
Ceglédi Zoltán politikai elemző interjút adott a Mandinernek, amelyben arról beszélt, hol csúszott félre az ellenzék kampánya, mik voltak az alapvető hibák és hogy tudott ekkora fiaskóba beleszaladni a baloldal.
Ceglédi Zoltán politikai elemző, humorista annak tulajdonítja elsősorban az ellenzék április 3-i megsemmisülését, hogy a ’18-as Jobbik és az LMP politikáját hiányoló szavazók nem adták rájuk a voksaikat. Az ATV állandó vendége szerint Márki-Zay több hibát is vétett a kampány során, ám nem a miniszterelnök-jelölt kizárólagos hibája a bukás. A szakértő szerint a négy évvel ezelőtti választás után több párt is megsemmisült, az LMP-t belülről csapdosták szét, megalázva volt elnöküket.
A küszöböt 2018-ban még magabiztosan, hét százalék fölötti eredménnyel megugró párt egy év múlva, az EP-választáson két százalékra esett vissza. A Jobbikot is lefejezték, a közel húsz százalékos eredményt hozó Vona Gábor távoztával egy év múlva 6,3 százalékot tudtak csak produkálni. Az az állításom, hogy az itt elvesztett szavazók már nem tértek vissza a közös listához, és továbbiakat riasztottak el Márki-Zay Péter meggondolatlan vagy meghamisított szavai. Röviden: elsősorban a 2018-as Jobbik és LMP önálló arcélét hiányoló szavazók maradhattak távol az összefogástól
– fogalmazott Ceglédi, aki szerint egy másik miniszterelnök-jelölttel szorosabb lehetett volna a végeredmény, a hódmezővásárhelyi polgármester rossz választás volt.
Közölte, nehéz elképzelni, hogy önmagában más jelölt az egymilliós szavazatkülönbséget képes lett volna legyűrni, ezért nem is Márki-Zay Péter kizárólagos hibája a vereség, de kétségtelen tény, hogy
a csökönyös ragaszkodása a maratoni beszédekhez, a sértő témákhoz és megfogalmazásokhoz rontott a helyzeten.
Véleménye szerint Márki-Zaynál Dobrev Klára fegyelmezettebb, Karácsony Gergely pedig szelídebb lett volna, úgy látja, a fő gond persze az volt, hogy egy alapvetően baloldali szavazókat elérő összefogás tetején “szervetlenül trónolt egy magát jobboldaliként azonosító csúcsjelölt”.
Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki pártok elnökeinek a bukó után le kellene-e mondaniuk, úgy felelt, hogy két pártnál, a Momentumnál és a Jobbiknál is hamarosan tisztújítás lesz, Karácsony Gergely nyárig tartja meg pártvezető mandátumát, aztán nem indul újra.
E három helyen tehát lehet mód legalább részleges váltásra, ha a tagok is így akarják – de jelentősen más a felelőssége a pár hónapja elnöklő Donáth Annának, mint a már a pártjaik EP-kudarca után is pozícióban maradó vezetőknek. A politikai „illem” nyilván megkívánná a lemondás felajánlását, de akár ennek a hiányát, akár az esetleg elmaradó váltást is magyarázhatja a tény, hogy több ellenzéki párt is olyan állapotban van, hogy nem látszik, ki vehetné át az irányítást
– értékelt a politikai elemző.
Forrás: Mandiner, kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
László54
2022-04-15 at 05:01
Elveszített választás,hol van a párt vezetők kritikája? Ez az ócska színjáték megy évek óta,hatalom és a pénz amíg Gyurcsány-Dobrev el nem tűnik a baloldalnak nincs esélye!!
Orientál
2022-04-14 at 17:56
Össze bútoroztak és egyben egymásra is borultak ezek a Soros bérencek ,hazug élősködő korrupt kommunisták liberálisok zöldek a fasiszta jobbikosaikkal.
Locksmith
2022-04-14 at 11:48
A kampány nem félrecsúszott, hanem velejéig hazug volt. Az emberek többsége már azt sem hiszi el a balosoknak, amit kérdeznek. A többszörösen hazugságaikkal lejáratódott politikusaik soha nem lesznek már szavahihető emberek. Ha nem lesznek lecserélve, megújítva a balosok, akkor 2026, és 2030 is bukta lesz. És az lesz, mert a fő hazug (fletó) kézzel-lábbal-foggal-körömmel kapaszkodik a szemétdombjához. márpedig amíg a JÓISTEN megtartja nekünk erőben-egészségben (és a mája is bírja) a Fidesznek nagy aggódni valója nem lesz! Úgyhogy ÉLJEN GYURCSÁNY! Hajrá Magyarország!
UFF
az élcsapat egymás ellen, na végre
2022-04-14 at 11:40
Csak így tovább elvtársak!
Ba…tok egymást orrba-szájba, csak hagyjátok már a lopást.
Így is előjön, hogy egymást mennyire utáljátok, képzeljétek, hogy akkor mi mennyire gyűlöljük aljas fajtátokat.
na4
2022-04-14 at 10:41
Anyázzák egymást a vörösök. Nem lehet betelni vele 🙂
varga eszter
2022-04-14 at 10:38
ott csúszott félre a kampány, hogy nem tudtak jobb opciót kínálni a többségnek, hogy a vezetőjük Piszkos Fred, aliasz Alkesz Feri és elvtársai már leszerepeltek.
Ez ennyire egyszerű, nekem kutató – biológusnak legalábbis az.