Az adócsalás miatt Shakira ellen indult eljárást vezető spanyol bíró csütörtökön bírósági tárgyalásra utalta a kolumbiai énekesnő ügyét. Marco Juberias bíró szerint a három éves nyomozás bizonyítékokat talált arra, hogy a popsztár elkerülhette az állammal szembeni adófizetési kötelezettségét. Mint közölte, elegendő bizonyíték van a bűnelkövetésre ahhoz, hogy büntetőper induljon az ügyben. A döntés megfellebbezhető.
Shakirát azzal vádolták meg 2019-ben, hogy 14,5 millió euró (4,5 milliárd forint) értékű adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót. Az eljárás ugyanakkor csak a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozik, a 2011-es esetleges vétsége ugyanis már elévült.
A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve. Az államügyészség szerint ez nem felelt meg a valóságnak. A hatóságok szerint a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.
A sztár vitatta a követelés jogosságát 2019-es beidézésekor. Azt állította, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett. Ennek ellenére PR-cége közlése szerint az énekesnő azonnal befizette adóhátralékát, amint tudomást szerzett róla. 2018-ban átutalt húszmillió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, majd további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre. Ha adócsalás miatt bűnösnek találják, pénzbüntetés, sőt akár börtönbüntetés is várhat rá. A bíróság azonban az első alkalommal vétők esetében eltekinthet a letöltendő börtönbüntetéstől, amennyiben kevesebb mint két évre ítélik az illetőt.
Shakira minden idők egyik legsikeresebb latin-amerikai énekesnője. Legnagyobb slágerei közé tartozik a Hips Don’t Lie és a Whenever, Wherever. Waka Waka című slágere a 2010-es futball-világbajnokság hivatalos dala volt.
Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép
Facebook
Twitter
YouTube
RSS