Kalandos életű, bátor, harcos, szókimondó, parasztokat pártoló, kisgazda politikus volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit elsősorban Magyarország függetlensége érdekelte, amiért akár az életét is feláldozta volna, mint ahogy meg is tette. Az I. világháborúban vitézül harcolt, megsebesült, de gyógyulása után ismét a frontra kérte magát. Bár a békéscsabai szülői házból Széchenyi István és Deák Ferenc kultuszát szívta magába, sőt a szabadelvű Tisza Kálmán és Tisza István szellemi tarisznyájával indult Kolozsvárra, mégis a trianoni békediktátum felértékelte benne a magyarság tiszteletének érzését.
Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja elvesztése, a magyarok üldözése, a megsemmisítésükre való törekvés vitte abba az irányba, hogy Horthy tengernagy személyes kérésére Gömbös Gyulával megalapítsa a Magyar Országos Véderő Egyesületet (MOVE). Nem véletlenül később a már kormányzó Horthy Miklós avatta fel vitézzé s lett tagja a vitézi rendnek.
Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre egyértelműen szuverenista volt, németellenes, a nemzeti szocializmus ellensége és ugyanakkor mindenféle diktatúrát élesen kritizált, így a sztálini bolsevizmust is. Saját bőrén tapasztalta az 1918-as Károlyi Mihály-féle őszirózsás ,,forradalom” és a Kun Béla, Lukács György, Szamuely Tibor fajta Lenin-fiúk pusztító jelenlétét az 1919-es véres Kommün idején. Ilyen értelemben magyar fajvédő volt, mert látta, hogy a két kártékony eszme a fasizmus és a kommunizmus a magyarság felszámolására törekszik. A Rákosi- és Kádár korszak marxista történészei igyekeztek átírni a politikus életszemléletét, antifasisztának, a kommunistákkal cimboráló személyiségnek próbálták bemutatni. Holott egyszerűen hazafi volt, aki a nemzetgyűlésben a Magyar Függetlenségi Párt képviseletében a német megszállás ellen keményen fellépett. A Gestapó Bajcsyt az elsőként tartóztatta le tűzharc közben a lakásán 1944. március 19-én, majd a nyilasok 1944 decemberében Sopronkőhidán kivégeztek.
Szatmárnémeti, 1940. szeptember 5. A 2. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) értelmében Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg díszszemléje, középen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. MTI Fotó: Reprodukció
Ennek ismeretében különösképpen hiteles az Erdély múltja és jövője című tanulmánya, amely 1944-ben jelent meg Svájcban angol nyelven és magyar fordításban csak az 1990-es rendszerváltás után vehette kezébe a magyar olvasó. Nem volt véletlen, hiszen a kommunista rendszer, az elhallgatás, az elhallgattatás diktatúrája indexre tett miden olyan könyvet, gondolatot, amely a gyászos trianoni 1920. évi békediktátumról, vagy az 1947-es szégyenteljes párizsi békeszerződésről szólt. Bajcsy-Zsilinszky Endrét mindig is a kettősség jellemezte. Támogatta a Horthy-rendszer – Bethlen István, Teleki Pál -, egyáltalán a magyar uralkodó elit és a többségi nemzet revíziós politikáját, ugyanakkor szembefordult a németek gyarmatosítási, zsidókat üldöző birodalmi politikájával szemben. Az 1940-es bécsi döntéssel hazatért Észak-Erdély és Székelyföld magyar többségű része, de ez csak német és olasz támogatással történhetett. Igaz, Felvidék, Kárpátalja visszatérése az 1938-ban aláírt müncheni egyezménnyel még erősebb volt, hiszen francia és angol miniszterelnökök is aláírták, ezzel elismerve a trianoni békediktátum igazságtalanságát, embertelenségét.
