
Július 15-ei hatállyal lemondott tisztéről Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke – közölte az országos választmány kedden az MTI-vel.
Szűcs Tamás továbbra is a PDSZ és az országos választmány tagja marad. Az átmeneti időszakban az elnöki feladatokat eddigi helyettese, Komjáthy Anna látja majd el. A választmány közzétette Szűcs Tamás levelét is, amelyben a leköszönő elnök azt írta, hogy az elmúlt években a PDSZ tagsága megerősödött, markánsabban és határozottabb lett, a legegyértelműbb siker pedig az a tény, hogy az utóbbi időben megnövekedett a PDSZ-be belépők száma: csak az elmúlt fél évben többen léptek be szervezetbe, mint az elmúlt időszak legsikeresebb éveiben.
Az, hogy szervezetünk stabil növekedési pályára állt, hogy ilyen örvendetesen aktív, és gyorsan, átgondoltan és stratégiailag megfontoltan tud reagálni az oktatásban egyre szaporodó gondokra, visszásságokra, komoly csapatmunka eredménye
– közölte, hozzátéve: számára továbbra is csalódás, hogy az oktatási dolgozók közössége ugyan talán már érti, hogy a szervezetnek nincs keresnivalója a nap alatt, ha nem fognak össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást. Kitért arra is: az elmúlt időszakban rengeteget utazott, munkáját Miskolcról igyekezett ellátni, és ez a kétlakiság önmagában is nagy teher volt számára az elmúlt két évben. Ugyanakkor egyre több, szorult helyzetben lévő oktatási dolgozó ügyében igyekeztek eljárni, de az eszközeik, lehetőségeik nem növekednek az igényeknek megfelelően, mivel a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődniük.
Márpedig egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlítatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz sem nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk
– írta. Hozzátette, hogy a rengeteg harc és összetett feladat kimerítette, felőrölte, ezért úgy érezte, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralép.
Forrás: PDSZ / MTI; Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt
ómió
2020-07-14 at 15:38
Elakadt a népfrontba tömörülés?
Namond
2020-07-14 at 11:52
Az alábbi cikk 2016-ban jelent meg.
https://24.hu/kozelet/2016/11/25/nem-tunt-fel-a-gyongyospatai-iskola-igazgatojanak-hogy-vannak-tisztan-cigany-osztalyok/
Kérdés mit csinált a fenntartó Klikk és mit az önkormányzat, ha mindez a média nyilvánossága miatt köztudott és dokumentált volt, kivéve az eljáró 1. és 2. fokú bíróságok részére?
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) beadványában lényeges tényadatokat nem közölt, megfélemlítette vagy korrumpálta a bírókat, hogy ezek ne is legyenek pótolva, vagy a bírák maguktól fenntartó ellenesek?
Hogy lehet egy ilyen perben a szakmai pedagógiai érveket és a szülők törvényi kötelezettségei mulasztása következményeit, a felperesek közrehatását a perelt jogi helyzet létrejöttében figyelmen kívül hagyni?
Hááát
2020-07-14 at 11:46
Úgy tűnik,fogyóeszközök…..ami persze nem baj,legalábbis nem
a mi bajunk…..
Szabó László
2020-07-14 at 11:32
2010 előtt intézményeket kellett bezárni vagy összevonni, mert a fűtésükre sem volt pénz!!! Akkor nem beszéltek a demokratikusok “szaporodó problémákról”!!! Csak azóta, amióta tantárgy az erkölcs és hittan + honismeret!!! Aljas disznók! Gazemberek! Ezt jelenti a demokratikus szakszervezet!!!
Namond
2020-07-14 at 11:04
Szűcs Tamásnak sok szakmai sikert kívánok a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola vagy a csenyéteni tanulók oktatásában.
Remélem a fentiek szerinti áldozatos munkája maximális teljesítése érdekében, a PDSZ választmányában ellátott feladatait átadja egy felelősségteljes új belépőnek.
Kacsmarek
2020-07-14 at 10:29
Szücs lelépése hatalmas csapás dolgozó népünk lelkivilágára.Remélhetőleg azért a választmányban is értünk s némi aprópénzért marad.Reggel hatalmas sírás-rívásra ébredtem: azon pedagógusok sírtak,akik most döbbentek rá,hogy mily hiba volt nem belépni Szücsékhez.Sok vihart megélt népünk remélhetőleg ezt a csapást mielőbb kiheveri.
Benedek Elek
2020-07-14 at 10:25
A “remek” vezető, kacag a vakbelem 🙂
A diktátorok szokták kárhoztatni a hálátlan népet, hogy ha nem hagyta magát boldoggá erőszakolni 🙂
Ez a fütyi meg leírja, hogy az egyetlen baj a világgal, hogy azok a hülye pedagógusok nem léptek be kellő számban az ő gittegyletébe.
