Meggyalázták a francia kultúrát és keresztényellenes propagandát folytattak a párizsi olimpiai játékok megnyitóján, ezért az Európai Jog- és Igazságügyi Központ (ECLJ) bírósághoz fordul – mondta Grégor Puppinck, francia alkotmányjogász a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az ECLJ vezetője úgy fogalmazott, a szervezők célja nem az volt, hogy bemutassák a “nagy francia civilizációt”, hanem egy eltorzult, kozmopolita Franciaországot, amit Macron francia elnök szeretett volna. Azt mondta, egy “woke-káoszt” jelenítettek meg a megnyitón.
Olyat mutattak, amit szeretnének láttatni a külvilággal a jövőben, ez az ő álom Franciaországuk. És nem azt, ami Franciaország valójában, amiért a világ népei szeretik Franciaország kultúráját
– fogalmazott a francia alkotmányjogász. Grégor Puppinck szerint a francia kormány az olimpiai megnyitóünnepséget arra használta fel, hogy keresztényellenes propagandát folytasson. Leszögezte, tiltakozni kell azon jelenet ellen, amikor Jézust és a 12 apostolt mutatták be. Kiemelte, nem szabad csendben maradni, amikor a hatalom a kultúrát támadja, ideértve a keresztény kultúrát is. Puppnick közölte, tiltakoznak a Nemzetközi Olimpia Bizottságnál (NOB), mivel a szervezők nem tartották tiszteletben a világszervezet kérését.
Nem lehet politikai vagy vallási propagandát előtérbe helyezni ilyen alkalommal
– mondta. Az alkotmányjogász hozzátette, más, köztük magyar szervezetekkel keresik annak lehetőségét, hogy bírósághoz forduljanak. Most a legfontosabb, hogy nyíltan kiálljunk az olimpia megnyitóünnepsége ellen – húzta alá. Grégor Puppinck megerősítette azokat a gondolatokat, miszerint a szervezők ezt a muszlim kultúrával szemben nem merték volna megtenni, mert egész életükben bujkálniuk kellene. Kifejtette, a francia baloldal mindig is eltartotta a muzulmánokat, mert azok hatalomra segítik őket és megosztják a társadalmat. Emlékeztett arra, hogy az olimpiai ünnepség megnyitó napja Jacques Hamele atya születésnapja is egyben. Ő volt az a pap, akinek egy muszlim levágta a fejét 2016-ban egy templomban.
Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép
Facebook
Twitter
YouTube
RSS