
Az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta a Balla Irma meggyilkolása miatt elítélt vádlottal szemben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával korábban a fiát, ifj. S. Sándort vádolták meg.
Lőrinczy György közölte: a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2007. április 7-én ölte meg Balla Irmát az áldozat debreceni lakásában, majd mobiltelefont, MP3-lejátszót és 20 ezer forint készpénzt vitt magával. A Nyíregyházi Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért 15 év szabadságvesztéssel sújtotta. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség életfogytigtartó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 év felett állapítsa meg a másodfokú bíróság. Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával korábban a fiát, ifj. S. Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban aztán a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, majd ezt a döntést az ítélőtábla helybenhagyta. Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013 novemberében rendelt el ismét nyomozást az ügyben. A bizonyítékok alapján hallgatták ki gyanúsítottként a mostani vádlottat, D. Lajost.
Ifj. S. Sándor számára 2016-ban több, mint tízmillió forintos kártérítést ítélt meg a Debreceni Járásbíróság. A harminc hónapot előzetes letartóztatásban töltő férfi korábban bejelentette, hogy a jogerős ítélet után perújítást kezdeményez a kártérítési ügyben.
Forrás/fotó: MTI
Lecso
2019-07-12 at 16:05
ütán – úton
Lecso
2019-07-12 at 16:05
Nem lehetne azt a bírót is társtettesként leültetni, aki ilyen hülyeséget benyel?
Miért van az, hogy egy (pl) sofőr börtönbe megy, ha téved és megöl pár embert az ütán, de egy bírót még csak meg sem lehet fingatni, mert felelőtlen és nemtörődöm, ezért pedig családokat szakít széjjel, sorsokat tör ketté?
Hesslerezredes
2019-07-12 at 11:02
Ha most bebizonyosodik, hogy ez a féreg a gyilkos, akkor nem kéne kimondani Schönstein Sándor esetében, hogy “nem bizonyítékok hiányában” mentik fel, hanem azért, mert NEM Ő KÖVETTE EL A BŰNCSELEKMÉNYT?????!!!!!????? Az isten verje meg ezt a szemét magyar igazság(???)szolgáltatást!!!
##
2019-07-12 at 11:42
Csak a bűnöző korrupt “igazság” osztókat! De azokat verje, de nagyon!