Na, ilyen egy fekete öves komcsi.
Kétes
2020-07-14 at 09:46
@szücs
aki gyűlöletet vet, kudarcot arat! kisebbségben vagytok az intelelktuális teljesítményetek hiánya miatt!
Ne feledjétek, hogy az oktatás (benne a szakszervezeti ügyek) komplexebb kérdés, minthogy politikai pártok érdekviszonyai mentén lenne szervezhető. Nem csak a ballib pártokról beszélek! persze csábító, hogy ideologizáljuk a kérdést, mert ott lehet pofázni és mellébeszélni, minden szakmaiság nélkül. A tanárok pedig ne politizáljanak az iskolában!
Namond
2020-07-14 at 11:21
Kétes,
Ne hagyja magát megtéveszteni.
Egy szakszervezet NEM oktatáspolitikai, oktatásmódszertani szakmai szervezet, aminek a PDSZ vezetősége láttatni szeretné.
Egy szakszervezet feladata, a munkásjogok – a munkavállalók közti megkülönböztetés nélküli teljesítésének – érvényesítése.
Azaz a szakszervezetnek a nem nyilvántartott, ki nem fizetett, el nem számolt túlórák, ügyeletek, meg nem adott pótlékok, fizetési fokozat előrelépései ügyeiben kell eljárnia.
Nem feladata a szakszervezetnek annak megítélése, – amibe évtizedek óta belepofáznak, sajnos sikerrel – hogy milyen újabb tantárgyakat, hány órában kell bevezetni és ezt a pedagógusok munkaterheit növelve, hogyan dokumentálják.
Rémusz
2020-07-14 at 09:02
Én is jártam oskolába, de még mindig ittvagyok.
Az én időmben dívott a körmös, a pajesz húzás, de még mindig élek
A mostani táposok persze, hogy vérszemet kapnak, ha csak jogaik vannak, de kötelességük az nincs.
Akkor mit is akarnak??
oshon
2020-07-14 at 08:41
Belane Dorogi (f) Pontosan ! Ennek a majomnak sem jott be a bomlasztasa ugy mint a ‘dr’ korozsathinak sem , es aszongy ‘tavozik’ … Jojjon a privatszferaba itt van eleg hely a ‘harcosok’ szamara , jojjon novelje a GDP ne “csak a GDP aratasan jelenjen meg” … vagy ha “vetni sem jon , egy idő után … ” – menjen amenyit lat a szemevel , ruhes tetves kutya !
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-07-14 at 08:13
Régi mondás a kisátkosból: “A főtéren áll a három épület. A templomban mise, a pártházban mese, a szakszervezeti székházban semmise.”
Tobi
2020-07-14 at 07:49
Mindenki tudja, hogy a PDSZ egy feketeöves komcsi társaság. Magasról tesznek a pedagógusok érdekeire. Csak az ideológiai harc a céljuk.
Távol is maradt tőlük minden értelmes pedagógus.
Namond
2020-07-14 at 11:28
Tobi
“Csak az ideológiai harc a céljuk.” meg a zsozsó.
Tudta Ön, hogy – mivel az oktatás mindig is pozitív diszkrimizációban részesült – az igazgató elrendelheti a szakszervezeti tagdíjak iskolai költségvetésből átutalását?
Azaz lehetnek a PDSZ tagnévsorában olyan pedagógusok akik nem is tudnak róla, hogy szakszervezeti tagok?
khm
2020-07-14 at 07:45
És a fényképen látható egyed volt a pedagógus szervezet vezetője?
khm
2020-07-14 at 07:50
A népszava szerint : Fideszből kiábrándult érdekvédő a pdsz új elnöke.
2018 ápr. 16.
Mindig jót szoktam az árulókon röhögni,amikor pofára esnek.
Igor
2020-07-14 at 08:15
Hát szörnye néz ki …..
Hans Landa
2020-07-14 at 09:18
khm:10/10 Ránézésre ne ítélj,de nekem is ez ugrott be először.
TomasTom
2020-07-14 at 07:05
A pedagógusok helyzetéért az Orbán kormány tett a legtöbbet.
Aljas felforgató tevékenységre nincs szükség sem itt, sem máshol.
Amúgy amikor kellett volna, a baloldali kormányok idején kussoltak.
Namond
2020-07-14 at 11:54
Ennek ugye semmi köze a Kaleta ügy miatti pedofil ellenes felzúduláshoz?
Home go
2020-07-14 at 06:47
Vagyis a pedagógusok tömegesen jöttek rá, hogy ez a gittegylet egy felforgató szervezet az ellenzék hálózatában, és ezért keményen távolt tartják magukat a szakszervezeti köpenybe bújtatott politikai árokásóktól.