Valahová tartozók, sehová tartozók

Mondhatom nem volt eseménytelen a múlt hét. Félig-meddig eldőlt, hogy mi lesz a sorsa, mi lesz a jövője az Európai Néppártban a Fidesznek, és mi a véleménye Európa keresztény, konzervatív gondolkodású fajsúlyos politikusainak, megmondó-közéleti embereinek az Európai Unió migrációs politikájáról.

Mindkét esetben központi szerepet játszott Magyarország. Világossá vált, hogy az Európai Néppárt halad a szétesés felé, mert az európai zöldek, a szociáldemokraták, a liberálisok, az átmosott agyú jobboldaliak, akik elvesztették keresztény értékrendjüket, komoly befolyást gyakorolnak a németekre, azaz a CDU és a CSU testvérpártokra. Az egykori német kancellár fémjelezte, vagyis a Kohl-féle értékrend (a kereszténység, az európai hagyományok, a civilizáció, az egyenlőek egysége) védelme már a múltté, gyakorlatilag a bevándorlás- és birodalompártiság többséget szerzett már az egész uniós parlamentben és az adminisztráció vezetésében. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Magyarországnak ebben a pártcsaládban (EPP) nincsen helye, hacsak nem a májusi választások eredménye megerősíti a bevándorlás-ellenes országok, pártok befolyását.

Ehhez viszont fel kell ébrednie Európának, legfőképpen az európai választóknak.

Ami viszont rémisztő, hogy az egykori Európa egykori vezető hatalmainak (németek, franciák, angolok, spanyolok) jelenlegi kormányfői inkább hajlanak a tömeges bevándorlás zöld jelzésére, a nyitott társadalom világára, mintsem a védekezésre, a schengeni határok megerősítésére.

Európa veszélyérzete hihetetlen módon csökkent. Védtelenné vált. Erre a veszélyre különösen érzékenyek a magyarok, hiszen átéltek a közelmúltban egy negyvenéves idegen uralmat, a szovjet megszállást, de nem különben érzékenyen érinti ez a kérdés a cseheket, a szlovákokat, a lengyeleket és a többi, még nem EU-tag térségbeli államot.

Ezért kap különös hangsúlyt, jelentőséget a Budapesten rendezett migrációs konferencia. Válaszokat kínált azokra a kérdésekre, amikre az Európai Unió képtelen volt eddig, azaz 2015 óta válaszokat adni és megoldást találni.

A meghívottak listájának összeállítása is egészen zseniális volt.

Olyan jelentős politikusokat hívtak meg, akik fontos országok képviselői, de nem képviselnek szélsőséges véleményt a migráció kezelésében, nem okoznak feszültséget az Európai Unió vezető politikusainál és ideológiailag mindenhol szalonképesek. Nicolas Sarkozy egykori francia elnök érzelmileg is közel áll a magyarokhoz. Hiszen ő maga mondta, hogy Magyarország édesapám országa és egy mélységesen európai ország. Hát ki lenne az a politikus, akinek jobban hinne az ember, mint Sarkozy? Annak a francia politikusnak, aki belügyminiszter korában rendre, móresre tanította a randalírozó arab bevándorlókat. Kinek lehetne jobban hinni, mint a volt francia elnöknek, aki barátjának nevezi Orbán Viktort, de mint barát, üzen is neki, meg az Európai Unió vezetőinek, hogy csak akkor győzhetünk az egyeduralomra törő euroiszlám ellen, ha összetartunk és egységesek vagyunk.

Valóságossá vált a magyar külpolitika, s Orbán személyiségének kisugárzása. A konferencián ugyanis Sarkozy elnök olyat mondott ki, amit kevesen: „Ez az ügy kimozdított a Csendből!” Hát kell ennél nagyobb dicséret a magyaroknak? S egyfajta üzenet az európaiaknak? Nicolas Sarkozy mégiscsak Európa egyik legnagyobb államának a vezetője volt.

A diskurzusban lényegre tapintott Jaime Mayor Oreja, volt spanyol belügyminiszter is, amikor kimondta, hogy nem a szélsőséges pártok jelentik a veszélyt Európában, hanem az, hogy nincs ,,szélsőséges" rend. Mert a rend hiánya, az erőszak előszobája. S erről van szó. A rend hiánya okozza, szaporítja a terrorizmust Európában. Oreja néppárti vezető tisztségviselőként többször szólalt fel a terrorizmus ellen az EU-ban és sürgős intézkedést követelt a kohéziós erők, az európai értékrend megszilárdítása érdekében.

Orbán Viktor miniszterelnök a migrációs konferencián hihetetlenül őszintén beszélt. Talán először mondta ki, hogy a bevándorlásellenes harcban, a migrációs vitában egyedül vagyunk, és ezt, ez a tízmilliónyi kis ország nem sokáig bírja ki. Hangsúlyozta, hogy nem akartunk vezető szerepet játszani Európában ebben az ügyben, hiszen van egy ősi magyar világunk, aminek egyben tartása, építése és javítgatása éppen elég munkát ad. A miniszterelnök kiemelte, jó lenne már, ha jönne egy nagy ország, amely hasonlóan gondolkodik a migrációról és Európa jövőjéről, mint mi. Még egy darabig kitartunk, de végesek az energiáink. Nekünk kell egy nagy ország, amelyik ugyanazt gondolja, mint mi. Kifejtette, ha nem segít nekünk senki, akkor előbb-utóbb vereséget fogunk szenvedni. Várakozása szerint ez a nagy ország Olaszország lehet, éppen azért, mert Olaszország is határország, tengeri határország.

Magyarország tehát élen jár a migráció elleni harcban, élen jár abban, hogy ennek káros következményeiről felvilágosítsa a magyarokat, az európaiakat, és élen jár abban, hogy mindezt a munkát dokumentálja, például ezzel a háromnapos konferenciával.

Ez már csak azért is fontos, mert időnként meghamisítják történelmünket.

Nem szeretnénk ismét bűnös nemzet lenni, hogy nem tettünk meg mindent. Nemrégen olvashattuk Borhi László, az Indiana Egyetem történészének írásában (Index.hu), hogy a német megszállást 1944-ben a szövetségesek provokálták ki, nem törődve a magyar zsidók százezreinek sorsával. Az amerikai hírszerzés washingtoni archívumában az elmúlt hónapokban talált iratok megerősítik: Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot. A magyar kiugrási reményeket csak azért táplálták, mert tudták, ezt Hitler nem fogja hagyni, így pedig a nyugati frontról német erőket fognak elvonni a megszállási feladatok miatt. A kétszínű angolszász játszmában nem törődtek a megszállás tragikus következményeivel, a magyar zsidósággal és a több százezer áldozattal.

Ez nagy tanulság a nagy átverésről. A nyugati politika huncutságának ( érzéketlenségének?) áldozataivá váltunk 1945, majd 1956 után, és merem kijelenteni, a félresikerült rendszerváltásnak is. Most folyik a nagytakarítás, a szembesítés, igaz későn. Az viszont kijelenthető, hogy az utóbbi idők magyar külpolitikájának dokumentálhatósága miatt az európai sikertelen migrációs politikát nem varrhatják később majd a nyakunkba a liberális és kommunista történészek.

Mi mindent megtettünk.