Nagy vihart kavart az az ügy, amelyben Harrach Pétert próbálták lejáratni. Ungváry Krisztián történész előbb legitimálta az Alfahír.hu internetes portálon megjelent, egyoldalú, levéltári felirat nélküli iratot, amelyet akkor és most is lejáratásra használtak, majd pár nappal később írt egy már másfajta hangnemű publicisztikát. Bálint László nem csak kémelhárítóként ismerte az állambiztonságot, de később kutatóként is a téma egyik legismertebb szakértője. Írását változtatás nélkül közöljük.
Mielőtt hozzá kezdenék a mostanság napvilágra került egykori állambiztonsági „szellőztetési” művelet tárgyalásához, feltétlenül le kell szögeznem, hogy ahogyan régen, ugyanígy mostanság sincs semmi közöm a FIDESZ-KDNP pártszövetséghez, de a mindenféle irányokból összeállt pártok csoportosulásához sem. Előre haladt életkoromból következően, tehát így már megvénülve, megengedhetem magamnak azt, hogy semmiféle érdeklődést ne tanúsítsak sem a politikai történések, sem a politikusok irányába. Mégis van egy körülmény, amiről hiába akarok leszokni, minden próbálkozásom kudarcba fullad. Ez pedig nem más, mint az igazság melletti elkötelezettségem, amelyet szegény apám hagyományozott rám, és amelyik minden bizonnyal immár a halálomig elkísér.
Most éppen a Harrach-ügy kapcsán háborodtam föl. Mielőtt bárki a fejemhez vágná, hogy beálltam a FIDESZ-KDNP szekerét tolni, máris tiltakozom. Továbbra sincs közöm a politikához, a pártokhoz, a politikusokhoz. Akkor lássam őket, mikor a hátam közepét. Most arra a méltánytalan és aljas támadásra kaptam föl a fejem, amely Harrach Péter ellen indult.
Történt, hogy napjaink jeles és szabad sajtója – nevezetesen a Jobbik pártlapjának tartott oldal – nyilvánosságra hozott néhány dokumentum-részletet, amelyekben arról is szó van egy bizonyos „Csabai Ferenc” fedőnevű hálózati személy H-54187 számú M-dossziéjában található jelentésről, hogy „Harrach Péter V. éves papi szeminarista meggondolta magát és ugyan a tanulmányait befejezi, de pappá nem szentelteti magát.” Ahogy ez ilyenkor szokás, az egész hálózati jelentést nem mutatták be, csak kiragadott és érdekesnek tartott részleteket, bekezdéseket. A hálózati jelentés végére a szokásoknak megfelelően a kapcsolattartó operatív tiszt értékelést írt, melyben az is olvasható, hogy korábban az esztergomi szemináriumban Harrach Péterrel „homoszexuális problémák voltak.” Majd következett egy igen érdekes és megkerülhetetlen mondat: „Ezt a központba (Budapestre – B.L.) kerülése után hálózati úton szellőztettük.”
A dokumentumban leírtak alapján semmi bizonyíték nincs arra, hogy akár Harrach Péter, akár a partnereként hírbehozott társa homoszexuális kapcsolatban álltak volna. Csupán egy kétségbe vonható állítás, inkább feltételezés utal erre.
Amikor gyakorló operatív tiszt voltam, bizony előfordult, hogy homoszexuálisok beszervezésére került sor. Ha nekünk csak ennyi adatunk lett volna a beszervezési jelölt homoszexualitására, elmehettünk volna a sóhivatalba, de nem a beszervezésre. Ahogy a fővárosban a lejáratást célzó „szellőztetés” volt a cél, nagy valószínűség szerint az lehetett Esztergomban is. A „szellőztetésnek” azonban nem előfeltételei a valóságnak megfelelő adatok. Ha ténylegesen homoszexuálisok lettek volna, akkor mind a kettő vagy beszervezésre kerül, esetleg eljárás indul ellenük, nem pedig a nyilvánvaló és megfogalmazott cél, a papi szemináriumok erkölcsi gyengítése, a hallgatók időelőtti lemorzsolódásának elősegítése. Álhíreket kitalálni, és különböző módon, pl. hálózati személyek felhasználásával elterjeszteni egyszerű, kockázatmentes és szinte mindig eredményes művelet. Alkalmazására pedig leginkább egyházi vonalon került sor a leggyakrabban.
Nem a levegőbe beszélek, ezért álljon itt egy konkrét. dokumentummal bizonyított példa. Az 1950-es évek legvégén a szegedi belső elhárítók – akkor BM Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály V. Alosztály (ez az 1962 utáni III/III Alosztály elődje) operatív feldolgozó munka keretében megfigyelés alatt tartott egy szegedi római katolikus papot. Több éves próbálkozás során képtelenek voltak olyan adatokat felderíteni, főleg bizonyítékokat beszerezni, amelyek alapján büntetőeljárással realizálhatták volna az ügyet. A pap fő bűne szemükben az volt, hogy a fiatalság lelki nevelésével, gondozásával foglalkozott, de sehol nem lépte át azt a határt, amibe jogilag beleköthettek volna. Ezért a lejáratás mellett döntöttek. Magyar József rendőr hadnagy, akkori belső elhárító tiszt 1960. január 25.-én egy Levél-tervezetet készített „XY-né” aláírással, amelyet több olyan gyerek szülőjének megküldtek, akik a célszemély pap környezetéhez tartoztak. (A mellékelt dokumentumban a levéltár köteles volt az első oldal alján kitakarni azt a részt a személyiségi okok miatt, amelyek a minden bizonnyal kitalált kompromittáló adatokat tartalmazták).
