Pesti Srácok

Lenullázott hitelesség – A PDSZ csupán fontolgatta, hogy beperli a 15 éves fiúval viszonyt folytató tanárt, mégis inkább hallgattak, és nem csináltak semmit

Lenullázott hitelesség – A PDSZ csupán fontolgatta, hogy beperli a 15 éves fiúval viszonyt folytató tanárt, mégis inkább hallgattak, és nem csináltak semmit

Az idei év eddigi legkínosabb és legzavarosabb interjúját adta az Indexnek, a PDSZ-t mentegető cikkében megszólaló ügyvivő, Nagy Erzsébet. Mint ugyanis bevallja, miután megtudták, milyen tartalmú videókat oszt meg a velük korábban is kapcsolatban álló Bite Zsolt, a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot folytató tanár, inkább úgy döntöttek, nem tesznek feljelentést, mert a férfi mentálisan zavart.

A PDSZ ügyvivője az Index megkeresésére elmondta, Bite Zsolt (az Index nem merte leírni a nevét az LMBTQ-aktivistának) „munkaügyi” kérdésben kereste meg a szakszervezetet, a szólás- és véleményszabadság kérdésére vonatkozólag, valamint hogy érheti-e hátrányos megkülönböztetés szexuális orientációja miatt. A PDSZ ügyvivője az Indexnek úgy fogalmazott: a botrány kirobbanásáig nem is volt tudomása a szervezetnek arról, hogy a 39 éves férfi milyen tartalmú videókat oszt meg a közösségi oldalán. Mint felidézte, Bite szombaton hívta fel, hogy el akarja bocsátani a munkáltatója, mert tudomást szereztek arról, hogy egy 15 éves fiúval folytat szexuális kapcsolatot.

– közölte Nagy Erzsébet. A PDSZ ügyvivője azt is elárulta: gondolkodtak azon, hogy beperelik a férfit emiatt, de később úgy értékelték, mentális zavarban szenvedhet, ez a videóból is kitűnik, ezért elálltak ettől.

PestiSracok facebook image

Forrás: index.hu;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.