Ritkán látható, izgalmas, gyönyörű gólokat és különleges fordulatokat hozó mérkőzést játszott egymással a Debrecen és a Ferencváros a labdarúgó NB I mai, nyárról elhalasztott mérkőzésén. A klasszikus mesterhármast szerző Bárány Donát kényszerű kiválása sem zavarta meg a Lokit, amely nagy bravúrral legyőzte a bajnokságban továbbra is döcögősen teljesítő címvédőt.
A Ferencváros kupaszereplése miatt még a nyáron elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolták ma Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban. Nyár óta sok minden változott mindkét csapat háza táján. Debrecenben már a negyedik edző irányít az idényben, ezúttal a szerb-angol Nestor El Maestro személyében látják a megmentőt a csapat vezetői. Érdekesség, hogy a Ferencvárossal bő egy éve sikeres időszakot produkáló Máté Csaba elbukott debreceni próbálkozásával. A másik oldalon pedig Pascal Jansen vezetésével eléggé kétarcú Ferencvárost láthatunk. Amíg ugyanis a nemzetközi porondon összeszedett, kiváló játékkal rukkolnak elő a zöld-fehérek, idehaza bizony döcög a szekér, az utóbbi meccsei közül mindössze egyet tudott megnyerni a bajnok.
Első félidő
Hatalmas elánnal kezdett a Debrecen, és ennek azonnal eredménye is lett. Az első hazai támadás végén a debreceni gólfelelős, Bárány Donát egy csellel két védőt is becsapva, kiválóan hozta lövőhelyzetbe magát és ragyogóan helyezett a bal sarokba (1–0). A Fradit némileg megfogta a hazai találat, a Loki pedig még véletlenül sem akart „ráülni” az eredményre, így csakhamar növelte is előnyét a házigazda. Dzsudzsák szabadrúgása után a kipattanóra ismét Bárány érkezett és nem hibázott (2–0). A Debrecen továbbra is rohamozott, és egy formás támadás végén a 17. percben tovább növelte előnyét. Dzsudzsák, majd Domingues volt a labda útja, utóbbi jól ugratta ki a középen kilépő Bárányt, aki remekül vette át a labdát, majd pompásan kilőtte a jobb sarkot (3–0). Elképesztő teljesítményt láthattunk Bárány Donáttól, aki alig több, mint negyedóra alatt klasszikus mesterhármast szerzett. A Loki gólzsákja ezzel az élvonalbeli góllövőlista élére ugrott. A Ferencváros meccse pedig kísértetiesen emlékezetetett a nemrégiben lejátszott, Diósgyőr elleni hazai fellépésére, ahol szintén háromgólos hátrányba került. De Pascal Jansen fiai ezúttal sem adták fel, és a 29. percben ki is harcoltak egy büntetőt, amikor Pellumbi kézzel ért a labdához a saját büntetőterületén belül. A labda mögé Varga Barnabás állt, és a bal oldalra vetődő Megyeri mellett a kapu közepébe helyezett (3–1). Két perccel később Szalai Gábor brutálisan leterítette Bárányt, amiért megkapta a második sárgáját, vagyis mehetett zuhanyozni. Megfogyatkozott tehát a bajnok, ám ez sem szegte kedvét a támadásoktól.
Csakhamar tovább faragtak hátrányukon, Varga Barnabás szenzációs egyéni akcióval megszerezte önmaga és csapata második gólját is (3–2). Két perccel később egyenlíteni is sikerült, ugyanis Makreckis jobb oldali beadásába Saldanha éppen úgy ért bele, amellyel meglepte Megyerit, így a labda a hálóba gurult (3–3). Fordulatos, igen izgalmas első félidőt láthattunk, amelynek egyetlen negatívuma, hogy a válogatott formában futballozó Bárány Donátot sajnos le kellett cserélni a Szalaival való ütközése után, sőt, a hírek szerint kórházba kellett szállítani. Bárány helyére Kaye állt be.
Második félidő
A félidőben egyik edző sem cserélt, a Loki viszont kisvártatva újra vezetést szerzett. Dzsudzsák nagyszerű középre ívelését Domingues közelről a hálóba bólintotta (4–3). Pár perccel később Traoré szépen került gólhelyzetbe, lőni is tudott, de Megyeri a helyén volt. Az 59. percben Dzsudzsák végzett el szögletet, Domingues elé tálalt, aki hatalmas lövést eresztett meg a bal felsőbe (5–3). A labda némileg irányt változtatott Saldanhán, és ez már elég volt ahhoz, hogy a nagyot nyújtózó Dibusz ne érhesse azt el. Pokoli nagy gólt lőtt a Loki légiósa. Úgy festett tehát, hogy az emberelőnyt végül mégiscsak sikerült kihasználnia a hazaiaknak, hiszen már csak bő fél óra volt hátra, ám újból kétgólos lett a Debrecen előnye. Pascal Jansen igyekezett frissíteni csapatán, több cserét is eszközölt – Misidjan, Zachariassen, Pesics és Gruber is – de az utolsó negyedórához érve továbbra is magabiztosan vezetett a Debrecen, miközben az emberhátrányban játszó Fradi jelentősebb helyzetet sem tudott kidolgozni.
A 74. percben viszont kecsegtető helyről lőhettek szabadrúgást a zöld-fehérek, Kady remek lövését azonban Megyeri kitornázta a léc alól. A cserék azért csak hoztak némi lendületet a Ferencváros játékába. A 83. percben megint csak Kady volt a főszereplő, kiválóan beívelt szögletére az előre húzódó Cissé érkezett a legjobb ütemben és 4 méterről a hálóba továbbított (5–4). Igencsak izgalmasnak ígérkezett tehát ennek a lüktető, remek mérkőzésnek a vége is. Pascal Jansen utolsó cseréjével Ben Romdan szállt be, míg az utolsó percben Nestor El Maestro is frissített, Domingues helyére Braga érkezett. A hajrára tíz emberrel is beszorította a Fradi a hazaiakat, minden erejükkel próbálták megszerezni az egyenlítő gólt.
Hiába azonban a nagy nyomás, nem sikerült egyenlíteni. Bárány különleges teljesítményével, valamint Dzsudzsák és Domingues remek játékával a kiesés elöl menekülő Debrecen rendkívül fontos győzelmet aratott a bajnokságban továbbra is botladozó címvédő ellen.
Vezető kép: MTI/Derencsényi István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS