Hetek óta arról olvashatnak ebben a sorozatban, hogy mikor és miképpen jelent meg a kádári Magyarországon az első „filantróp” nagytőkés, aki „önzetlen áldozathozatalával” nem akart semmi mást, csak segíteni az itt élő embereken. Ja, hogy eközben dicshimnuszokat zengett a százak kivégzéséért és tízezrek bebörtönzéséért felelős Kádár Jánosról? Hogy esze ágában sem volt a terrorisztikus rezsimek hatalmát megbolygatni, sőt, inkább megerősíteni szándékozott őket abban a reményben, hogy ez kellőképpen profitálni fog számára?
Mindez csak apró szépséghiba és teljességgel elfogadható, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze? Ez az az érvelés, amely arra törekszik, hogy miden maradék erkölcsi mérték nivellálódjon és relatívvá váljon. Ezt nem engedhetjük!
Társutasok
Cyrus Eaton és a hozzá hasonlók előtt egyetlen értelmezhető cél lebegett és lebeg minden időben: a profit maximalizálása. Ez hozta őt el hazánkba is a hatvanas évek elején, hiszen tarthatatlan volt, hogy ez a kis nemzet, amelyet nagyítóval is alig találni meg a térképeken, hősies szabadságvágyával belerondítson a „nagyok játékába”. Meg kellett tehát győzni a világ szerencsésebb felén élőket, hogy Kádár János egy igazi hazafi, aki mindent kockára tesz népéért, még a szovjet megszállókkal is dacol, ha a „lakosság” érdeke úgy kívánja. (Lakosság. Ezek voltunk mi. Nem nép, és végképp nem nemzet vagy magyarság. Csak lakosság.) A „megvásárolt újságírók” is kellettek a projekt kivitelezéséhez. Eatonnak volt egy saját sajtóhálózata, újságjain keresztül népszerűsíthette a két világrend közötti kapcsolatok kiépítésének terveit, de a magyar emigrációhoz közvetlenebb utat kellett találni. Így került képbe Gombos Zoltán, egy magyar származású amerikai laptulajdonos.
Gombos Zoltán és Eaton ismeretségének kezdeteiről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy már a milliárdos 1959-es magyarországi jelentkezésekor kapcsolatban álltak egymással. Gombos Zoltán erdélyi származású újságíró 1925-ben emigrált az Egyesült Államokba. 1939-ben vásárolta meg a clevelandi Szabadság című napilapot, majd több magyar nyelvű újság tulajdonosa lett, többek között a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszaváé. Politikailag a Demokrata Párthoz állt közel, és médiabirodalmának köszönhetően a ’70-es évekre az amerikai politikai életben is számottevő figurává vált: 1980-ban Carter elnök meghívására helyet kapott a Madridban megrendezett európai biztonsági és együttműködési konferenciára kiutazó amerikai küldöttségben.
Az általa kiadott lapok az amerikai magyar emigráció döntő többségéhez eljutottak, így meghatározó szerepet játszottak a Magyarországról kialakult közvélemény formálásában. 1956 után még a baloldali érzelmű személyek is erős kritikával viszonyultak Kádárhoz és kormányához, így a Gombos által kiadott lapok hangvétele sem lehetett túlságosan baráti, ha nem akarták elveszíteni olvasóikat.
Budapest, 1959. február 12. Az IKKA bolt belseje. Külföldön élők, hazai rokonaik megsegítésére rendszeresen folyósítanak deviza alapon Magyarországra küldhető pénzeket, és küldenek IKKA-csomagokat. (IKKA – IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció.) MTI Fotó: Bojár Sándor
1961-ben az Egyesült Államokba látogató magyar delegáció (tagjairól az előző részben olvashattak) találkozott Gombossal is, aki felajánlotta szolgálatait, miközben mentegetőzött: a jelenlegi viszonyok között nem lehetne a piacon megmaradnia, ha a magyarországi rendszerrel szemben megengedőbb hangot ütne meg. Ennek ellenére ígéretet tett arra, hogy fokozatosan új irányba állítja újságjait. A viszonzást üzleti alapon remélte, például az IKKA-képviselet átvételét akarta elérni.
