Megyeri útra, ahol köszönni is alig mert a klasszisoknak, amikor először belépett az öltözőbe. Ám nem csupán befogadták, de a magyar futball akkori koronázatlan királya, Törőcsik András mellett kapott helyet az öltözőben.
„Sem emberileg, sem szakmailag nem volt nehéz a beilleszkedés, bár az első időkben egy rendőrszállón laktam, ami azért nem volt az álmok netovábbja… A játékostársak azonban barátságosan, szeretettel fogadtak. A bajnokság negyedik fordulójában mutatkoztam be a csapatban, Dunai III Ede hátvédtársaként, Diósgyőrben, egy fergeteges hangulatú meccsen. Gól nem született. A világot persze nem váltottam meg, ám mégiscsak lehoztuk kapott gól nélkül a találkozót. Várhidi Pál megdicsért, és innentől kezdve rendszeresen bizalmat szavazott nekem, szép lassan állandó csapattag lettem.”
Ha már a rendőrszállót említette, érdemes feleleveníteni egy történetet, amely kiválóan megmutatja, hogy az egykori nagybátonyi fiú mindvégig megőrizte karakterét, otthonról hozott becsületességét, tisztességét. Amikor az egyesület – hosszas ígérgetés után – felajánlott neki egy lakást, elvitték háztűznézőbe Pasarétre, a szóban forgó lakásba. Kardos és ifjú felesége boldogan vette szemügyre leendő otthonukat. Ám aztán Kardos fülébe jutott, hogy ebben a lakásban az Újpesti Dózsa egyik korábbi klasszisa lakik, akinek így ki kell természetesen költöznie, hogy az ifjú hátvéd beköltözhessen. Kardos ezek után visszamondta a lakást, mert nem akarta, hogy az egykori nagyszerű játékosnak kvázi miatta kelljen új otthont keresnie.
A mexikói vb-re vezető út első állomásán, az osztrákok elleni budapesti vb-selejtezőn Kardos József lőtte csapatunk nagyon fontos, harmadik gólját. Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
Kardost, miután alapember lett az Újpestben, hamarosan számításba vették a válogatottnál is. A címeres mezt először Mészöly Kálmán idején ölthette magára, 1980 őszén. Utána három év szünet következett, majd 1983 nyarán az akkor kinevezett szövetségi kapitány, Mezey György új csapat építésébe kezdett. Ennek az új csapatnak betonbiztos tagja lett Kardos József is, aki ennek révén részese lett a magyar labdarúgó-válogatott 1984–1986 közötti félelmetes menetelésének, amelynek révén nemzeti együttesünk 1986 elején vezette az európai ranglistát és harmadik helyen állt a nemhivatalos világranglistán. A válogatottban elért szédítő sikerekre így emlékezett vissza:
„A sikerek nem a semmiből jöttek, azokat komoly munka előzte meg. Mezey Györgynek határozott elképzelése volt arról, hogy mit szeretne játszatni velünk, milyen harcmodor és taktika volna eredményre vezető. Olyan értelemben a gombhoz varrta a kabátot, hogy a fejében előzetesen kialakult játékstílushoz kereste meg azokat a játékosokat, akik az elképzeléseit képesek lesznek megvalósítani a pályán. Gyuri bá’ alaposan belénk sulykolta a feladatokat, aprólékosan elmagyarázta az egyéni feladatokat, a csapatrészek feladatait és azt, hogy a védelemnek, a középpályának és a támadósornak miként kell megcsinálnia a felezővonalnál elinduló letámadást. Feltétlenül kiemelném, hogy a játékunk tudatos volt, és maximálisan felkészített bennünket a stáb arra, hogy mi a feladatunk a pályán.”
A magyar válogatott kezdőcsapata 1986. március 16-án a Népstadionban, Brazília ellen. A képen a felső sorban balról a második Kardos József. Fotó: MTI/Németh Ferenc
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság minden idők egyik legjobban várt focieseménye volt Magyarországon. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az Aranycsapat óta először sokan favoritként tartották számon a két éve szárnyaló magyar csapatot. Mi pedig itthon, a rothadó, posványosodó Kádár-korszak végóráiban azért vártuk annyira ezt a vb-t, mert világverő csapatunknak hála, ismét jó volt magyarnak lenni és remélhettük, hogy a vb-n is megmutatják majd a legjobbjaink. Sajnos nem sikerült. Ez Kardos Józsefnek is hatalmas csalódást okozott.