De nézzük a könyvet, amit a politikus a kor szellemének megfelelően írt meg azzal, hogy az eredménnyel valójában nem volt megelégedve, miközben felvázolta Erdély múltját és jövőjét. Az elején leszögezte, hogy az 1940. évi bécsi döntés Erdélyt – észszerűtlenül és minden szempontból igazságtalanul – egyszerűen kettéhasította, a kisebbik részét visszacsatolta Magyarországhoz, a nagyobbikat pedig meghagyta a Román állam keretében. Bajcsy azt is kihangsúlyozta, hogy Erdély 896-tól 1918-ig mindig is osztatlan egységet képezett és a történelmi Magyarország szerves része volt. Erdély a Szentkorona országaival együtt szellemi, gazdasági és szerves életközösségben élt, mely kötelék elszakíthatatlannak látszott. De az első világháború után Közép-Európa újrarendezését egy beteges korszak, beteges politikájának gondolkodásmódja és bizonyos tyúkeszű és sekély lelkiismerettel rendelkező ,,államférfiak” intézték. S ezt újra felül kell vizsgálni – szögezte le a könyv szerzője. Európa újjárendezéséhez példaként hozza Svájcot, ugyanis a győztesek közül senkinek nem jutott eszébe, hogy tanácsért és útmutatásért a svájci néphez forduljanak, akik évszázadok óta a méltányosság, az igazságosság figyelembevételével rendezték nemzetiségeik dolgát.
Kézdivásárhely, 1940. szeptember 13. Lelkesen üdvözlik a teherautón érkező honvédeket Kézdivásárhelyen. MTI Fotó / Hadtörténeti Intézet
A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Európát messze megelőzve a független Erdély Kápolna mezején 1437-ben létrehozza az alkotmányát, amely a három ,,nemzet”, – a magyar, a székely, a szász – unióját teremti meg ( 1438. Torda), egy népi önkormányzat alapját, amelyet többször megújítanak. Ezen kívül Európában elsőként hirdeti meg a vallásszabadságot, Erdély négy bevett vallásának szabad gyakorlását a római katolikust, a reformátust, az evangélikust és az unitárius felekezetét. Ezzel két évvel megelőzte a passaui konvenciót és öttel az augsburgi vallásbékét. A lelkiismeret szabadságát véglegesen 1557. évi tordai Diéta emelte törvényre, amikor kinyilvánította:
…mindenkinek jogában áll azt követni, amelyet maga választ, tekintet nélkül arra, hogy az régebbi vagy újabb hitvallás, de az új hit követőit se zaklassák, akik régibb hitet vallanak.
Az erdélyi önrendelkezés tehát már Werbőczy Tripartitumának megjelenésekor mind jogilag, mind közigazgatásilag teljesen kifejlődött.
Ezeknek ismeretében nem lehet elmenni amellett, amikor az Európai Unió, a fennkölt Nyugat a jogállamiság hiányosságával zaklatja újra és újra Magyarországot. Tudjuk ennek semmi jogi alapja nincs, a háttérben piszkos politikai és globalista pénzügyi alkuk húzódnak. Éppen ezért nem ártana, ha nyugati ,,szövetségeseink” tanulmányoznák az ezeréves Szent István törvényeit, amelyek már akkor is tartalmaztak emberjogi feltételeket. Azzal, hogy Szent István a kereszténységet államvallássá tette, azzal elismerte, hogy Isten előtt mindenki egyenlő. De István király a vasárnapot pihenő nappá nyilvánította nemcsak azért, hogy az emberek templomba járjanak, hanem hogy pihenjenek. A nőrablást a törvény szigorúan büntette, ezzel a nők kicsiny jogait erősítette. A bírókhoz fordulás jogát is törvénybe iktatta. Mi ez, ha nem a jogállamiság alapja.
Az Aranybulla már 1222-ben tartalmazta az ellenállási záradékot, amely kimondta, hogy a nemesek hűtlenségi per nélkül szembe szállhattak a királlyal, ha a király törvényt szegett és jogosak voltak az urak követelései. A Werbőczy-féle Hármaskönyv, majd a reformkor és az 1848-49. évi törvények, az 1967-es Kiegyezés utáni Deák Ferenc és az országgyűlés által alkotott törvények egészen az 1949-es sztálini-rákosi-féle kommunista alkotmányig mind-mind alkotmányos volt és az európai jogállamiság alapjait teremtették meg. És ez az ezeréves jogfolytonosság található meg a 2011-ben megalkotott Alaptörvényben. Magyarország a diktatúrák, a megszállások kivételével mindig a törvények, a jog szellemében működött. Mit keres az Európai Unió jogállamiság ürügyén Magyarországon? Nos ezek voltak megtalálhatóak az erdélyi törvénykezésben is mindvégig persze szigorúan a magyar állam keretein belül.
