Pesti Srácok

Bóka János: a svéd NATO-tagság ratifikációjának kulcsa a magyar-svéd politikai párbeszéd

null

A svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között - nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak.

A miniszter szombaton a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az év első külföldi interjúját a finn Ilta-Sanomat újságnak adta. Bóka János bejegyzésében az interjúból főbb állításait idézve kifejtette: a svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között, ezzel megnyugtatva azon magyar parlamenti képviselőket is, akiknek kétségeik és aggályaik vannak.

- emelte ki. A miniszter az interjúban szólt az ukrajnai háborúról is, bejegyzésében azt a gondolatát idézte, miszerint a bizonytalan ukrajnai helyzet miatt nagyon nehéz három-négy évre előre tervezni, és Magyarország álláspontja szerint megnyugtatóbb lenne, ha rövidebb pénzügyi ciklusokkal számolnának.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Bóka János azt is kiemelte, hogy "a jövőbeni európai biztonsági architektúra nem lehetséges Oroszország szerepvállalása nélkül".

- közölte. Bóka János megismételte: az ukrajnai háborúban napi szinten aktív katonai harcok folynak, naponta halnak meg katonák és civilek, a magyar kormány számára a prioritás a mielőbbi tűzszünet elérése.

- jelentette ki, megjegyezve, "az egyelőre talány, hogy hogyan lehetne tartós békét teremteni a felek között", de az biztos, hogy az ellenségeskedés nem vezet békéhez. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter arról is beszélt a finn lapnak, hogy az elmúlt 15 évben az Európai Unió számos területen elvesztette globális versenyelőnyét; véleménye szerint az EU-nak "meg kell fordítania ezt a tendenciát, és meg kell erősítenie gazdasági versenyképességét". Bóka János azt is kiemelte, hogy az Európai Bizottság önálló politikai szereplővé vált.

- fogalmazott. Hozzátette, az interjúban elmondta azt is, alapvetően másképp értelmezi azt, hogy "a bizottságnak mint intézménynek hogyan kellene működnie, és hol kellene meghozni ezeket az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai politikai döntéseket: az Európai Tanácsban".

MTI

Ajánljuk még