Pesti Srácok

Bohár Dániel: kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány még a politikai élet része

Bohár Dániel: kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány még a politikai élet része

Szerettem volna egy portréműsort, ami bemutatja, mennyi értékes ember él közöttünk, akikre büszkék lehetünk, és ha valaki meghallgatja a beszélgetéseket, azt érezheti, mennyire jó magyarnak lenni és ebben az országban élni. A Mi vagyunk a magyarok másik küldetése, hogy kevésbé ismert, de értékes embereket mutasson be, akik nem celebéletet élnek, hanem kemény, megfeszített munkával értek el sikereket – nyilatkozta a Demokratának adott interjúban Bohár Dániel, a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője, aki arról is beszélt, hogy kirázza a hideg attól, hogy Gyurcsány a kormányzása és a 2006-os események után még a politikai élet része, sőt becsületről meg tisztességről mer beszélni.

Bohár Dániel pályafutását a Hír TV-ben kezdte, a Célpont című oknyomozó magazinnal vált ismertté, jelenleg a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője, „A Riporter” oszlopos tagja, a „Mi vagyunk a magyarok” identitáserősítő portréműsor készítője, a Megafon véleményvezére és a közösségi médiában is százezrek érdeklődését kelti fel a posztjaival.

– mondta Bohár Dániel, akinek a közösségi médiában megjelenő posztjai százezrekhez jutnak el.

PestiSracok facebook image

– magyarázta, mikor a bulváros politikai témákról kérdezték, majd arról is faggatták, vajon megbocsátóbbak-e a magánéleti botrányok miatt a baloldaliak mint a konzervatívok.

– hangsúlyozta Bohár Dániel, akit egyáltalán nem zavar, hogy a „független” baloldali sajtó gyakran propagandistának titulálja. Sőt, szórakoztatónak tartja, hogy olyanok fogalmaznak meg kritikát, akik „elfelejtenek” beszámolni a budapesti Városháza-ügyről, Cseh Katalin uniós pénzeiről. Az újságíró saját politikai hitvallásáról is beszélt.

– érvelt kollégánk, aki a határon túli magyarsághoz fűződő viszonyáról és a Pesti TV műsoráról is beszélt.

– világított rá Bohár Dániel.

– sorolta a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője.

Forrás: Demokrata; Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.