Erdély függetlenségi harcainak, Erdély és Magyarország integritása küzdelmeinek felidézésével Bajcsy-Zsilinszky Endre felteszi a kérdést, hogy a románok miért nem kerültek be a három nemzet uniójába? Ezt ugyanis később a románok is kifogásolták. A tanulmány szerzője szerint ennek történelmi okai voltak. Az erdélyi románság létszáma évszázadok alatt beszivárgás révén észrevétlenül emelkedett, de még a XIX. században sem haladta meg az erdélyi három nemzet lakosságának egynegyedét. A Balkánon uralkodó zűrzavaros viszonyok miatt az oláh pásztorok menekültek Magyarország védettebb területei felé, ahol munka és létbiztonság várta őket. Először a Keleti Kárpátok havasait, völgyeit népesítették be. De még akkor sem alkottak sem szellemi, sem gazdasági közösségi erőt. Ezért nem lehettek negyedik nemzet.
Csíkszereda, 1940. szeptember 11. A Csíkszereda közelében fekvő Csíkcsomortánról érkezett férfi kezében irredenta transzparenssel a Magyar Királyi Honvédség erdélyi bevonulásakor – reprodukció. MTI Fotó/Hadtörténeti Intézet
Bajcsy aztán érdekes megállapítást tesz. Szerinte a világtörténelemben nem volt még példa arra, hogy a jóindulattal tűrt és ugyancsak hanyagul ellenőrzött beszivárgás ürügyül szolgált volna egy Románia-féle ország számára, amely nem maga építette ki az államát politikai vagy katonai erejével, hanem a nemzetközi helyzet és szerződések jóvoltából mesterségesen hoztak létre négy évtized alatt (1878-1918) egy olyan hatalmat, amely területeket követel magának. Méghozzá egy olyan ezeréves állammal szemben léptek fel területi igényekkel, amelynek népe védte a függetlenségét és mérhetetlen áldozatok árán védelmezte az emberiség legnagyobb értékeit is. Jogcímként a románság azzal hozakodott elő, hogy számarányaiban túlsúlyba kerültek, miközben elfelejtették azt, hogy egy olyan ezer éves állam adott nekik menedéket, akik jóindulattal fogadták őket.
Sajnos a világtörténelem most ismétli meg önmagát. Bajcsy -Zsilinszky még nem tudhatta, hogy a XXI. század elején nemcsak Magyarország kerül majd újra veszélybe, de Európa léte forog kockán. A németek Merkel kancellárral az élen, és az Európai Unió meghívót küldött -Willkommenskultur- a világ migránsainak, hogy csak jöjjenek-jöjjenek Európába. Ma már ott tartunk, hogy milliók és milliók jönnek illegálisan Afrikából, Közel-Keletről, Ázsiából más hagyományokkal, kultúrával és más vallással (főként iszlám) rendelkező emberek. Nem fegyverrel veszik be Európát, hanem hajóval, bárkákkal, gyalog és tömegesen. Európa nyugati fele feltette a kezét, önként lemondott a kétezer éves kereszténységéről, kultúrájáról, hagyományairól, a civilizációjáról. Ha ez így folytatódik, akkor nem kell sok idő, hogy az őshonos fehér ember szépen kicserélődik. A kérdés az, hogy a beteges liberalizmus, a marxista, ateista nézetrendszer, a globalizmus őrült masszája győzedelmeskedik-e a még megmaradt egészséges Európán vagy a ráerőltetett kényszerű migrációval, a háborúskodással, az értelmetlen szankciókkal a vesztébe rohan.
