Bohár Dániel: kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány még a politikai élet része

Az embereknek most már annyira magas az ingerküszöbük, hogy a korábban megszokott módon vagy stílusban nem tudsz hozzájuk szólni. Ha az oldalamon csak híreket osztanék meg, a véleményem nélkül, nem követnének ennyien és nem váltanék ki hetente százezres nagyságrendű interakciót. Pont emiatt egy adott eseményt, hírt mindig átformálok, kiegészítek a saját gondolataimmal, és egyből érdekesebbé válik

Régebben létezett még kimondatlan erkölcsi szabály a politikában, mostanra eltűnt. Ha úgy éled az életed, hogy ezzel nem foglalkozol, te csak állsz felemelt kézzel és sorra kapod az övön aluli ütéseket, akkor annak az lesz a vége, hogy belegyalulnak a földbe. A közelmúltból két ügy is eszünkbe juthat, Cseh Katalin esküvője és Jakab Péter „munkalakás-ügye”. Ha összeszámolnám az ezekkel kapcsolatos posztjaimat, nagyjából hatvan-hetven körüli szám jönne ki, amire azt mondhatja egy eltartott kisujjú, érzékeny értelmiségi, hogy ez borzasztó. Nyilván mindenkinél létezik erkölcsi iránytű. De én inkább offenzív vagyok a pályán, és nem csak a fociban. Nem állnék be védekezni, inkább támadok, szerintem jobb ez a taktika. Újságíróként, riporterként, véleményvezérként pedig messzebb mehetek el kommunikációban, mint egy politikus

Igen, mert alapvetően ebbe az ellenzéki politikai közösülésbe bőven belefér, hogy Peti „munkalakáson” tölti az éjszakát, hiszen egy jobbikosnak már el kellett fogadnia, hogy Gyurcsány a legfőbb szövetséges. Tehát a két oldal emberei máshogy viszonyulnak erkölcsileg a politikai ügyekhez. Nem kérdés, hogy ilyen sztoriknál is fel kell venni a versenyt. A közösségi média egy információs tenger, ilyen ügyekben mondjuk inkább mocsár, de a csendes szemlélődés nem játszik. Az nem működik, hogy ők tolják rád folyamatosan a botrányokat, te meg hátratett kézzel, szerényen csak annyit mondasz: ne haragudj, én ilyen ügyekbe nem szólok bele. Mi harcosok vagyunk, minden ügyet felvállalunk. Nincs eltartott kisujjú hozzáállás a közösségi médiában sem

Egész egyszerűen kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány a kormányzása és a 2006-os események után még a politikai élet része, sőt becsületről meg tisztességről mer beszélni. Nem fogadja be a szervezetem, és akár napi húsz órát is képes vagyok dolgozni azért, hogy ez a világ ne jöjjön vissza. Nem akarom, hogy újra nagyobb legyen a rezsi, vagy valaki megmondja, hogy fürödjek kevesebbet, vegyek kisebb autót, menjek gyalog, vagy ha nem tetszik a rendszer, el is lehet innen menni. Úgy látom, most jó irányba mennek a dolgok, nem hagyom, hogy ez megváltozzon. Bármennyit képes vagyok dolgozni azért, hogy az országom továbbra is élhető legyen

Bennem nagyon erős a magyarságtudat, beszélhetünk csonka Magyarországról vagy az elszakított területen élőkről – én a külhoni magyarság szerelmese vagyok, olyannyira, hogy a feleségem délvidéki és egyébként szakmabeli. Tündét korábban láthatták a nézők a Pesti TV-ben, most pedig a Megafon csapatát erősíti. Szóval minden szinten egy húron pendülünk. Na, de visszatérve a Mi vagyunk a magyarokhoz, szerettem volna egy portréműsort, ami bemutatja, mennyi értékes ember él közöttünk, akikre büszkék lehetünk, és ha valaki meghallgatja a beszélgetéseket, azt érezheti, mennyire jó magyarnak lenni és ebben az országban élni

A Mi vagyunk a magyarok másik küldetése, hogy kevésbé ismert, de értékes embereket mutasson be, akik nem celebéletet élnek, hanem kemény, megfeszített munkával értek el sikereket. Ha kritikával élhetünk a magyar társadalommal szemben, akkor irigységet említeném. Amikor kitaláltam a műsort, az is vezérelt, hogy lehessen végre őszintén beszélni sikeres emberekkel a sikereikről, arról, hogyan érték el és hogyan élik meg, mert a siker senkinek nem hullott az ölébe, megdolgozott érte. Sikeres emberre irigykedni badarság, inkább inspiráljon, tanuljunk tőle, hogy a saját életünkben mit tudunk mindebből hasznosítani