Pesti Srácok

Botrányosan csekély büntetést kérnek a fegyveresen garázdálkodó, drogos és ittas reality showszereplőre, Mandula Ádámra (videó)

Az illetékes ügyészség mindössze büntetővégzésben meghozott végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza vádiratában Mandula Ádámmal szemben. Az Éden Hotel és az Aranypart, illetve az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplőjét, aki a Golden Coast nevű együttesben is zenélt egykor - mint ilyen közszereplőnek minősül - decemberben figyelmeztető lövést is leadó rendőrök fogták el Budaörsön, miután drogosan és ittasan gáz- és riasztófegyverrel lövöldözött, majd szamurájkarddal, golyóállómellényben Rambónak képzelve magát járkált a városban céltalanul. A 33 éves reality showszereplőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság és kábítószer birtoklása miatt előállították, majd letartóztatták. A vádban ugyanez szerepel.

Érthetetlen, egyben felháborító, hogy a Budaörsi Járási Ügyészség csak végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta Mandula Ádám ellen. Az idén 34 éves egykori reality show-szereplő felfegyverkezve, golyóálló mellényben, szamuráj karddal járta tavaly decemberben Budaörs utcáit, amíg végül a rendőrök figyelmeztető lövés leadása után elfogták.

A vádirat szerint Mandula 2023. december 4-én, budaörsi lakóhelyén kábítószert fogyasztott. Ezt követően kiment lakásának erkélyére ahol vonyítani kezdett, majd egy gáz- és riasztó fegyverrel több lövést leadott. Ezután felvett egy golyóálló mellényt, magához vett egy kardot és a már használt fegyvert, majd gyalogosan elindult a budaörsi utcákon.

Kihallgatásra kísérik Mandula Ádámot (Fotó: police.hu)
PestiSracok facebook image

Mandula Ádámot a budaörsi rendőrök megpróbálták ellenőrizni, de a felszólításukra zavartan reagált és a fegyvere irányába nyúlt. Ekkor az intézkedő rendőr figyelmeztető lövést adott le, majd gázspray és testi kényszer alkalmazásával elfogta a férfit.

A Budaörsi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat.

Mandula nem csak drog hatása alatt állt, hanem ittas is volt, ám alkoholt inni nem bűncselekmény, így az nem szerepel a vádiratban sem.

A botrányhős Mandula által a vád szerint elkövetett bűncselekmények 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők. A BTK nem tér ki arra, hogy letöltendő, vagy felfüggesztett összebüntetésről lehet szó. A kábítószer birtoklásának vétsége bűncselekményt büntetőjogilag "le lehet nullázni" jogi szakértők szerint. Elegendő, ha Mandula Ádám vállalja az egy éves elterelést.

Mandula Ádám Lakatos Levente podcast-jében beszélt a drog miatti amerikai lecsukásáról is (Fotó: Levente Klubja)

Rambó csak jelenetet rendezett - szerinte

A 24.hu szerint Mandula azt állította kihallgatóinak, hogy azért lövöldözött erkélyéről és vette elő a kardot, mert erről felvételt készített, és ezt egy klipben akarta később felhasználni. Elmondása szerint azért volt nála az utcán a kard és a fegyver, mert el akarta vinni máshová.

A rendőrség így írta le a történteket...

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság így írta le tavaly Mandula Ádám fegyveres garázdaságát.
Mandula Ádám pisztolya, amiről csak utólag derült ki, hogy gáz-riasztó fegyver. A járőr sem tudta, így amikor Mandula az utcán a fegyver után nyúlt, azonnal riasztó lövést adtak le éles fegyverből (Fotó: police.hu)
Már 2023. december 4-én délelőtt indult a buli az albérletben. M. Ádám alapozásként - bömbölő zenével a háttérben - sűrűn emelgette a szeszes poharat, később kilépett az erkélyre, ahonnan artikulálatlanul üvöltözni kezdett, kardjával hadonászott, gáz-, és riasztófegyverével több lövést adott le céltalanul.A fegyvere mellé betársított karddal felszerelkezve vette aztán nyakába a várost.
Mandula Ádám 75 centiméter pengehosszúságú szamurájkardja, aminek utcai viselése önmagában törvénysértő (Forrás: police.hu)
A riasztott egységek a Kamaraerdei úton látták meg. Mellényének zsebéből fegyvere, kabátja alól a kard markolata lógott ki. Hiába hangzott el, a határozott rendőri felszólításnak nem engedelmeskedett, zavart, kiszámíthatatlan viselkedése közben fegyvere felé nyúlt, ezért azonnali reakcióra volt szükség: az egyik intézkedő rendőr előkapta szolgálati lőfegyverét és leadott egy figyelmeztető lövést. Pillanatok alatt ártalmatlanná tették, majd bilincselve előállították.
Drogtesztje és alkoholszondája is pozitív eredményt hozott. Kihallgatásán nem tagadta az "erkélyjelenetet", a többire nem emlékezett tisztán. Mandulát letartóztatták, ma már azonban csak bűnügyi felügyelet alatt áll, miután áprilisban szabadult.

A Blikk szerint Mandula Ádám Amerikában droghasználat miatt került börtönbe, a közösségi oldalain is számos példa van arra, hogy alkohol és tudatmódosító szerek hatása alatt állva jelentkezett be. (...) arra is fény derült, hogy megfenyegette Szegedi Fecsót, valamint a menyasszonyát, Géczi Beát zaklatta, aki egyébként a gyermeke anyja.

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.