blaszfémia
Bírósághoz fordul az olimpia megnyitóünnepségén történtek miatt az Európai Jog- és Igazságügyi Központ
Meggyalázták a francia kultúrát és keresztényellenes propagandát folytattak a párizsi olimpiai játékok megnyitóján, ezért az Európai Jog- és Igazságügyi Központ (ECLJ) bírósághoz fordul - mondta Grégor Puppinck, francia alkotmányjogász a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.A woke-őrültek már megint új múltat írtak a párizsi olimpiának – Hardcore Hobbista
A párizsi olimpia megnyitója az elmúlt évek egyik leglátványosabb eurovíziós dalfesztiválává silányult. Mindenről szólt, csak a sportról nem. Láthattunk transznemű előadókat, egy fura kék lényt és az Utolsó vacsorát ábrázoló transz-kompozíciót. A baloldal ezt fantasztikusnak, a nyugati progresszió csúcsának tekintette, de valami eltört. A többségi (normális) társadalom nem igazán fogadta túl jól a nyílt vallásgyalázást. És ekkor jött az új múlt. Ez nem is az Utolsó vacsora, csak valami számotokra ismeretlen németalföldi festő műve, akit azért nem ismertek, mert buták vagytok, a ti hibátok - mondta egy emberként a kereszténységet napi szinten gyalázó liberális elit. Akár azt is hozzá tehették volna, hogy nem a nők ádámcsutkája túl nagy, hanem az agyatok túl kicsi. A szervezők mindenesetre bocsánatot kértek azért, amit a szócsöveik szerint el sem követtek.Szentföldi keresztények is szót emeltek a párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban
A párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban a szentföldi keresztények is szót emeltek - írta hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.Köztársaságot alapítanak az SZFE-n, ahol blokád alatt kezdik meg a tanévet
Megkezdik a tanévet az SZFE-n, igaz, a blokádot fenntartva. Az intézményben egy új köztársaságot is alapítanak – minderről hétfő délelőtti sajtótájékoztatón számoltak be. Közben Benkő Péter színművész nyílt levélben fogalmazta meg markáns véleményét arról, mi történik valójában az SZFE-n.Az impotens ellenzék próbálkozásának eredménye a Népszava gyalázkodó karikatúrája (videó!)
A Népszavában jelent meg Pápai Gábor karikatúrája, amely alapvetően súlyosan sérti a keresztényeket és azokat, akik hisznek Jézus Krisztusban. Müller Cecília, országos tisztifőorvost is ábrázolja ezen a karikatúrán Pápai, amely alapvetően azért váltott ki ekkora sajtóvisszhangot és azért kelt ekkora felháborodást sok emberben, mert mélyen sérti azokat, akik vallásosak. Másrészt pedig a sajtó részéről egyre inkább azt látjuk, hogy az impotens ellenzék helyett a sajtóban próbálnak meg, sajtómunkatársak tulajdonképpen politizálni – mondta el a Hír TV Credo című műsorában a PestiSrácok munkatársa, Tisóczki Flóra.Tóta W., avagy az erkölcsi nihilizmus diadala – Mit kezdjünk keresztényként egy provokátorral?
Sokan vannak, akik visszaélnek a szólásszabadság jogával. Az élmezőny tagja Tóta W. Árpád, aki újságírás helyett már-már hivatásos provokátorként dolgozik. Kedvenc célpontjai a keresztények, és maga a vallás. Publicisztikánkban azt feszegetjük, vajon hol a határ? Hogyan lépjünk fel a blaszfémiával, a provokációval szemben úgy, hogy közben megadjuk a szabadságot is?Gyurcsány vallási iránymutatása: a hit megélése magánügy, a gyerekek imája az Országházban istenkáromlás
Blaszfémiának gondolom! – így kommentálta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt, hogy Soltész Miklós vallásügyi államtitkár több száz gyermeket vitt el az Országházba, ahol azok a kereszténység megmaradásáért, a hazáért és az ország vezetőiért imádkoztak. A DK elnöke szerint a hit nagyszerű dolog lehet sokak életében, de annak megvallása, gyakorlása magánügy. Ez azért is érdekes, mert a szexuális identitás nyilvános megélését, sőt, reklámozását annyira közügynek tartja, hogy évek óta pártjával, sőt, családjával, gyerekeivel együtt vonul a Pride-on.Ajánljuk még
















