Pesti Srácok

Belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását az MSZP elnöke szerint

Belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását az MSZP elnöke szerint

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy akár belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását. A szocialista politikus szerint nem véletlenül maradhatott nyitva az a kapu, amelyen keresztül támadás érte a rendszert.

– magyarázta az MSZP elnöke. Tóth arra a kérdésre, hogy belső szabotázsról volt-e szó, azt mondta, ezt pontosan nem lehet tudni, és nem cáfolta azt a felvetést sem, hogy esetleg házon belülről indult a történet.

A belső szabotázs már a negyedik narratíva, amellyel a baloldali összefogás megpróbálta magyarázni a Fidesz által csupán saját bénázásnak titulált előválasztási rendszerleállást. Eleinte még próbálták sikerként kommunikálni, majd Kínát és a Karmelita kolostor urait okolták, most pedig lassan bevallják, hogy a baloldali összeborulás belső botránya miatt fagyott le az informatikai rendszer. Miközben a baloldali előválasztás totális katasztrófába fulladásáért a baloldal szokásához híven már a kormányt támadja, úgy tűnik, hatalmas szervezési problémák állnak a háttérben. A Szárnyas Fejvadász Facebook-oldalon szombaton kora délelőtt, az előválasztás leállásának időpontjában felhívást tettek közzé, amelyben a lehető legsürgősebben embereket, illetve elektronikai eszközöket kerestek az előválasztás lebonyolításához.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: ATV (képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.