pdsz
A PDSZ szerint a tüntetések miatt valósult meg a pedagógus-béremelés
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) határozottan visszautasítja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Kormányinfón elhangzott, tanárbéremelésekkel kapcsolatos állításait - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.A tanárok hangadójáról, Nagy Erzsébetről kiderült, hogy bármihez csatlakozik, ami kormányellenes
A volt tanár Nagy Erzsébet (PDSZ) egyáltalán nem csak pedagógus ügyekben aktív a politikában: az elmúlt években szinte minden kormányellenes akcióban részt vállalt - szúrta ki a vasarnap.hu. A tanárokat hergelő expedagógus ugyanis csatlakozott a migrációpárti Migration Aid-hez, kiállt a freeSzFE mozgalom, a Soros-szervezetek és az LMBT mellett is (a 15 éves fiúkra gerjedő Bite Zsoltnak is segített annak idején), de fontosnak tartotta, hogy ellátogasson a napokban a SzázSzó nevű baloldali kormányellenes politikai találkozóra is.Visszatérés a nyári szünetről – Az EP mintájára szervezne parlamentet az Egységes Diákfront
Véget ért a nyári szünet, így már van ideje szervezni az Egységes Diákfrontnak a PDSZ-szel karöltve az újabb forradalmat, amelynek az első stand up show-ja a Kossuth téren lesz szeptember 1-én. A mai bejelentés során az EDF tagjai beszámoltak számos nagyratörő ötletükről az oktatás megreformálásával kapcsolatban. Terjeszkedés vidéki városokba, "rapid viták", oktatással kapcsolatos beszélgetések, valamint egy saját parlament létrehozása az Európai Parlament mintájára, bár ez utóbbi működéséről nem kaptunk érdemi információt. Az EDF-tagok továbbá elmondták, hogy minél sokszínűbb szervezetet szeretnének beállítani az oktatási ügy mögé. Készülnek. Ismerős kifejezés. Készülnek a demokráciára és állításuk szerint mindennap "akciózni" fognak az új tanévben is. Harcra fel, csak ne a nyári szünetben, nehogy már félbe kelljen szakítani a balcsizást. Helyette inkább ettek egy lángost.Egy másodéves jogászhallgató levezette, milyen hazugságokkal hergelik a tüntető diákokat és tanárokat
Fekete Péter Csaba jogászhallgató, a PestiSrácok.hu újságíró gyakornoka tömören összefoglalta: hol hazudik a Momentum és a PDSZ a státusztörvénynek csúfolt pedagógus életpályatörvényről. Az elemzésből kiderül: ezúttal sem fosztogatnak, hanem osztogatnak, a törvény épphogy előkészíti a jelentős béremelést, s az uniós források beérkezése után akár bruttó 1.065.000 forint fizetést kereshet majd egy pályakezdő pedagógus. Ifjú kollégánk lerántja a leplet a többi balos blöffről is: természetesen nem fogják titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni és 444-es berkekben csak a borzalom netovábbjaként emlegetett VIDÉKRE száműzni a rózsadombi pedagógusokat.A státusztörvény ürügyén vitte utcára a PDSZ és a Soros-hálózat a diákokat (Videó!)
A reggeli ülősztrájk után Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással! címmel délután négy órától tovább tüntettek a státustörvény bevezetése ellen. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett demonstrációra 16–17 óra között gyülekeztek a budapesti Kálvin téren, ahonnan a Belügyminisztérium épületéhez vonultak. A tömeg Pintér Sándor belügyminiszter nevét skandálta, és azt kiabálták, hogy a státustörvény nem más, mint egy bosszútörvény.Nem bírnak leállni a tanárok, újabb pedagógussztrájkot terveznek
A Népszavának árulta el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy április 24-én újabb sztrájknapot tartanak a köznevelési és szakképzési intézményekben. Elárulták azt is, hogy nemcsak sztrájknap lesz, hanem hálózatépítésbe is kezdenek, amelynek célja, hogy minél több tankerületben alakuljon olyan csoport, amely nemcsak a munkabeszüntetés megszervezésében aktív, hanem folyamatosan tájékoztatja a tanárokat az új státusztörvényről.Minden, amit tudnod kell a 15 éves szeretőjével dicsekvő Bite Zsolt ügyéről – The Fair Right (videó)
Az elmúlt hetek legsokkolóbb története egyértelműen Bite Zsolt esete, aki egy 15 éves gyerekkel tartott fenn szexuális kapcsolatot, majd dicsekedett vele a TikTokon. A PestiSrácok.hu sikeresen lebuktatta a pedagógiai asszisztenst, azonban ő úgy érezte, nem tett semmi rosszat. Különböző jogvédő szervezetekkel takarózva kiállt ország-világ elé, és kijelentette: aki őt pedofilnak nevezi, azt bepereli rágalmazásért, hiszen ő csak a 15 és 19 közötti korosztályra gerjed. Ettől függetlenül alsósoknak tartott szexuális felvilágosítást (kimondottan "egy bizonyos" irányból), és obszcén megjegyzéseket tett az idősebb diákjai irányba. A baloldal ezt persze nem tartotta elég érdekesnek ahhoz, hogy írjon róla, aki pedig mégis megtette, az inkább csak mosdatta a magát "efebofilnak" valló pedagógiai asszisztenst. Ebből a videóból mindent megtudhatsz, amit tudni érdemes Bite Zsolt "életpályájáról".Lenullázott hitelesség – A PDSZ csupán fontolgatta, hogy beperli a 15 éves fiúval viszonyt folytató tanárt, mégis inkább hallgattak, és nem csináltak semmit
Az idei év eddigi legkínosabb és legzavarosabb interjúját adta az Indexnek, a PDSZ-t mentegető cikkében megszólaló ügyvivő, Nagy Erzsébet. Mint ugyanis bevallja, miután megtudták, milyen tartalmú videókat oszt meg a velük korábban is kapcsolatban álló Bite Zsolt, a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot folytató tanár, inkább úgy döntöttek, nem tesznek feljelentést, mert a férfi mentálisan zavart.Kirúgták azt a pedagógustüntető budapesti tanárt, aki azzal dicsekedett, hogy "kavar" egy 15 éves fiúval
Videóbejegyzésben dicsekedett el vele a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola LMBTQ- aktivista tanára, hogy egy tizenöt éves fiúval tart fenn szexuális kapcsolatot, de szerinte ez teljesen rendben van, ő ettől még nem lesz pedofil, ha pedig valakinek nem tetszik, azt majd jól beperli. Igen, létezik ilyen szintű pofátlanság, és hogy honnan a bátorság? Nos azt a videóban is kifejti az úr, el is dicsekedett vele, hogy őt olyan neves szervezetek védik, mint a TASZ és a Helsinki Bizottság. A PDSZ jól ismert képviselője, Nagy Erzsébet pedig közelről ismerheti Bite Zsoltot, ugyanis egy kommentben írta meg neki, hogy jelezze, ha "gond van". Nem meglepő módon az LMBTQ tanár maga is tüntető, szabadidejében pedig a fiatalok körében oly népszerű TikTokon takarít félmeztelenül, valamint homoszexuális élményeiről mesél a YouTubeon. A mai nappal azonban a Bite Zsoltot kirúgták a Krúdyból, Nagy Erzsébet pedig azzal védekezik, hogy ők csak munkaügyi vitákban segítették a tanárt, erről az ügyről nem tudtak.Ajánljuk még