
Október 8-án tartják Bajorországban a tartományi választásokat. Ez a voksolás Németországban több szempontból is rendkívül fontos, hiszen az ország legnagyobb és leggazdagabb tartományáról beszélünk, így ennek a szavazásnak az eredménye komolyan befolyásolhatja az országos politikai hangulatot is.
A mostani bajor választások során a szövetségi szinten kormányzó „Ampel” (közlekedési lámpa) – amely az SPD (piros), FPD (sárga) és a Bündnis 90/Die Grünen (zöldek)-ből áll – koalícióról is véleményt mondanak a választók. Németországban jóformán már csak két éve maradt a jelenlegi kormánynak a következő Bundestagswahlig, azonban a kabinet elutasítottsága még sosem volt ilyen magas, a szélsőjobboldalinak beállított AfD (Alternatíva Németországnak) pedig korábban sosem mért támogatottságnak örvend. De most fókuszáljunk Bajorországra…
Október második hétvégéjén választanak új kormányt maguknak a bajorok, akik addigra az Oktoberfestet kipihenve tudatosan és átgondoltan fognak voksolni, legalábbis ezt reméljük – hiszen a döntésük eredménye a német politikán túl a magyar politikát is befolyásolhatja. Elég csak Magyarország egyik legnagyobb befektetőjére gondolni, az Audira, amely talán az egyik leghíresebb bajor márka, és több ezer munkahelyet biztosít Magyarországon.
Az elmúlt hétvégén publikált felmérés szerint azonban jelentős változás a bajor parlament összetételében nem igazán várható. A történelmi múlttal rendelkező, jelenleg is kormányfőt adó CSU (Keresztényszociális Unió) ugyan veszített a támogatottságából, azonban meg tudta tartani azt az előnyét, hogy várhatóan újra valamelyik más párttal együtt koalícióra lépve alakíthatnak majd kormányt. Jelenlegi állás szerint a Freie Wähler (Szabad Választók) kerülnek majd ki másodiknak a voksok kiszámolása után, akik liberál-konzervatívnak vallják magukat, és választási programjuk egyik fő pontja az, hogy nagyobb önállóságot kapjon Bajorország, és azon belül is az egyes városok, falvak. Harmadik helyen várhatóan a Zöldek fognak bevonulni az új parlamentbe, akiket az AfD követ kevesebb mint egy százalékponttal lemaradva. Az SPD (szociáldemokraták), amely jelenleg a német kancellárt is adja Olaf Scholz személyében, csupán 8–9 százalékkal zárnák a voksolási eredményeket. Az FDP – amely kormányzópárt a Bundestagban – pedig be sem jutna.

Szeptember 24-én publikált pártok támogatottsága Bajorországban. Jelen állás szerint a parlamentbe jutnának: SCU, Freie Wahler, Grüne, AfD és az SPD. Forrás: dawum.de
Összességében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelenlegi miniszterelnök Markus Södernek nincsen nagy félnivalója, hiszen nagy valószínűséggel ő alakíthat újra kormányt, azonban a nagyobb kérdés az, hogy kivel. Feltehetően a korábbi koalíciós partnerével fog újra megegyezni, a Freie Wählerrel, azonban a zöldek is egészen biztosan igényt tartanának arra, hogy őket válassza majd a CSU. Az országos politikára levetítve pedig figyelmeztető lesz, hogy a jelenleg kormányon lévő FDP már be sem jut majd a bajor parlamentbe, az SPD pedig 10%-os támogatottságot sem tud felmutatni a tizenhárommillió fős tartományban…
Forrás: dawum.de; Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna
Angie
2023-09-27 at 11:26
Sajnos kevesen ébredeznek még ott és nem mernek az Afd-re szavazni. Lassan növekszik a szavazótábor.
Keljfel Julcsi
2023-09-26 at 21:40
Túl kevés az AfD voksoló csoportja,
túl keveset szenvedett még a nép az eddigi / politikusok ,körülmények miatt
Túl nagy még a jólét
Túl nagy a félelem “jobb oldalinak” lenni, mert szólás szabadság már nem nincs. danisch.de
oldalt ajánlom azoknak, akik szeretnék meg tudni, milyen fokon folyik már az üldözés (bank számla letiltas, munka elvesztése stb) azoknak az embereknek, akik azt mondják hogy : “Ricarda Láng kövér”
Németország ELVESZETT! Csak migránsok Édenet látom.
oruen
2023-09-26 at 19:53
Deutschland schafft sich ab. & Deutschland hat sich abgeschafft.
oruen
2023-09-26 at 19:51
Deutschland schafft sich ab. Deutschland hat sich abgeschafft.
Naprózsa
2023-09-26 at 19:04
Semmi sem fog változni, az agymosás sikeres volt.
Patriot
2023-09-26 at 18:55
Scholznak felkéne oszlatni a népírtó, rablógyilkos kormányát, új választasokat kiírni, amit az AfD megnyerne 55%-al és lőn rend Németországban. CDU -úzni CSU- úzni ,Grűnézni,esélyt latolgatni, amiben ezek a hazaárulók tényezők ,felesleges szócséplés.
fanni
2023-09-26 at 18:02
Merre tart Németország? A megsemmisülés felé, de nem gyorsan, hanem lassan, sok-sok szenvedés által haldoklik.
Orientál
2023-09-26 at 16:04
Sajnos reménytelen. Bárcsak nem teljesülne be a jóslatom.
Girolámo
2023-09-26 at 13:14
Németország a rendszervàltásunk idején piacot szerzett magànak,és a partnereinek.Az egy más kérdés,hogy a társadalomszerkezete béna.
Ebben mi is utonértük őket.Az élet zakatol,dübörög a dübörgés,csak fogyasztók dübörögnek.
Mára is kitaláltak valamit,csak a fogyasztói dübörgésen nem tudnak változtatni.Ha eldübörgik a tartalékokat,akkor jön a Klaus Swab kommunája a csóri világnak.
Nahát
2023-09-26 at 12:45
Na puff neki. Ha nem tetszik Amerikának az eredmény, majd szokás szerint megismételteti a választást.
Dodo
2023-09-26 at 11:22
Lassú ébredés.
POROSZLAI RÓBERT
2023-09-26 at 10:57
A lejtőn.