Csomagküldő szolgálat a hiánygazdaságban
Az IKKÁ-t (IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció) a második világháború után a kommunista vezetés honosította meg Magyarországon azzal a céllal, hogy valutabevételi forráshoz jussanak. Miután a vasfüggöny lezárult, nyugati iparcikkekhez, bizonyos közszükségleti termékekhez, divatos ruházathoz, luxusnak számító élelmiszerekhez (például kakaó, kávé) lehetetlen volt hozzájutni a hazai boltokban. Az emigrációba szakadt magyarság többségének maradtak itthon közeli rokonaik, akiket segíteni szerettek volna, ezt kihasználva alakították ki ezt a speciális csomagküldő szolgáltatást. Külföldön az IKKA-képviseleteken befizetett valutáért eleinte előre összeállított csomagokat küldhettek haza, később már árlistából válogathatták össze azokat a portékákat, amelyekkel meg akarták lepni szeretteiket. Az ötvenes-hatvanas években tovább egyszerűsödött a rendszer, és megjelentek az IKKA-utalványok, amelyeket speciális boltokban lehetett idehaza beváltani; akár nyugati gépkocsit vagy öröklakást is lehetett az utalványokért cserébe vásárolni. A rendszer üzemeltetője eleinte a Magyar Külforgalmi Rt. volt, amely kommunista pártvállalatként jött létre, vagyis a csomagküldő intézmény kifejezetten a kommunista hatalomátvétel finanszírozását szolgálta, majd az egypártrendszer létrejöttével, az államosítások befejeztével a szolgáltatást átvette az IBUSZ. 1968 után az Országos Takarékpénztár lett az üzemeltető. A világ összes földrészén, számos országban több száz képviselő működött; az árucikkek beszerzését és az IKKA-boltok ellátását a Monimpex végezte.
Budapest, 1956. Üzletelnek az IKKA bolt előtt, amelyben a külföldről Magyarországra utalt valutáért kapott kuponokat lehetett árucikkekre beváltani. Az ötvenes években a magyar állampolgárok nem tarthattak nyugati valutát. A felvétel készítésének pontos időpontja ismeretlen. MTI Fotó: Erich Lessing
Eaton már első magyarországi látogatása alkalmával felvetette, hogy érdemes lenne a hazai vezetésnek kapcsolatba lépnie Gombos Zoltánnal, az amerikai laptulajdonossal, aki újságjain keresztül sok ezer emigráns magyarhoz elér, így befolyásolni tudja az óhazához és a kommunista vezetéshez fűződő viszonyulásukat. Gombos is hajlandó volt a kádári kormányzattal együttműködni, cserébe anyagi hasznot remélt: át akarta venni az amerikai térség IKKA-képviseletét. A dokumentumokban éveken keresztül visszatérő vitatéma maradt a kérdés; úgy tűnik, hogy ez volt a kooperációs tervezet Achilles-sarka. A Monimpex nem akarta átadni az áruforgalmazás jogát egy létrehozandó új vegyesvállalatnak, Eaton és Gombos részéről viszont ez az üzletág lett volna a garancia az együttműködés nyereségességére.