„A legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy így alakul a magyar labdarúgás sorsa. Akkoriban minden adottnak látszott, hogy szép legyen a magyar futball jövője. Igaz, hogy nem sikerült fényesen a mexikói vb, de mégiscsak ott voltunk. Emellett volt egy utánpótlás válogatottunk, amely Európa-bajnok lett, a Videoton pedig egy évvel korábban UEFA Kupa-döntőt játszhatott. Joggal hittünk abban, én magam is, hogy a következő Eb-ken, vb-ken a mexikói kisiklás ellenére ott leszünk.”
Nem így alakult. A mexikói világbajnokság mindmáig az utolsó magyar vb-szereplés, és az is tény, hogy sajnos sok akkori kerettag pályafutására negatív hatással volt. Kardos József esetében is megtört valami, mert bár a vb után még többször is szerepelt a válogatottban, sőt, az Újpesti Dózsával 1987-ben, immáron csapatkapitányként másodszor is kupát nyert, nagyon fiatalon, mindössze 30 évesen visszavonult
A kiváló bekk ezután is a futball közelében maradt, de igazán testhezálló feladatot nem igazán kapott. Hogy ebben mennyi az ő felelőssége és mennyi a közegé, amely a magyar futballt jellemezte akkoriban, az vita tárgyát képezheti, mindenesetre tény, hogy Kardos József visszavonulás utáni pályafutása nagyban hajaz sok kortársáéra, akik végül nem találták meg igazán a helyüket az életben, miután szögre akasztották a futballcsukát.
Kardos József (a képen jobbra, meggypiros mezben) éveken keresztül volt az öregfiúk-válogatott csapatkapitánya. Itt éppen Nagyváradon lépett pályára. Fotó: MTI/Oláh Tibor
Magánélete is kisiklott, gyermekei édesanyjától elvált, gyermekeivel is megszakadt a kapcsolata és bár egyszer még újra rátalált a szerelem, élettársát elragadta tőle a gyilkos kór… Ezért élete utolsó éveit magányosan élte Csepelen egy önkormányzati bérlakásban. Egészen haláláig a futball közelében maradt. Évekig volt csapatkapitánya és fő szervezője az öregfiúk-válogatottnak. Megfordult Tökölön és a Szent Pál Akadémia csapatánál is, legutóbb pedig Csepelen gyerekeknek tartott edzéseket, emellett hétvégenként MLSZ-ellenőri minőségben járta a bajnoki mérkőzéseket. Amint fogalmazott, ez a két foglalkozás hozott annyit a konyhára, amelyből eléldegélt egyik hónapról a másikra.
Őszinteségére jellemző, hogy hozzá köthető az elmúlt évtizedek egyik legkülönlegesebb mondata, amikor egy, a pályafutását firtató kérdésre a következőt felelte:
„Igazi, magyar profi voltam. A pályán mindent megtettem a győzelemért, azon kívül meg szinte semmit…!”
Utoljára július 9-én beszélhettem vele, amikor Törőcsik András tragikus elhunyta okán megkértem, hogy idézzen fel néhány emléket egykori csapattársáról és barátjáról. Rendkívüli módon le volt sújtva, egyedül akkor költözött egy kis élet a hangjába, amikor arról beszélt, hogy július végétől, amikor újraindul a bajnokság, ismét járhat majd ellenőrködni.
A Sors sajnos közbeszólt. Kardos József a mexikói vb-n részt vevő huszonkettes keretből elsőként távozott közülünk. Alig három héttel a barátja, Törőcsik András után ő is útnak indult a Mennyországba. A helye felől biztosak lehetünk: Törő már odafent várja a mennyei öltözőben, ahol ugyanúgy egymás mellett ülnek majd, mint egykor éveken át a Megyeri úton.
Isten nyugosztalja Kardos Jóskát!
Vezető kép: Kardos József az Újpesti Dózsa játékosaként a frissen megnyert Magyar Kupával a kezében 1987-ben. Fotó: MTI/Németh Ferenc
Facebook
Twitter
YouTube
RSS