Térjünk vissza az erdélyi könyvhöz. 1940-ben világszerte már dúl a háború, területileg és politikailag átrendeződik Európa, de közben Bajcsy-Zsilinszky Endre egy békés megoldáson töri a fejét, azon, hogy miként lehetne Erdélyt, az ott élő magyarságot megmenteni Magyarország számára, hogy a románok se járjanak rosszul. A politikus akkor úgy látta, hogy Erdély nélkül nincs magyar állam, nincs betölthető magyar küldetés, nincs magyar élet. Földrajzi, történelmi, etnikai és nemzetközi meggondolásoktól indíttatva Bajcsy szerint Erdély csak igen széleskörű autonómiával rendelkező független államként kerülhet a Szentkorona fennhatósága alá egy új békekonferencia helyeslésével. De egy ilyen megoldás is csak akkor számíthat a Szentkorona területén élő román nép teljes helyeslésére és a román területen élő román nemzet hozzájárulására, ha Erdély alkotmánya szerkezetét tekintve visszatér a szabad és önkormányzattal rendelkező erdélyi népek jogegyenlősége alapján nyugvó uniójának alapelvéhez és intézményrendszeréhez.
Bajcsy-Zsilinszky Endre elképzelése, a román-magyar békés együttélés, egy svájci mintájú önkormányzati-autonóm szerveződésben nem volt idegen a korszak politikusai számára. De nekünk magyaroknak mindig közbe jött valami. Talán nem véletlenül. Az első világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország 1918 után még összeszedhette volna magát és egy igazságosabb, méltányosabb béke reményében mehetett volna Trianonba. Ezt verte szét a hazaáruló Károlyi Mihály azzal, hogy leszerelte a magyar hadsereget, védtelenné téve ezzel Magyarországot, majd kollaborálása a kommunista Kun Béláékkal, a bolsevista Lenin legfőbb szövetségesével, akik politikájukkal nemcsak a románok, a csehek, szlovákok, a szerbek kezére játszottak, hanem vérben fürdő kommunizmusokkal félelmet gerjesztettek a nagyhatalmak tárgyaló delegációira is, nehogy ez a bolsi fertő Európa nyugati felére is átterjedjen. Ezek a szégyentelenek elintézték Magyarországnak a legkeményebb békediktátumot is.
A második világháború végén ugyanez megismétlődött, csak most nem a kommunisták, hanem a nyilasok verték bele az utolsó szöget a magyarság koporsójába. Bár a II. világháborúból nem lehetett kimaradni, mint ahogy a franciák (Petain marsall) befeküdtek a németeknek, az osztrákok nem különben, olaszok szintén, norvégek, svédek meghajoltak, a románok, ukránok tárt karokkal várták a nácikat, mi magyarok viszont a függetlenségünket megtartottuk 1944. március 19-ig. Bár 1942-től ténylegesen is részt vettünk a szovjetek elleni harcokban, mégis a környező országok a béke szigetének tartottak bennünket. Horthy Miklós parancsára 1939-ben a menekülő lengyelek -katonatisztek, zsidók..- tízezreit fogadtuk be. A zsidótörvények ellenére francia, román, német és számos ország zsidói menekültek ide és békében élhettek itt. A német megszállás azonban mindennek végett vetett. Addig tárgyalási pozícióink Erdéllyel és más elcsatolt területeinkkel nem voltak teljesen veszve. De a tizenkilences komcsik után sikerült a náciknál is elvakultabb népséget a nyakunkra ereszteni, a nyilasokat, Szálasi Ferenc vezetésével. Magyarország második világháborús szerepét a nyilasuralom kilenc hónapja alapján ítélték meg úgy, hogy már nem volt szabad ország, megszállt ország voltunk. Ennek a nyilas mészárlásnak lett az áldozata Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre és még sok százezren.
Vajon véletlen volt-e mindez? A hazaáruló komcsik és nyilasok együtt ugyanazt a feladatot hajtották végre? A következők, a ballibsik, a komcsik, a globalisták ugyanezt szeretnék?
Vezető kép: Magyarország, 1940-es évek Bajcsy-Zsilinszky Endre publicista és politikus. A reprodukció készítésének pontos dátuma, helyszíne és szerzője ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS