Az Öt című rétegműsornak a köztévében vagy bárhol a jobboldali sajtóban is lehetne helye, ha már az ellenzékiben láthatólag nincsBBBálint Botond Magyar ugar 2024 augusztus 16. Egy, a közbeszéd részét rendszeresen képező beszélgetős műsor valószínű beszántása az ellenzéki nyilvánosságban nem tartozik a jó ötletek közé. Az Ötben rendszeresen hangzottak el olyan gondolatok, amelyek újnak vagy eredetinek számítottak nem csak az ellenzéki térben, hanem a senki földjén is. Számtalan nagyon határozottan jobboldali ember is szeretett sétálgatni ezen a mezsgyén, vagyis minden héten meghallgatta az Ötöt. Mert tudni kell azt is, hogy mit gondolnak a nagyon mások.
A világ puzsértalanításaBBBálint Botond Magyar ugar 2024 július 22. Kevés lényegtelenebb dolog van a világon, mint Puzsér Róbert. Ezt azért kell komolyan venni, mert ha tudomást veszünk Puzsérról, ha komolyan vesszük, akkor a saját mentális egészségünket veszélyeztetjük ezzel. Puzsér ugyanis az elmúlt hónapokban minden létező határt átlépett, számtalan embert sértett meg, gondosan ügyelve arra, hogy minden érintettet a neki legfájóbb ponton találjon el. Jobb ha kerüljük a játszmáit.
Ceglédi Zoltán üzent Magyar Péternek: „Na figyelj, nyomigyerek” – Máris kirobbant az ellenzéki belháborúPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 március 6. Egymásnak ugrott a régi és az új baloldal: Magyar Péter „ellenzékinek álcázott fideszesnek” minősítette a kormánypártisággal aligha "vádolható" Ceglédi Zoltánt. Az ex-férjből leendő pártelnök, aki újabban már soha nem is volt a NER kegyeltje, tudni véli, hogy Ceglédi is egy ördögi mesterterv kelléke, amelynek részeként „ellenzékinek álcáznak” egyes médiumokat, így Ceglédit is. A válasz nem maradt el.
Ceglédi: Korányi úr, mentse meg az ellenzéketPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2023 június 22. Facebook-oldalán fordult kéréssel Ceglédi Zoltán publicista Korányi Dávidhoz. Bajnai Gordon egykori miniszterelnök külpolitikai tanácsadója korábban bevallotta, hogy az Action for Democracy (AD) 3 milliárd forintot küldött a választási kampány idején magyar civil szervezeteknek, illetve cégeknek. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyesült Államokból érkezett 1,8 milliárd forintra támaszkodva építette kampányát. Igaz, azt állította, hogy ebből nem párt-, hanem a demokrácia fontosságát bemutató tájékoztató kampányt finanszírozott. Ceglédi arra kérte Korányit, hogy mutassa be a szervezete által futtatott projekteket, alapított ösztöndíjakat.
Ceglédi szerint az ellenzék eredetileg azt tervezte, hogy Karácsonyhoz gurítja a dollárokatPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 december 3. Az ATV Öt című műsorának pénteki adásában az egyik központi téma a dollárbaloldalhoz érkezett külföldi pénzek kérdése volt. A beszélgetés során Ceglédi Zoltán kifejtette, hogy szerinte eredetileg Karácsony Gergely lehetett az amerikai támogatások várományosa, és az ő mozgalmát kívánták jobban felfuttatni a titokzatos támogatók.
Ceglédi Zoltán szerint „parttalan sz**atás”, amit az EB csinál a uniós pénzek kifizetése körülPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 24. A politikai elemző szókimondó bejegyzésében kritizálta az Európai Bizottságot, amely most arra hivatkozva nem akarja kifizetni a Magyarországnak járó pénzeket, hogy az Integritás Hatóság egyik elnökhelyettese, bizonyos Holbusz Tímea szerintük „nem minden kétséget kizáróan alkalmas a posztra”. Ceglédi Zoltán szerint ez így „k**vára nehéz lesz”, ugyanis amit előad a bizottság, az „parttalan sz**atás”.
Orbán megbukott – Persze nem itt, hanem Brazíliában – Politikai Hobbista Hardcore Ps TV 2022 november 5. Orbán 12 éve kormányoz Magyarországon, de vajon a világ többi országában milyen sűrűn bukik meg? Erre a kínzó balliberális kérdésre kapunk választ a Hardcore Hobbista legújabb részében, ahol Tas Dani visszatért köreinkbe. Szóba kerül még az is, hogy az Orbán-gyűlölő független értelmiségnek vajon Orbánnal van-e baja, vagy az általa bevezetett intézkedésekhez megtévesztésig hasonló nyugati intézkedésekkel. Arról is szó esett, hogy mi történt 1956. november 4-én. A második részben pedig Ceglédi Zoltán politikai elemző lesz a vendégünk, akivel a szekértáborok felett beszélgetünk a szekértáborokról.
Giró-Szász András: több forgatókönyvvel futott neki a Fidesz minden egyes választásnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 14. Kaptam felkéréseket, de mivel öt gyereket nevelek a feleségemmel és nagyon jól érezzük magunkat abban a szabályrendszerben és beosztásban, ahogy élünk, ezért ezeket a felkéréseket nem tudtam elvállalni – mondta a Spirit FM Ceglédi kérdezi című műsorában Giró-Szász András volt kormányszóvivő, kommunikációért felelős államtitkár. Leszögezte, hogy nem a miniszterelnöktől kapott felkérést, megjegyezve, hogy ha Orbán Viktortól érkezik a kérés, lehet, más választ ad.
Balról jött az ellenzék következő maflása: az összefogás tetején szervetlenül trónolt a csúcsjelöltBokor Gábor Forró drót 2022 április 14. Ceglédi Zoltán politikai elemző interjút adott a Mandinernek, amelyben arról beszélt, hol csúszott félre az ellenzék kampánya, mik voltak az alapvető hibák és hogy tudott ekkora fiaskóba beleszaladni a baloldal.
Ceglédi Zoltán politikai analfabétának nevezte Márki-Zay Pétert (VIDEÓ)PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 12. Az ATV Öt című műsorának aktuális adásában borult ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére Ceglédi Zoltán. Az elemző szerint azzal, hogy Márki-Zay Péter a napokban belengette pártalapítási szándékát, teljes politikai analfabetizmusról tett tanúbizonyságot.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.