Pesti Srácok

Béke és energiabiztonság - Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel

Béke és energiabiztonság - Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel

Magyarország nem adja fel a békepárti álláspontját, ahogyan nem adja fel az energiaegyüttműködését sem Oroszországgal még akkor sem, ha az ukrajnai háború a reméltnél jobban elhúzódik - közölte az orosz kollégájával folytatott telefonbeszélgetését követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Védelmi Tanács ülése előtt rámutatott, hogy az elmúlt napok brutális katonai akcióiból arra lehet következtetni, hogy az ukrajnai háború a reméltnél hosszabban fog eltartani, ezért a magyar kormánynak további politikai támadásokra kell készülnie a békepárti álláspontja miatt.

Tudatta, hogy telefonon tárgyalt az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akivel áttekintették a háborús helyzetet, az utóbbi napok pusztító katonai műveteli nyomán előállt állapotokat és a béke lehetőségét.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Majd reményét fejezte ki, hogy sikerül majd valami előrelépést elérni a tárgyaláson, és üdvözölte, hogy ismét telefonos egyeztetésre került sor az amerikai és az orosz külügyminiszter között is.

- vélekedett.

Illetve arról számolt be, hogy arra kérte orosz kollégáját, hogy maradjanak közvetlen kapcsolatban az amerikai vezetéssel, és erre a jelek szerint meg is van a kölcsönös szándék. "Ez egyrészt még mindig magával hordozza a béke elérésének valamikori reményét, de mindenképpen csökkenti a háborús eszkalációs kockázatot" - húzta alá.

Szijjártó Péter kitért a magyar-orosz energetikai együttműködésre is, és kifejtette, hogy hazánk számára kulcsfontosságúak az orosz energiahordozók, ugyanis ezek révén lehet biztosítani azt, hogy a magyar családok fizessék a legalacsonyabb rezsiköltségeket Európában.

- hangsúlyozta. "A kőolaj- és földgázszállítások hosszú távú szerződéses kerete adott, az infrastruktúra adott, az oroszok továbbra is teljesítik a szerződéses kötelezettségeiket" - folytatta.

- emelte ki.

A miniszter jó hírnek nevezte tehát, hogy folyamatos a közvetlen kapcsolattartás az Egyesült Államok és Oroszország között, illetve zajlanak az isztambuli béketárgyalások.

- húzta alá.

"Magyarország nem adja fel a békepárti álláspontját, nem adjuk fel, az oroszokkal folytatott energiaegyüttműködést és tovább támogatjuk Donald Trump béketervét" - összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.