A magyar baloldal európai parlamenti (EP-) képviselői minden energiájukkal a saját hazájuk ellen áskálódnak – mondta a...
Optikai csalódás volt az önkormányzati választás eredménye, a szocialisták megdöbbentő választási vereséget szenvedtek, az ellenzék pedig hibázott,...
A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, az új politikai generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani...
A keresztényeknek a kommunizmus után az egyházakat és nemzeteket megosztó és támadó liberális diktatúrát is túl kell...
„Harmadszor vagyok ugyanabban az ügyben becsukva, pedig köztörvényes bűncselekményt soha el nem követtem” – ezt mondta a...
Döbbenetes konkrét példákon keresztül látni, hogy Budapest baloldali vezetése mit művel ezzel a csodálatos várossal. A mostani...
A Videoton a Magyar Népköztársaság egyik legismertebb cége volt. A vállalat a hatvanas évek végétől egyre fontosabb...
Gőgös Zoltán – régi MSZP-s motoros – meg akarta bosszulni Márki-Zay Péteren, hogy kitúrta a hódmezővásárhelyi városházáról...
Minden lépés, amit teszek, és amit a magyar kormány tesz, azt a célt szolgálja, hogy minél hamarabb...
Ha nincs ügy, nincs balhé, az ellenzék akkor is gondoskodik arról, hogy mégis legyen botrány. A Karanténvlog...
Veretesnek ezt a hetet sem nevezhetjük az ellenzék szempontjából, hiszen a sunyi lapuláson kívül csupán néhány úttörő...
Színt vallottak a balatonedericsi képviselőnők, akik hosszú hetek óta bojkottálták a költségvetés elfogadását, ezért a település normatíváinak...
Csütörtökön robbant a bomba: a Bors írt arról először, hogy elképesztő szexuális visszaélés történhetett a Jobbik egy...
Mintegy három évi előkészítést követően megszületett a megállapodás a magyar gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére vonatkozó koncesszióról – jelentette...
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a szokásos időben, fél nyolckor nyilatkozott ismét Orbán Viktor...
2021. decemberében egy jobbikos disznóvágáson, Kocsord volt polgármestere, Földi István volt az, aki a Bors csütörtöki cikke...
Amerika legnagyobb konzervatív rendezvényét, a Conservative Political Action Conference-t, azaz a CPAC-et hozza el Budapestre az Alapjogokért...
Mesterházy Attila MSZP-s politikus, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje lesz Szarvas Szilveszter és Stefka István mai vendége a...
Információs rendszer vagy adat megsértésével gyanúsította meg a rendőrség a bangladesi sziámi ikrek ügye miatt reflektorfénybe került...
Bombaként robbant kedden az a hír, hogy lecserélték a bírót az eddigi legnagyobb brókerbotrányban, a Quaestor-ügyben. A...
A kibertámadások mára a mindennapjaink részét képezik, hiszen nem csupán magánszemélyek, hanem a vállalatok is rengeteg számítógépeken...
Az oroszok szétlőttek egy vasúti elektromos berendezést Kárpátalján, azon belül is Volócon. Hogy miért ott, és miért...
Szabó Tímea egy tévéműsorban kerek-perec kimondta, hogy őt megfigyelik, fekete autó áll a háza előtt, a benne...
Az beszél folyamatosan elcsalt választásról, aki maga sem tartja be a választási eljárásról szóló törvényt. Előre jeleztük,...
Úgy tűnik, az intervenció, a tőzsdespekuláció és az anarchista, mozgalmi feladatokat ellátó nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) külföldi finanszírozásának...
A gazdaságnak és a lakosságnak benzin- és gázolajhiánnyal kellene szembenéznie, veszélybe kerülne az ellátásbiztonság, áruhiány léphetne fel....
Az amerikai pénzügyminiszter gyógypedagógusnak állt, és megpróbálja felvilágosítani az európai politikai elitet, hogy az olyan szankcióknak nincs...
Lassan Márki-Zay Péter, a baloldal volt közös miniszterelnök-jelöltje az egyetlen, aki nem fogja fel, mi történt 2022....
Alpolgármester úrral nem nézhettük tovább tehetetlenül, hogy négy képviselő bojkottja miatt csődbe megy a szeretett falunk. Mivel...
Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke a hétfői Boomerlázadásban hangsúlyozta, hogy a magukat baloldalinak nevezett ellenzék...
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere szerint a Momentum be-, majd kivonulása azt akarta szimbolizálni, hogy a parlamentben...
A Salamon-szigetek messzebb van Amerikától, mint Kijev Moszkvától, az USA kormánya mégis megelőző katonai csapást helyezett kilátásba...
Ideje, hogy az ellenzék befejezze a bohóckodást – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Pesti TV-nek...
Vasárnap este exkluzív kiadással jelentkezett a Pesti TV Late Night Latte című műsora. Márki-Zay Péter, Magyarország ezeréves...
“Európában ma mindössze két látható békepárti vezető van. Az egyik Ferenc pápa, a másik itt ül közöttünk”...
Az orosz–ukrán háború várható gazdasági, élelmiszerellátás-biztonsági hatásainak ismeretében sem elhanyagolható az a 4,2 ezer milliárdos keretösszeg, amelyet...
A napfürdőző családoktól és a játszó gyerekektől az egészen szürreális figurákig minden előfordult a Mi Hazánk Mozgalom...
Igazán izgalmasnak ígérkezik a Late Night Latte vasárnap esti adása, ahol 44 percen át fog egymással csatázni...
Az elmúlt 30 évben a Gyurcsány-langyos sör-hideg virsli szentségtelenháromság olyan alapvetése volt a majálisnak, amit legfeljebb a...
Egy konkrét eset igen jól példázza, hogyan is működtek a valóságban az impexek. A hatvanas években a...
Anyának lenni csodálatos, felemelő, folytathatnánk a mondatot, magasztos Anyák napi gondolatokkal, de ma valami másról szeretnék írni....
Ebben a tarthatatlan fene nagy diktatúrában, ahol már nincs is ellenzéki média, a 444 szívhez szóló kisfilmet...
A PestiSrácok ismét elkísérte Kárpátaljára a Katolikus Karitászt, akik az ott élő rászorulókon kívül a menekültszállókat és...
Az ipari forradalom két dolgot eredményezett a munkásosztály számára: egyszerre tette nehezebbé az életüket, miközben hangzatos szavakkal...
Továbbra is mintha balra lejtene a bíróságokon a pálya: míg a PS történetének legnagyobb összegű bírságát kapta,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS