
A Magyar Honvédség új fejlődési pályára lép – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter vasárnap Budaörsön, a családi nappal egybekötött haditechnikai bemutatón.
Mint elmondta, itt olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg a jelenlévők, amelyekkel a honvédség már rendelkezik, és egyaránt alkalmasak a hagyományos, a modern és a hibrid hadviselés műveleti feladatainak ellátására. Emellett a rendezvénnyel a cél az is, hogy a honvédség együtt ünnepelhesse a honvédelem napját a társadalommal.
A honvédség egy nagy család
– fogalmazott a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék, ha ez a család a jövőben még tovább bővülne. Kiemelte: arra törekednek, hogy a magyar katonák olyan eszközökkel rendelkezzenek, amelyek a XXI. századi kihívásokra kellő mértékű választ tudnak adni. Azt szeretnék, hogy az emberek valóban békében élhessenek – hangsúlyozta Benkő Tibor. Napjainkban rendkívül gyorsan változik a biztonsági környezet a világban, Európában, Magyarország környezetében is – jegyezte meg a miniszter. Majd Julius Caesart idézve leszögezte:
ha békét akarsz, készülj a háborúra.
Ugyanakkor aláhúzta: a katonák nem akarnak háborút, a békét kívánják megőrizni. Minden felelősségteljesen gondolkodó vezetőnek kötelessége, hogy gondoskodjon hazája, országa, népe biztonságáról. Szerinte olyan katonákra van szükség, akik követik az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek emlékét. Emlékeztetett arra, hogy 1849. május 21-én, a forradalom és szabadságharc “legékesebb” ütközetében a magyar katonák visszafoglalták Budát. Ennek emlékére május 21. a honvédelem napja.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Logikus
2019-05-19 at 16:13
A fejlesztésbe jó lenne, ha beletartozna a létszámfelduzzasztása 30 ezerről 50 ezerre, valamit a vadászrepülők számának a megduplázása is fontos lenne.
zolatiguszti
2019-05-19 at 19:02
Engem nagyon piszkál a leszerelésre kerülő fegyverek sorsa. Ezt a rég szovjet alapú technikát még sokan ismerik itt akik voltak sorkatonák.Nem adnám el őket hanem a határ közelében területi védelmi körezeteket jelölnék ki összeírva azt hogy a volt sorállomány ott élő tagjai milyen fegyvernemre kaptak kiképzést anno és ennek alapján sok kis lerakatokat hoznék létre.A dott lakóhely környékét felméretném katonai szakemberekkel védhetőség és védelmi létesítmények telepítése jelentősége szempontjából és ezeket a területi védelmi milíciákat a volt poszt szovjet fegyverekkel tölteném fel.Svájci mintára területi védelmi helyi milíciákat képezni helyben tárolt felszereléssel és arra a helyre optimalizált gyakorlatokkal.
Logikus
2019-05-19 at 19:32
nem lenne rossz lépés.
Joopy
2020-07-26 at 20:20
Szívemből beszélsz.
Buga Jakab
2019-05-19 at 13:00
Éljen a honvédség, éljen a haza, éljen a Fidesz!