Pesti Srácok

„Jó hír”: mostantól büntetlenül lehet gúnyolódni a keresztényeken

null

Sokszor és sokat halljuk, hogy az ellenzék már megint pert nyert a kormányoldallal szemben. Azt azonban kevesebbszer halljuk, hogy a perek jó részében egész egyszerűen vagy részrehajlás, vagy az ítélkezési gyakorlatba savként belemaró politikai korrektség döntött. Egy biztos: a Kúria álláspontja szerint mostantól bármekkorát lehet rúgni a keresztényekbe.

Történt, hogy 2016-ban az akkor szavazásra bocsátandó lengyel abortusztörvény miatt néhány liberális fiatal tüntetést szervezett Lengyelország budapesti nagykövetsége elé. A tüntetésen egy „performansz” is bemutatásra került, melynek során egy püspöki ornátusban lévő személy – nyakában kereszttel – először „prédikált”, majd szentáldozást imitált, csakhogy ostya helyett abortusztablettákkal.

https://www.facebook.com/az.en.valasztasom/videos/970837943006821/

PestiSracok facebook image

(Amennyiben az oldal nem elérhető, a videó IDE KATTINTVA is megtekinthető)

***

Bár úgy gondolom, a videón látható történések magukért beszélnek, azért elemezzük kicsit a történteket!

A tüntetők közül kilép a fő szervező, püspöki ornátusban, mellkasán (túlságosan) hatalmas kereszttel, s igen rossz latinsággal ezt mondja:

„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!”

Ezután így folytatja:

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

A jó érzésű emberek felháborodásához már ennyi is bőven elég, hiszen ez így együtt nem más, mint a kereszténység, azon is belül a római katolikus anyaszentegyház gyalázása.

A szónok ezután a szentmise első felének, az Ige liturgiájának részét képező szentbeszédből űz gúnyt, majd „úrvacsorára” szólítja a jelenlévőket, eltekintve attól a ténytől, hogy ez a megnevezés a protestáns egyházaknál dívik. A provokátor a beszéd végén hozzáteszi:

”Ez az Isten igéje”.

Az Ige liturgiájában ezt a zárómondatot az Evangélium előtt felolvasott olvasmány és szentlecke után szokta mondani a felolvasó. A szemmel láthatóan nem túl felkészült szónok ezután felvesz a földről egy zacskót, majd ezt mondja:

„Az átváltoztatás misztériuma legyen bűneink bocsánatára.”

A szentmisében valóban elhangzik hasonló mondat, de nem az áldozás előtt, és nem így. Az evangélium felolvasása után mondja ezt a pap, mégpedig csendben, mivel erre a híveknek nem kell válaszolni: ,,Az evangélium tanítása legyen bűneink bocsánatára!”.

Közben a (vélhetően) ostyával teli zacskót egy nő „észrevétlenül” kicseréli egy zacskó abortusztablettára, miközben a szónok így folytatja:

„Testvéreim az Úrban! Ha gyóntatok, járuljatok szentáldozáshoz!”

Azonnal jelentkezik is egy nő, „én gyóntam, én jövök” felkiáltással, majd a püspöki ruhás szónok a nyelvére tesz egy tablettát ezzel a szöveggel:

„Krisztus teste!”

Miután az egymás után eléje járuló nők elfogynak, a szónok keresztáldás kíséretében ezt mondja:

„A szentmise véget ért, menjetek békével!”.

Majd hozzáteszi:

„Istennek legyen hála!”

***

Akik számára még most sem világos, esetleg akiket még most sem háborít fel az eset, megpróbálom összefoglalni, amit a videón látunk:

És erre mondja azt a Kúria, hogy nem történt törvényszegés…

***

Alig néhány napja, hogy a Hit Gyülekezete vezető lelkészének, Németh Sándornak a szavain háborodott fel mindenki, miszerint a jóga démoni cselekedet. Az indiai nagykövettől kezdve az összes jogvédő szervezet felemelte a szavát ez ellen a kijelentés ellen. Foglalkozott vele az összes liberális tévé és rádió, mémek készültek, hírportálok harsogtak róla napokig.

Ez a fenti eset… 2016-ban keltett ugyan némi (nem túl hangos) visszhangot, de most, a Kúria döntésekor a kutyát se érdekelte.

Jó, hát persze! Ha egyszer nem történt törvényszegés, akkor nem történt törvényszegés. És akkor itt, ezen a ponton erőszakolom meg magam, és nem hozok fel analógiákat, hogy „ha ez meg az ezt meg azt bírálná így meg úgy…”, mert nem, és kész.

Egyszerűen csak unom, hogy rajtunk, keresztényeken bármikor, bárhogyan lehet gúnyolódni, méghozzá bármiféle jogkövetkezmény nélkül.

Merthogy a Kúria szerint nem gúnyolódtak az egyházon és Jézus Krisztuson, valamint nem gyaláztak templomi tárgyakat, s performanszukat nem megszentelt helyen tették. S hogy amennyiben a lengyel katolikus egyház a lengyel törvényhez hasonló keménységű törvényt fogadtat el az állammal, akkor viselnie kell, hogy a kritika is legalább ennyire keményre sikeredett.

A kritika…

Magyarország fővárosában, Budapesten.

Fényes nappal.

Közterületen.

Magyar nyelven.

Összemosva a vonatkozó lengyel és magyar törvényeket, amelyek máskülönben semmiféle hasonlóságot nem mutatnak.

***

Legutóbbi információim szerint van valahol egy Emberi Erőforrások Minisztériuma, s azon is belül egy államtitkárság, amelyik a következő nevet viseli:

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság

Na, most az a helyzet, hogy Magyarországon belül is keresztényüldözés zajlik.

Gondoltam, szólok. Ha ez még mindig nem lenne egyértelmű…

De ha ezek után sem lenne az, akkor hadd jegyezzem meg, hogy Dobrev Klára alig egy hete közölte az Európai Parlament ülésén, miszerint ő és pártja harcolni fognak a Lengyelországból hazánkba importált vallási fundamentalizmus ellen.

() VBT ()

Kiemelt kép: Az én testem, az én választásom/Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.