Az említett dokumentum / Forrás: ÁBTL
A lejárató, bemocskoló levél hatását, eredményességét nem állt módunkban így utólag megállapítani, de néhány szülő biztosan eltiltotta a gyerekét a gyanúba kevert paptól. Nem tartozik konkrétan az ügyhöz, de a levél-tervezet készítője az a Magyar József későbbi rendőr alezredes volt, akit a rendszerváltozás után Lampert Mónika belügyminiszter magas rendfokozatba emelt és kitüntetésben részesített. Ez a dokumentum is bizonyítja, hogy voltak ilyen aljas lejárató, „szellőztető” műveletek és minden bizonnyal ezt alkalmazták Harrach Péterrel és ki tudja még hány társával kapcsolatban.
Erre az esetre is elmondható, hogy ha tényleg homoszexuálisok lettek volna, akkor egyrészt elbocsáthatják a szemináriumról, másrészt nagy sajtófelhajtással nyilvánosságra hozzák a cselekményt, esetleg bizonyos feltételek fennállása esetén büntetőeljárást is indíthatnak ellenük. Nem felejtendő, a homoszexualitás önmagában ekkor már nem volt büntetendő cselekmény, de némely esetekben még igen. De nem ez történt, hanem Esztergomban is és Budapesten is a sunyi „szellőztetés” mellett döntöttek.
Szomorú az ügyben, hogy a laikus újságíró mellett bekapcsolódott Harrach Péter lejáratásában a „sztárszakértő” Ungváry Krisztián is. Nevét adta egy olyan cikkhez, amelyben a következő is olvasható a szerző hozzáértésének „bizonyítékaként”, amely teljesen hiteltelenné is teszi az egész mondandót és a történetet. Megmagyarázhatatlan mondatuk az, hogy a „feladatát társadalmi megbízottként (tmb.) végző ügynökről tesznek említést.” Megjegyzem, hogy ez Ungváry esetében nem az első ilyen melléfogás. Tegyük helyére ezt az ostobaságot! Határozottan és ellenőrizhetően állítom, hogy az 1945 és 1990 közötti magyar titkosszolgálatoknál nem volt olyan minősítésű – megnevezésű – hálózati személy, hogy „társadalmi megbízott”. Amikor ezt megláttam a cikkben, tudtam, hogy ostoba, tájékozatlan emberek idétlenkedése az egész és vajmi kevés köze lehet az igazsághoz.
Okulásként az érintetteknek, az újságírónak és a történésznek egyaránt: az 1972. április 5.-i dátumú 005/1972 számú belügyminiszteri parancs szerint a hálózati személyek három csoportba voltak sorolhatok. Ezek voltak a titkos munkatársak, a titkos megbízottak és az ügynökök. Ezeken kívül voltak a hálózaton kívüli titkos kapcsolatok, a társadalmi kapcsolat, a hivatalos kapcsolat és az alkalmi operatív kapcsolat. A két csoport között nagyon jelentős különbözőségek voltak, ezeket most nem részletezem. Ezeket nem lehetett összekeverni, összemosni! Az igen tisztelt szakértő és újságíró mégis ezt tették: a társadalmi kapcsolatból és a titkos megbízottból kreáltak egy a saját ízlésüknek megfelelő kategóriát a társadalmi megbízottat, aki még ráadásul a munkavégzése során ügynökké változik.
Na, ezt a baromságot valódi szakértővel ne próbálják lenyeletni! És ezek az emberek vágnak bele mások lejáratásában és végül meg vannak sértődve, ha a bíróságon elmarasztalják őket! Én itt most nem „szellőztettem” meg a véleményem, hanem le is írtam azt, ami a hiteles álláspontom, amelyért minden fórumon felelősséget is vállalok. Attól persze tartok, hogy amint közeledünk a tavaszi választások felé, amint emelkedik a tét, úgy mélyül majd a belpolitikai mocsok is, amelyben dagonyázni lehet. Sajnálnám, ha ebből a szakértők nem maradnának ki.
S végül még egy apróság a hamiskodásra vonatkozóan. Az ominózus – lejárató – hálózati jelentés dátuma 1972. február 16. Az idézett – mocskolódó – részek tehát ekkor készültek. Most a lejáratásban szóba kerültek a „megbízottak, nyilván a titkos megbízottak öszvér formációi. Igen ám, de a jelzett időben még nem voltak „titkos megbízottak”, mert az őket keletkeztető parancs életbe léptetésének ideje 1972 április 5. Ha már hamisítani tetszenek, legalább a dátumokra tekintettel lehetnének.
Bálint László
Kiemelt fotó: MTI/Buzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS