Pesti Srácok

Búcsúznak a magyar színektől és országváltást kezdeményeznek a korcsolyázó Liu testvérek

Búcsúznak a magyar színektől és országváltást kezdeményeznek a korcsolyázó Liu testvérek

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) közleménye szerint a Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang országváltást kezdeményeztek. Ehhez az olimpiai bajnokok a MOKSZ hozzájárulását kérték.

A szövetség tájékoztatása szerint a Liu testvérek kérelmükben nem neveznek meg országot, illetve a MOKSZ felé nemzeti szövetség nem jelzett igényt sem formálisan, sem informálisan a versenyzők versenyzői jogának megszerzésére. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabályai szerint feltételei vannak annak, hogy egy sportoló egy adott országot képviselhessen:

  • az adott ország állampolgársága, amely képviseletében a versenyző indulni kíván;
  • amennyiben korábban más ország versenyzője volt, 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amin a korábbi ország képviseletében indult;
  • a versenyző kiadásáról kérelem alapján az eredeti ország szövetségének döntenie kell, ennek feltétele, hogy minden esetlegesen fennálló szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között.

Az Index információi szerint a Liu fivérek nem rendelkeznek kínai állampolgársággal, de már augusztusban közölték, hogy Csang Csing Lina vezetésével folytatják a felkészülést. A közlemény szerint Linával az ő kérésére fel kellett bontaniuk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy hazája, Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a kínai gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára. Az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben; ezt a munkát a MOKSZ nevében még Csun Dzse Szu, válogatottunk koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben.

Forrás: A Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.