A köpönyegforgató
Gombosban eleinte nem bíztak meg a magyarországi döntéshozók, és az IKKA komoly üzleti hasznot jelentett, így ennek átengedése korántsem volt tét nélküli. Végül nem is került rá sor, Gombos soha nem érte el ezt a célját. Az is igaz, hogy politikai irányváltása is lassabban következett be, mint az MSZMP vezetői várták volna tőle. Egy 1964-es jelentésben arról számol be a hírszerzés, hogy a Gombos tulajdonában álló 16 lap rendszeresen kritikai éllel ír a szovjet blokkról és a szocializmusról, bár a hangvétel észrevehetően enyhült. Gombos továbbra is bizonygatta, hogy átállítja a lapjait a Kádár-rendszer lojális megítélésére, de ezt csak fokozatosan lehet megtenni, ugyanis a hirtelen irányváltás ellenállást fog szülni az amerikai magyarok körében. Gombos zsarolási potenciálnak érzékelte helyzetét a magyarországi döntéshozókkal fenntartott kapcsolatban, és hangoztatta, hogy újságjainak megemelt példányszámával az emigráns magyar sajtó hozzávetőlegesen 95%-át a kezében tartja. „Hivatkozott arra, hogy ennek keretében sikerrel olvasztotta be a legszélsőségesebb lapok viszonylag nagy számát” – idézték őt az állambiztonsági jelentésben. Megerősítette, hogy a kezében lévő sajtóbirodalom hasznára válhatna a kádári hatalomnak, „burkoltabb utalásokkal azonban itt is érzékeltette, hogy a változások realizálását lényegesen befolyásolhatja, hogy őt bevonjuk-e és milyen haszonnal esetleges üzleteinkbe”.
Gombos lapjainak hangneme az elkövetkező egy-két évben jelentősen enyhült Kádár Jánossal és politikájával kapcsolatban. 1966-ban már azt lehet olvasni a hírszerzés összefoglalójában, hogy a jobboldali emigráció tagjai „általános támadást indítottak Gombos Zoltán és Cyrus Eaton ellen, amiért üzleti kapcsolatban vannak az IKKÁ-val”. Bár az IKKA-képviselet felett soha nem szerzett befolyást Gombos, a konszolidáció útjára lépett Kádár-rendszert ekkor már nagyon pozitívan jelenítette meg lapjaiban, a „gulyáskommunizmus” hírének terjesztőjévé, valódi társutassá vált, és ezt az amerikai magyarság egy része nem tolerálta. A későbbiekben Gombos Zoltán a Kádár-rendszer és a keleti blokk tökéletesen lojális partnere lett; még az állambiztonság ügynöke által írt szatirikus cikket is cenzúrázta, mert túlzottan kritikusnak ítélte meg a Szovjetunióval szemben.
Ezt az esetet Mező Gábor tárta fel és írta meg. Az említett állambiztonsági ügynök Kutasi Kovács Lajos, az emigráció egyik ismert újságírója volt, aki a kádári titkosrendőrség fizetett hálózati embereként épült be számos emigráns közösségbe és szerkesztőségbe azzal a szándékkal, hogy Kádárék szája íze szerint befolyásolja őket. A Gombossal történt kalandját így foglalta össze Kutasi tartótisztje:
[Kutasi] bejelentette, hogy nem ért egyet a lap szerkesztésével, mert »egyes munkatársak társutasként írnak« s nem azért jött el Magyarországról, hogy írói szabadságát korlátozzák. Gombos ugyanis egyik erősen politikai jellegű »humoreszkjét« erősen meghúzta és a címet is átírta. (A cikk címe ez volt: »Miért vagyok hálás a Szovjetuniónak?«; Gombos csak ennyit hozott belőle: »Miért vagyok hálás?«) […] Gombos kijelentette, hogy az ő lapjaiban soha nem fog megjelenni olyan cikk, mely támadná vagy gúnyolná a mai Magyarországot, Kádárt s a többi magyar politikai vezetőt.
Idáig jutott hát Gombos Zoltán, az amerikai magyar nyelvű lapok egyik legjelentősebb kiadója: még a kádári titkosszolgálat által manipulációs céllal íratott újságcikket is túlságosan kritikusnak ítélte meg a szocialista blokkal szemben.
Vezető kép: Budapest, 1963. szeptember 16. Hivatalos portréfénykép készül Kádár Jánosról, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának első titkáráról, a Minisztertanács elnökéről, a Magyar Távirati Iroda Naphegyen lévő fotóműtermében. MTI Fotó: Pap Jenő (részlet)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS