Helyreigazítás Az általunk szerkesztett PestiSrácok.hu internetes oldalon 2017. október 13. napján „Félsüketre verhették a szegedi börtönben a...
Jogerősen pert nyert a Simicska-féle Hír TV ellen Földi-Kovács Andrea. Az Echo TV műsorvezetője 2015-ben, azonnal a...
„Nem állapítható meg”, hogy bűncselekmény történt volna májusban egy újbudai fideszes fórumon – állapította meg a rendőrség...
Vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indított nyomozást a...
Az Európai Unióban a keresztényüldözés „lightos”, de nem veszélytelen formája zajlik: a keresztény civilizáció tudatos rombolása, feladása...
Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV...
Rágalmazási pert indít, valamint sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen. A párt...
A felelősség legelőször is azt követeli, hogy kiszabadítsák a politikai korrektségből mindent mindennel összemosó emberjogi szómágia béklyóiból...
Egységgel, a baloldali pártok összefogásával, Gyurcsány Ferenccel, de egy civil miniszterelnök-jelölttel és nem pártpolitikussal le lehet győzni...
A menekültválságról és annak társadalmi hatásáról tartott felekezeti párbeszédet Beer Miklós váci püspök, Bolba Márta evangélikus lelkész és...
Nem biztos, hogy szerkesztőségünk lábon kihordja azt a kőkemény kritikát, amelyet Schilling Árpád fogalmazott meg rólunk az...
Nem nagyon van már hazai szaktekintély a baloldalon és a kormányból kiábrándult „európai értelemben vett konzervatívok” között,...
„Futótűzként terjed a szamizdat mozgalom”, „Csatlakozunk a kezdeményezéshez, hogy megtörjük a kormány vidéki médiafölényét” – harsogják a...
A magyar állam elkötelezett szándéka, hogy a román-magyar közös vasútfejlesztésnek a magyarlakta vidékek, Erdély és Székelyföld legyenek...
Hamis alibivel próbálta magát kimenteni Vona Gábor az Egri Törvényszék előtt, a pártelnököt ráadásul saját sajtóosztálya cáfolta...
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, a zoom.hu (újra)alapító tulajdonosa, Botka László “megbuktatója” lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter...
“Megkeresett bennünket egy jogász, akit nem szeretnék megnevezni, de Czeglédy Csabát képviseli, és felajánlotta, hogy ha átküldjük...
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai múlt hét pénteken elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus...
Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike,...
Vesztegetés miatt indulhat eljárás a többmilliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt jelenleg is előzetesben ülő szocialista politikust, Czeglédy...
Ma egy éve, hogy elhunyt a Népszabadság, és ezzel végleg (2010 óta immár sokadszorra) véget ért Magyarországon...
A Gyurcsány-puccs mellett a Szeviép-ügy vádlottjainak vádalkuja vezethetett Botka László hétfői bukásához – derítette ki az Echo...
Van még olyan dolog Magyarországon, ami nemzedékeket és ideológiákat képes áthidalni. Ilyen Göncz Árpád, akinek az óbudai...
Hiába tart több mint három éve, még mindig nincs gyanúsítottja annak a különösen nagy kárt okozó csalás...
Az önmagában a kisebb baj, ha egy újság (nevezzük Indexnek) szélsőségesen elfogult bizonyos témákban (Soros, migránsok). Az...
Csúnyán benézte a ballib média az Echo TV Informátor című magazinműsorának zseniális mai médiahekkjét, de ahelyett, hogy...
A nyugdíjasok és a fideszesek után már a gyerekeket is kipécézte magának a Jobbik, és a jelek...
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése és beadványa alapján –...
Kitiltotta színpadáról a FUGA Oliver Micevski Hitler és Hitler című darabját egy korábbi PestiSrácok.hu-n megjelent interjú miatt....
Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot készített, így törvénysértést követett el a Juhász Péter-féle Együtt „korrupcióügyi” szóvivője, Baranyi Krisztina ferencvárosi...
Vajda Zoltán, az Együtt politikusa újabb plakáttépésbe kezdett, csakúgy, mint nyáron, most is a Soros-plakátok verték ki...
A PestiSrácok.hu-n már egy korábbi cikkében is foglalkozott azzal, hogy az Index milyen elszántan hirdeti a migránspropagandát,...
Botka lelépéséről, Simicska veszprémi pingálós hajnaláról, az MSZP-s Czeglédy Csaba horribilis csalásáról és Lázár János miniszterelnöki ambíciójáról...
Beteljesült Szarvas Szilveszter mesterkedése, Botka László szétpukkant, mint egy pöfeteggomba! – kezdtük a legutóbbi Polbeatet, amelyben Huth...
Könnyen cáfolható hazugsággal próbál népszerűséget szerezni a Jobbik elnöke. Vona Gábor Facebook-oldalán egy propagandakép jelent meg a...
Egyre aktívabb Magyarországon is az Európa határainak megvédésére “szakosodott” Identitás Generáció ( akik nem azonosak az Identitárius...
Mindenki, aki ebben a gyalázatban közreműködött, szégyellje magát – jelentette ki Ibolya Tibor, az Index.hu-n megjelent írásában....
Simicska Lajos bizarr ötletén felbuzdulva már nem csak a Momentum, de Simicska Ádám is a “don” nyomdokaiba...
Egy rajongója azt javasolta Szanyi Tibornak a Facebook-on, hogy lépjen ki az MSZP-ből, és hozzon létre egy...
A Jobbik is csatlakozni fog az ellenzéki összefogáshoz, hogy a Fideszt végképp elsöpörje a hatalomból – erről...
Már a vasúti közlekedésen is érezteti hatását, hogy az utóbbi idők eseményei miatt a turisták elfordultak a...
Az internetes alvilág többrétű és rendkívül agresszív módszereivel próbálják ismeretlenek immár két hete ellehetetleníteni a PestiSrácok.hu működését....
Füssy Angéla újságíró, a PestiSrácok.hu munkatársa lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a mai Polbeatben. Füssy...
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolhatják meg azt a 34 éves férfit, aki rendszeresen injekciózta 45 éves barátjának a...
Obszcén feliratok árasztották el Veszprém városát kedd reggelre. A Simicska Lajoshoz köthető Mahir hirdetőoszlopokon jelentek meg az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS